Mindigmondom, a fejfájásban egy jó van. Mikor megérzem, hogy vége. Egy másodpercre pillekönnyű vagyok és boldog. Csodás érzés!

Mert az volt, hogy jött a péntek. Délutánra teljesen kinyúltam. A kocsiban aludtam hazafelé. Ezt pedig nagyon is jól tettem, mert alig töltöttünk néhány percet a lakásban, máris megjöttek a kislányok. Kezdődött az én drága kisleányom életének első pizsibulija (nemnem, tőlem sosem hallott ilyet, ezt a kedvenc filmsorozatából vette). Eredetileg 4 kislányt szeretett volna elhívni, aztán ez kettőre olvadt, akik közül az egyik megbetegedett. Így végül minden pontosan ugyanolyan volt mint egyébként mikor eljön hozzánk a barátnője, csak éppen az volt a neve, hogy pizsibuli. Egyfolytában csacsogtak, vihogtak, aztán egyszercsak felálltak, Kacatka pedig teljes komolysággal azt mondta: anya, ha keresne valaki, a szobámban leszünk. Sütöttem palacsintát kukoricalisztből aztán rohantam táncra. Átöltözni sem volt időm, de nem akartam kihagyni. És ez volt a következő amit nagyon jól tettem, mert egyszerűen pompásan mulattam. A gyerök elmenekült otthonról, túl sok volt neki a vihogás. Szombaton hajnali fél8-kor megjelent, kijelentette, hogy urán nélkül nem lehet élni, majd távozott az első felkészítőjére. Aztán ennyi volt amíg jól éreztem magam. Délutánra már iszonyúan fájt a fejem. Estére hányingerem is volt. Ami azt illeti, most is az van, valami pocsék ez a migrén. Pedig képeket is rendezgettem, főztem, rend is van, egy rakás ember kávézott nálunk ma délután én meg még mindig szarul vagyok.

Nálunk nicsenek bogarak. Először azt gondoltam, hogy a rovarirtós ember negyedévenkénti megjelenésével van ez összefüggésben, de nem. Nálunk a lakáson belül csak kis smuklicák röpdösnek időnként, akik nem beköltöznek, hanem a semmiből sűrűsödnek anyaggá. Aztán nem tudom hova tűnnek. Hozzánk inkább be szoktak kukkantani. Mintha mi lennénk az állatkert. Így. Néznek befelé hosszasan. Akár órákon át. Éjszakába nyúlóan.

Testvéremék elválnak. Néhány hete felhívott és közölte, hogy sógornőm elválik tőle. Eléggé szíven ütött a hír. Az ősszel ugyan már éreztem, hogy valami nem olyan, köztük... aztán voltunk együtt bulizni és azt hittem én vagyok a hülye és mégis oké a helyzet. De nem az sajnos. És milyen fura, hogy most hirtelen kikerül a családból. Egyelőre nem tudom igazán érezni a hiányát, mert nem találkoztunk túl sűrűn. És valahogy soha nem jut eszembe, hogy ők már nem tartoznak össze. Még ott van a családi címek között a postafiókomban, ugyanúgy küldöm neki a méleket (sosem reagál, talán ideje lenne tényleg kivenni onnan), a napokban meg hirtelen jeges rémület fogta el a szívem mikor eszembe jutott, hogy a francbais, elfelejtettem felköszönteni a szülinapján. Még olyan mintha semmi nem változott volna. De majd egyre jobban megszokom, hogy a testvérem is itt van a városban, aztán karácsonykor biztosan fogom már tudni.

A gyeröknek szombaton kezdődik az előkészítő. Szeretnénk, ha jövőre gimnazista lenne. Be van tojva, hogy megint kicsi lesz. Mondtam neki, hogy ez előbb-utóbb mindenképpen bekövetkezett volna. Érdekli a dolog, de fél. Azt hiszem sokat fogunk még erről beszélgetni vele.

Múlt kedden jártam a belvárosban itthon. Az a helyzet, hogy csalódtam. Már akkor föl voltak szerelve a karácsonyi világítós csillagok, végig a főutcán. De ezt talán elviseltem volna, ha nem világít mind. Micsoda hülyeség, hogy az első adventi vasárnap lekapcsolják a díszvilágítást, ami már majd egy hónapja ment, hogy aztán ünnepélyesen felkapcsolhassák. Ez engem nagyon bosszant. Úgy szeretem, ha addig csak nézegetni lehet, meg gondolni rá, hogy milyen klassz lesz mikor majd világít a sok kis sárga izzó. Ez így nekem nem tetszik. Amúgyis annyira utálom, hogy két hónappal karácsony előtt már tukmálják, nyomják, paszírozzák bele a fejembe az ünnepet. Ha nem vigyázok, mire elérkezik, addigra elegem van belőle (meg az emberekből is), vagy rég unom. A héten a mellettünk lévő pláza is felcicomásodott, és reggel fél9-kor világított az összes apró izzó. És bőven van belőlük. Nem szeretem ezt.

