Így nézett ki tegnap délelőtt

közelről:

és így távolabbról:

Ez persze csak egy kis része, de már mindenhol megvan a kontúrozás. Már csak ki kell tölteni.

Új nap van, sőt hamarosan egy mégújabb indul. Már nem vagyok ugyanabban a hangulatban, nincs kedvem úgy folytatni. Inkább ma csak simán le akarom írni.

Tehát ott tartottunk, hogy a fiatal ügyeletes doki megállapította, egyértelmű a tágulás, néhány óra és különválunk. Én É.P.-nek szóltam, hogy jöjjön, a nővérke meg az én kedvenc dokibácsimnak. Nagy hó volt már akkor is, mikor bekerültem, és aznap délután újra havazott. Sokat, hosszan. Ennek ellenére 1 órával később este 8-kor- már mindketten ott voltak. Bevettük magunkat a szülőszobába. Újabb vizsgálat után az én doktorbácsim azt mondta, gyönyörűen haladunk, 11-re meglesz. Szuper. Közben én azon ámuldoztam, hogy micsoda különbség van a két szülés között. Ez a második tényleg olyan volt, ahogy a könyvekben meg van írva. Jöttek a fájások, erősödtek és sűrűsödtek, de kettő között minden elmúlt. Ez néhány másodperc tökéletesen elég volt rá, hogy tudjak pihenni és erőt gyűjteni. Járkálhattam, nem voltam ágyhoz kötve. Időnként rákapcsoltak kicsit a baba szívműködését ellenőrző gépre. Rám nyugtatóan hatott a kicsi szívdobogása, É.P.-t inkább zavarta. Hallgattam a jellegzetes bluggyogást és világra készülődő kislánykámra gondoltam. Milyen lesz vajon külsőre, belsőre, milyen érzés lesz mikor végre kibújik, milyen lesz először megpillantani, és fogom-e majd úgy szeretni, mint a fiamat? Nem túl sokat töltöttem kétségek között, még 9 óra sem volt, mikor doktorom elég komoly arccal leült mellém és elmondta, hogy sajnos újra császárra lesz szükség. Az én drága lusta kisleányom szíve egyre lassabban vert, nem kockáztathattuk, hogy ez a tágulási szakasz végéig folytatódjon. Ráadásul azt sem lehetett tudni, hogy vajon a végén ki tud-e majd bújni. Közel sem voltam olyan csalódott, mint az első szülés után. Az érdekelt, hogy a gyerek rendben legyen. Szombat este volt, berendelték a segítséget, addig engem előkészítettek. Nagyon gyorsan megérkeztek, és roppant kedvesek voltak. Mindenki viccelődött, jó hangulat volt. Ez oldott a feszültségemen és feledtette a fájásokat, meg az előkészítés kellemetlenségeit. Kár, hogy É.P.-nek csak az ideges fel-alá járkálás maradt. Jobban aggódott, mint első alkalommal. Miután az ajtóban elköszöntünk, ő kintről csak azt látta, ahogy sorra bevonulnak az emberek, bemosakodnak és becsukják maguk mögött az ajtót. Biztos vagyok benne, hogy neki tízszer lassabban telt az idő, mint nekünk a műtőben. Felfeküdtem az műtőasztalra. A doktorbácsi előre is elnézést kért amiért a fertőtlenítővel lefagyaszt. Én erre válaszképpen borzasztóan fáztam, ő meg pirosra varázsolta a hasam helyén éktelenkedő dombot. Közben megnézte az általa másfél évvel azelőtt ejtett vágást, megjegyezte milyen szép én pedig helyeseltem. Megkérdezte a másikat alá, vagy fölé kérem. :) /A két vágás szinte tökéletesen párhuzamos. Fél centire vannak egymástól. De, hogy melyik melyiké, arra már nem emlékszem. :)/ Az altatósnéni feltette a szokásos kérdéseket, kedélyesen elbeszélgetett velem és a szülésznővel. Azon nevettek, hogy az egyik a haját sütötte mikor behívták, mert valami buliba készült, a másik meg a filmet hagyta félbe miattam. Aztán végigsimította a fejem és azt mondta, mindjárt nem fog fájni, elalszom és arra fogok ébredni, hogy megszületett a kislányom. Ez igazán jólesett. Mellesleg pont így történt. 21:23-kor született. Külsőre, belsőre teljesen más, mint a testvére, és már az első pillanatban éreztem, hogy igen, nagyon szeretem. :)

Mit csináltál a hétvégén? Voltam vastagbélmosáson és volt egy randim is.

Ja, és megnéztük a Beowulf elejét is. Ennek a rajzolt férfinak szebb hátsója van, mint nekem. A csúcs mégis az a néhány - helyenként vicces - megoldás, amivel kitakarták a férfiasságát. :)

Letelt a kilenc hónap. Miután az első császárral született, az orvos szerint 50% esélye volt, hogy a következő aprójószág is úgy érkezik. Pocakja még az első alkalomnál is nagyobb volt, pedig már akkor is tekintélyes méretet öltött. Különösebb gond nem akadt, de a második babát is tovább hordta a kiírtnál. Orvosa a korábbi műtét miatt hamarosan befektette. A kórháznak nem örült, még emlékezett a korábbi kellemetlen élményekre.

