És végre az első idei motoros kirándulás is elérkezett. Már nagyon vártam. 

Végre motoroztunk ma. Mintha hazaértem volna!

Mostanában többször jártunk be autóval. Ilyenkor más utat használunk, mint motorozáskor. Még néhány hét és a motor téli pihenőbe vonul. Már ma is fura volt, hogy nem látom a szokott dolgokat. Azokra gondolok, amiket minden nap megnézek. Az út menti virágoskert -ahol már elnyíltak az idei virágok-, a ház ami igazán szép lenne felújítva. Utánuk jön a mentőállomás. Szeretem nézni, hogy kávéznak és beszélgetnek az épület előtt. Néha számolom hányan vannak. Minél többen, annál kellemesebb látni őket.Még ez jár a fejemben, mikor -ha szerencsém van- a déli pályudvarnál érezni, hogy a ligetből erdőillat féle száll. Következik a Moszkva tér melletti emelkedő, itt nyáron rendszerint fellocsolták az aszfaltot. Végül feltétlen látnom kell, ahogy megcsillan a napocska a Dunán, a Margit híd előtt. Ez az út fénypontja, vidámmá tesz, ha láthatom. Nos, ezektől lassacskán el kell búcsúznom néhány hónapra. Autóval teljesen más az út. Olyankor beszélgetés van, rádiózni kell és zenét hallgatni, sminkelni meg telefonon beszélni a gyerekekkel. CD-t kell keresni/váltani, nem lehet aprókat sikkantani ha hupli van az úton, viszont engedélyezett az alvás. Az is jó lesz.

Igen, még mindig motorok, Brno és 28 fok árnyékban. A jegyek mellé füldugó is jár. Remélem jól érzem magam.

a kikerülhetetlen

és végül egy ráadás

Ha minden rendben ment és kivételesen nem csesztük el az időt, akkor most éppen a brnoi pálya mellett hesszelünk.

majdnem     ótejóégezthogyutáltammindig

Nagyon formában vagyok! Egy rakás szerencsétlenségnek érzem magam.

Vasárnap vezettem egy órácskát. Kicsit gyakoroltam az indulást meg ilyesmi. Mit mondjak... iszonyat béna vagyok! A szöcske, kismiska hozzám képest. Viszont remekül indulok kézifékes megállás után. Egész jól be tudok kanyarodni oda ahova akarok (természetesen kizárólag töküres parkolóban), kifelé menet azonban simán elindulok csak úgy érzésre, bármi hátranézés nélkül. Nem merek rendesen beállni, mert jajj a padka, menetközben meg két centire vagyok tőle, mert úgy érzem még elférek mellette. Fölfele simán váltok, lefelé már nem jut eszembe. Elkalandozik a figyelmem, szerintem nem nekem való a vezetés.

Tegnap sikerült hazahoznom a cipőm talpán egy jókora adag kutyaszart, de nem hozott szerencsét. Mire észrevettem (nem is én vettem észre), kb. mindent összejártam itthon. Söprést, porszivózást és sikálást hozott. Nem szerencsét. Aztán kicsit később eltörtem a mosógép ajtónyitóját. Ügyes. Ugye? Most ott van benne egy nagy rakás száraz ruha amit nem tudok kiszedni belőle, és mivel nincs átválogatva, még csak kimosni sem tudom. Mondtam egy csúnyát, aztán otthagytam az egészet. Nem is érdekel. Majd holnap megnézem, remélem azért sikerül működésre bírni, mert mosni nálunk mindig kell.

Ma - ebben az éveben először - hazafelé jövet elaludtam a motoron menetközben. Esett az eső és meleg volt és lassan mentünk és jó kis monoton motorzúgás vett körül. Naná, hogy elaludtam.

Gyerekeknek még most csinálom a Gundel-palacsintát, közben egy félóra és itt a barátnőm értünk. Alig várom, hogy odaérjünk végre a zsúrra. Francba, egyetlen alkoholos ital sem jut eszembe, ami zöldésgből lenne. Szerintem a fogyókúrát ma félreteszem.

Régen volt ilyen hangulatú éjszakám. Mindenki alszik és én kicsit egyedül vagyok. De ez nem a magányos egyedüllét, ez az a fajta, ami néha kell.

Annyi levél van a postaládámban, hogy csak na! Egyszer majd fogom és kitörlöm az egészet. Már rég követhetetlen, hogy mi a fontos belőle és mi nem az. Ott van az egész ömlesztve. De azért jó is volt beleolvasni... jó is meg rossz is. Olyan, mint a könyv. Némelyik beleivódik az emberbe körítéssel együtt. És már egész életemben -ha beleolvasok- érezni fogom a történettel együtt azt is, milyen volt a világ körülöttem és milyen érzéseim voltak, mikor először olvastam.