Azt meg nem is említem, hogy ha válság van, akkor minek ez a hosszú felhajtás? Tényleg annyival többen és korábban és többet vásárolnak, ha meghosszabbítják?

... hogy akkorákat hallgatok. Még ülepedik. De majd elmesélem. Egyszer.

Meg most amúgy is 10 perc múlva indulok zsúrozni. Lesz egy új tag is. Illetve nem is olyan új, a mi városunk kisváros. Mindenki ismer mindenkit. Szóval nem lesz ismeretlen a nőtárs, csak idegen. Egyelőre. Remélem jól fogunk szórakozni. Legalábbis jobban, mint legutóbb. Ezt fogom viselni (köszönhetően Kedvenc Barátnémnak, aki fűzte és nekem adta):

Holnap péntek lesz és tizenhárom, ami jó. Táncolni nem megyek. Ez most nem annyira rossz, mert helyette Gary Moore-t fogom hallgatni, ami szintén jó nekem. Erről viszont beugrottak a legutóbbi zenés élményeim. KN dalest, PvD buli és az idei FEZEN. Utóbbiról először: idén azért mentünk ki, hogy én először, É.P. másodszor is láthassa egyik kedvenc zenekarát élőben. Hallani akarta, hogy muzsikál húsz évvel később az Emelet. Természetesen más zenekarok is érdekeltek, ez is közrejátszott abban, hogy végül egyetlen koncertet sem hallgattunk végig. Így van, még azt sem. HS7 utolsó száma ment mikor bekapcsolódtunk.  Most ömlesztve jönnek a dolgok, ahogy a fejemben vannak... azzal kezdődött, hogy ugrálás a holvanazakrézisrácra, séta szembe. AD Stúdió, üres sátorba kinek van kedve bemenni? Ráadásul zenélnek is, séta vissza, első kör ital 1670Ft. Figyeljük a kidobót, aki udvariasan elhajt mindekit, aki a cigis dobogón ülne, állna, feküdne. Séta, Eddát hallom, szaladjunk innen, séta, hatalmas kavicsok megbámulása, második kör ugyanott ugyanaz, 1840Ft. Figyeljük a kidobót, aki udvariasan teszi ugyanazt, bár mintha fáradna. PéterfyBori nagyon szekszi, menjünk nézzük meg a P.Mobilt, de arra még várni kell, várunk, vigyorgunk, P.Mobil, ugrálás+éneklés.H armadik szám előtt harmadszor mondja el, hogy az igénytelen tucctucc deszar és ne hallgassátok, mert azok drogosok megminden, na menjünk kifelé innen. Séta, Kispál, szokásos, tesómék ugrálnak, gyros. Séta, Embryo & Blu ID, basszus, ha tudjuk, hogy ez ilyen, akkor már az elejétől itt vagyunk. Mozog alattam a deszka, ahogy táncolnak a gyerekek, csak becsukom és érzem a ritmust zenével együtt, sajnos vége, harmadik kör ugyanott ugyanaz 1960Ft. Figyeljük a kidobót, aki még mindig. Zagarra pakolnak kifelé, de azt már ismerjük, hamarosan itt az est fénypontja, menjünk át a másik oldalra, Első Emeletre várakozó tömeg, jé, hát ezek 100, hogy max 4 évvel idősebbek nálunk, tipikus osztályszépe menőcsajok lehettek 20 éve és maradtak is úgy. Na nem baj, inkább érdekes, a srácaik detto, kezdődik, ismerem az összes számot de még sosem hallottam élőben Kikit. Ótejóég, ezeknek külön bemondóemberük van (degáz), na mégegyszer méltatják, mostmár maguk magukat, könny szökik a szemembe. Végre zene. Ez durva. Iszonyú hangos, annyira, hogy torz. Hűdejó ez a Kiki, az első négy számban már lassút is nyomtak, Kiki baromi jó, csak az kár, hogy nem mindig ő énekel. Konzervérzés bekúszik. Nagyon nagy a zene, akkora, hogy igényli a teret, hát ki is megyünk, hogy átadjuk. Ez volt az a rész, amitől kikészült a fülünk. Hamár, akkor meghallgatjuk mégis a Zagart és ezzel elég is volt mára. Cudar hideg van, vagy csak kevés volt az ital, 11 óra, hazamenni, nem kéne?