Világfájdalom ide, nyiff-nyaff oda, azért a keresztutcába benézve, a késő délutáni napfényben, zöldellő fák közt szálldosó nyárfaszöszök gyönyörűek! A zember csomó ideig csak áll és bámulja. És a gesztenyesor, azzal az egy hársfával az elején úgy illatozik, hogy nincs kedve a zembernek hazamenni. És az akác, meg a bodza még szóba se került...

Már vagy negyvenszer láttam, ismerem az egészet oda-vissza. A program mindig ugyanaz. Betéve tudom a sorrendet, hiszen sose alakul másként, ráadásul ugyanazokkal a színekkel és illatokkal játszik.  Mégis mindig elkap és megbolondít. :)

Mi az?

 É.P. rendben hazaért, de nem ő állt vissza, hanem én igazodtam hozzá. Ennek oka, hogy pont a hosszú hétvégére érkezett meg. Aztán kevés alvás, szar idő, rövid hétvége. Túl lehetett élni azért, és végre helyreálltak a dolgok. (Azért valaki jöhetne hozzánk elmosogatni, vasalni meg mosni) Múlt héten már a viháncolós jókedv is elkapott párszor. Péntek különösen jó nap volt, csajos délutánt rendeztünk a kislányommal. (az öröm meg a büszkeségtől dagadó kebel, nem látszik sajnos a betűkön) Kényes témák voltak terítéken (fiúk, szex, csúnya szavak), alig várta, hogy elinduljunk otthonról, máris ömlött belőle a szó. Azóta sem térek magamhoz, milyen komolyan érdeklődött. Mellesleg az én nadrágomat kellett felvennie, mert az jól néz ki, és a napszemüveg még akkor is rajta volt, mikor felkapcsolódtak az utcai lámpák. Csak kacarásztunk, miután összetalálkoztunk egy olyan ismerőssel, aki 4 éve látta őt utoljára. Nem tudta, hogy kivel vagyok. :) Máskor is jókat mulatok magamban az arcokon, amikor kiderül, hogy (m)ekkora gyerekeim vannak. Ennél már csak az volt vidámabb, mikor a lányom azt mondta, olyan, mintha a nővére volnék. (Jó, hát ilyeneket muszáj leírni, elvégre hiú vagyok.) Most hétvégén végre motoroztunk is. Annyira hiányzott már! Az első tavaszi motorozás mindig ugyanolyan. És mindig imádom. A sisak felvételétől addig vigyorgok, míg be nem zárjuk a garázs ajtaját. Utána csak azért nem, mert addigra már görcsöl az orcám. :) Szombat estére a királyi beszéd jutott (tetszett), aztán sütöttem muffint is megint, és mondhatom, hogy épp annyira issstenifinom lett, mint a vasárnapi ebéd. A hét, végül a tegnap délutáni (remek) pótszülinapi lazítással zárult. Tavasz van idebent. 

 Minden évben szeretem ezt a napot. Nem, nem a nőnapot, véletlen, hogy ebben az évben épp ma történt. Egész pontosan arról a napról van szó, mikor teljesen váratlanul azt érzem, hogy bizsergető izék szaladgálnak bennem, minden kicsit vidámabb, színesebb, a fogfájást is könnyebb elviselni, huncutabbak a szemek, jobban megnéznek az utcán, mert látszik, hogy kicsit megint szerelmes az ember a zéletbe. Szóval azt a napot, amikor arra ébredek, hogy bennem van a tavasz. 

Napok óta először tettem ki a lakásból sajátkezűleg a lábom, és rögtön ezt találtam:

Jön a tavasz. Ez olyan jó! :))

Zsongatós a levegő. Tavasz van végre! Nem érdekel, hogy még kell a csizma és nincs melegem télikabátban. Madárcsicsergést hallottam reggel jönnek a mindenféle friss illatok, meg már a Duna is magasabb. Itt van, semmi kétség.

Egyébként ma átvágós peteérős ruhát viseltem és reggel megdicsértek. Kicsit megsértődtem rajta, mert csak a harisnyámat meg a szoknyámat méltatta a gépkocsivezető kolléga, holott olyan gyönyörű fehér virágmintás fekete zokni volt rajtam, hogy az valami felejthetetlen! :)

Ja és igen, innentől már nem aludhatok. Muszáj figyelnem! Ilyenkor tavasz elején hosszasan nézem amint megjelennek a barkák. Szépen selymesen üldögélnek az ágon, aztán lassan megduzzadnak, ahogy előkészülnek a levelek odabenn.  Szeretném elkapni a pillanatot, amikor előbújnak. Ott akarok lenni. Aztán valahogy évről évre ugyanúgy járok. Sokáig felügyelem a folyamatot, várom, hogy mi lesz, de nem történik semmi. És akkor egy pillanatig nem nézek oda, és mire visszafordulok, már levelekkel vannak tele az ágak. Azért idén újra megpróbálom...

Hétfőn délelőtt hóvirágokat láttam egy kertben.

A másik blogom kimúlt.

Megvolt a farsang és túl vagyok a 3 nap szabin. (undok fájás)

A hátsóm még mindig fáj. (francba)

A tavasz pedig itt van a nyakunkon. Végre! :)

Egyfelől be vagyok zsongva, tényleg kezdem érezni a tavaszt, másfelől meg erről a hóról állandóan a Mikulás jut eszembe, meg, hogy télapóittvan és hullapelyhesfehérhó... vicces.

Ja, és a május az olyan, hogy még azok a rohadt kis nyárfaszöszök, amiktől mindjárt viszket az orrom a szemem és nem kapok levegőt, na még azok is elképesztően gyönyörűségesen tudnak keringeni a napsütésben.

Hmmm... hát a május az jó. Mert eszébe jutok a régi ismerősöknek, mert sokan nagyon nagyon nagyon kedvesek hozzám, mert még meglepetés ajándékot is kaptam, mert virágot is kaptam, és még él is (sőt virágzik :) ), mert vadidegenek engem akarnak, mert virágzik a nárcisztulipánorgonalabdarózsaakácfabodza és a gyöngyvirág meg még 100 másik, mert ezerféle zöldben pompáznak a fák, mert csodálatos illatok szállnak, mert bezsongok, mert anyáknapja van, mert bodzaszörpöt csinálok és nem borítom ki, mert lomtalanítok, mert kirándulunk, mert motorozunk, mert motorozunk, mert motorozunk.