A mai nap tehát jó nap. Délután motoroztunk. Még mindig imádom! Mikor elérkezik a tél utáni első motoros kirándulás, az fantasztikus érzés. Irtóra szeretnék már két keréken gurulni, de kicsit tartok is tőle. Elfelejtem feltenni a kendőt, sálat; és vajon hol van a kesztyűm? Ilyenkor még sok a ruha, szinte páncélként tart. A dzseki zippzárját úgy kell felrángatni, és ha végre sikerül, nem kapok levegőt. Aztán előreszólok, hogy jövök... felülök... és attól a pillanattól vigyorgok. Egyfolytában vigyorgok. És egészen addig vigyorgok, míg a lábam újra talajt nem ér. (És ez a következő hetekben is így marad.) Közben gurulunk, érzem az illatokat, figyelem, hogy változik a táj. Füst és virágillat úgy váltakoznak, ahogy a falvak és szántók. Aztán erdő következik, valami teljesen más. A fák még csak ébredeznek, de a bokrok, cserjék némelyike már egész tele van az zöld levélkezdeményekkel. Pillanatra becsukom a szemem, beleélem magam milyen lesz ha már zöldell az egész. Amint újra kinyitom, meglátom a tavat. És a tó olyan kék, mint utoljára tavaly ősszel. A kanyargós kis utakat autópálya váltja. Végre megindulunk igazán. Húz a motor, érzem milyen erős, mennyire könnyedén száll, és imádom! Na igen, itt a tavasz! :)

A reggel motoGP-vel indult. Lemaradtunk ugyan az első negyedóráról, de még így is igazi izgalmakban volt részünk. Azért olyan érdekesek a motoros versenyek, mert valóban az utolsó pillanatig történhet valami. És többnyire történik is. Talmát is szeretjük persze, de amit Rossi művel, az egyenesen művészet! :) Ma is. Szokás szerint nem rajtolt valami fényesen (12.) és végül másodiknak futott be. Hihetetlen a pacák. Az egész bagázs az. Nem lazsálnak, nyomják az utolsó pillanatig, ahogy bírják. Én is bírom! :)

Az 5. (ötödik) boltban végre kaptam kabátot a kicsire. Azt hittem ilyen csak a mesében van, meg azt csak úgy mondják, hogy csak épp abban a méretben nem volt ami kellett volna. Most megtapasztaltam. 4 boltban találtam kisebb és nagyobb méretet, csak épp akkorát nem. Már nem is hittem, hogy kapok neki. Ezek után persze mit számított, hogy halványlila. Fő, hogy van!  :)

Egyébként olllyan szemránckrémet vettem, hogy egy hónap és 25-nek nézek ki. :)

Vasalnom kéne. Lusta vagyok. Még mindig. :) Az ingek egy helyes kupacban ott figyelnek az ülőgarnitúra sarkán. Kb. egy hete. Látom körülöttük a szemrehányás aurát, ha rájuk nézek. Muszáj lesz ma vasalnom. :P Ezt még 15:40-kor írtam. A világ állandó változásban van, vele pedig én is változok. Meg ez a mondat is. Mostanra például kimaradt belőle a ma. :)

A tegnapi, kellemes semmittevős napnak indult. 10 körül reggeliztünk, volt tésztába csavart virsli a kisasszonynak, :) piritós, vaj és kis kaviár a ház urának és a fiatalúrnak, nekem meg tejeskávé hidegen, 3 és feles tejből. :) A mennyei falatok után lógattuk a lábunk, én barbiztam egy keveset a csajszival, a fiúk meg NatGeo-n művelődtek. Bőven egy óra után ebédeltünk. Nem különösebben erőltettem meg magam, pörköltet dobtam fel és kagylótésztát köretnek. Annyira tele voltam a reggelitől, hogy nem is ebédeltem, csak odaültem a többiekhez. A kávé után mostam egy keveset, muszáj volt a gyerkőcök cuccát rendbetenni. Rendet raktam a konyhában, aztán, úgy megültem. Hat óra körül egyszercsak valami történt. Rámjött a valamit kéne csinálni érzés. :) Leánykám persze mindenben benne van, amiben én is, hát nekiálltunk festeni. Ő a nyaralás alatt készített agyagcuccait, én meg azt a törött poharat, amit már egyszer említettem. És ha már belelendültünk, cipősdobozból készítettem egy takarót annak a csúnya izének is, ami a konyhafalon van. Valami trafóféle. Irtó rondán nézett ki. Csak úgy meztelenen lógott a falon. Most azért sokkal kellemesebb. Ha már eleget láttuk, akkor meg egyszerűen lecserélem a dobozt. :)