Két nap után arra ébredt, hogy fájásai vannak. Végre! Szólt az ügyeletes nővérnek. Oké, akkor pakolás és irány a szülészet épületébe. Telefon, haza, hogy Ő jöjjön, mert szülés esete forog fenn. Átkísérték, kapott egy ágyat, és kezdődött a várakozás. Vártak... aztán egyre kevésbé vártak. A fájások nem erősödtek, inkább egyre halványabbá és ritkásabbá lettek. Végül sehol egy darab sem. Vakriasztás! Ez remek. Nem lett volna nagy probléma, csakhogy a szülészetről kifelé már csak gyerekkel a karodon engednek. Az átjárás, csak egyik irányba működött, hát ott kellett maradnia a szülészeten pocakjával együtt. Kerek hétig figyelte ahogy körülötte jönnek a pocakosok, vajúdnak, szülnek. Megnézte a vadonatúj kisbabákat és minden nap sürgette a sajátját. Hiába. Lusta kis jószág lakott odabenn. Végül a következő szombaton eljött az idő. A délutáni látogatáson mindenkit megnyugtatott, minden rendben, sehol semmi, de a kedvesnek megsúgta, hogy készüljön, mert valami elkezdődött. Nem mert szólni, inkább csak várt csendesen. Késő délutánra már biztos volt benne, így szólt az ügyeletes orvosnak. A vizsgálatból kiderült, hogy hamarosan valóban szülni fog.

Sejtésem szerint a karácsonyra kapott kis vágódeszka nem bírja a mosogatógépet. Persze az is lehet, hogy szerelmi bánat végzett vele és meghasadt a szíve. Mindenesetre most itt hever a konyhapulton két darabban. Micsoda szerencse! A nagyobbik darabján sértetlenül ott kerekedik a lik, vagyis vissza tudom akasztani a tartójára. Juhéj!

Így néz ki ma:

Még nagyon messze van a késztől. Ez egy 350x1600mm-es tükör. Kb. ötödére rajzoltam eddig, és még az sincs teljesen kész. Nekem nagyon tetszett, mikor csak az átlátszó konturok fénylettek rajta, de sajnos úgy még mindig nagyon tükör. Világosban majd csak hétvégén tudok róla képet készíteni. Már nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy milyen természetes fényben? Remélem tetszeni fog. Ki kellene cserélni a zenéimet, meg már felmerült bennem, hogy márciustól jó lenne egy új háttér, de most nincs kedvem írni, inkább megyek a fürdőkádba. Elfáradtam na...

Egyszer mindenki megemlékezik a fura úton rátalálókról. Nálam az első, a legelső keresőszó az volt a statisztikámban, hogy: meztelen+lányok+a+zuhany+alatt. A maiban meg másodszor látom a listán ezt: megdugtam+a+sógornőm. :)

Láttuk Mohai Tamás szerzői estjét még ötödikén. Megmondom a zőszintét, nem vagyok nagy Faxni rajongó. Jó, hát egy-két szám van, amit meghallgatok (szeretem a rövidre nyírt, ápolt női körmöket) , de nem emiatt mentünk. Nekem ebben a sorrendben tetszett (legkevésbétől a legnikábbig): Faxni, Almási Enikő és a Zenekar, Háború, Muckshow, Török Ádám és a R.A.B.B., TOMISTARS. Utóbbi 3 egyformán tetszett. Ami még kimaradt pedig nagyon szeretem, az a KFT. Egy lemezt készítettek együtt, de szerintem az nagyon is jó lett. Valami újat adtak. Na mindegy, nem ez a lényeg, meg nem is az, hogy igazán jól éreztem magam a koncerten, hanem... Sokan voltak ott a városból. Ahogy beléptünk, az első ember akit megpillantottam, az életem első fiúja volt. :) Innen már szinte bámi történhetett volna, nekem jókedvem lett, annyira vicces volt, ahogy látványosan nem ismert meg. :) Nem, tényleg semmi gond nincs azzal, hogy igyekezett nem észrevenni, mindenfelé máshova feszülten figyelni, mikor a tekintetét kerestem. Végülis gyerekek voltunk, főleg én a 13 évemmel, az egész 2 hónap se volt és nem is mondtuk ki, hogy: járunk. És sosem kérdeztem meg, hogy miért lépett le szó nélkül, miért nem köszönt el legalább? Pedig régebben találkoztunk már és akkor még beszéltünk is egymással. Nem különösebben érdekelt mi volt akkor régen, én csak szimplán örültem neki, ha láttam, mert nekem jó élmény volt. Szóval nem kellett volna rosszul éreznie magát tőlem, én csak köszöntem volna. :) Persze lehet, hogy neki gáz, hogy sétáltunk kézenfogva, ölelgetett a sötét lépcsőházban, puszilgatta a nyakam, és egyszer elvitt moziba is, ahol a barátai is ott voltak. Mind 3-4 évvel idősebb volt nálam. Eszembe jutott, egy érdekes dolog. Azzal a lánnyal, aki ott volt a társaságban és szintén valakinek barátnője volt akkor, és gyakorlatilag ismeretlen, na vele sok-sok évvel később is váltottunk néhány szót, minden alkalommal, ha összefutottunk a városban. :) Emiatt arra a megállapításra jutottam, hogy valószínűleg, kellemetlen epizód vagyok a srác életében. Ha az egész nem számítana semmit, akkor biztosan megismert volna. Pedig hú de iszonyú régen volt! :)

Én vagyok a hülye, vagy tényleg egyre többen írják külön azt ami egybeírandó?

Épp most olvastam pl., hogy: finom liszt. 

Talán nem sokára be következik, hogy mindent külön írunk? Vajon lesz majd olyan, hogy: tej föl, ami ért a boltban már nem fizetünk apró pénzzel, csak papír pénzzel? Tudom, én vagyok a hülye. De engem ez akkor is zavar.