És van is rá okom. A gyerök (az imádnivaló kis tündér) hétvégén 18 éves lett, de előtte még megtaláta elveszettnek hitt esküvői videókazettánkat, valamint még pár tucat felvételt úgy 15-16 évvel ezelőttről. A szüleinkkel együtt ünnepeltünk vasárnap, közben megnéztük a filmecskéket és persze vagy százezerszer elolvadtam a gyönyörűségtől. Volt egy rakás kaja és sütik és torta. És a héten az én édes kicsi lányom főzni tanul anyukámtól, ma meg a tizenkilencedik házassági évfordulónk volt. Romantikaözön és nosztalgiahegyek, halászlé, marhapörkölt, sör...

Hú de megmámorosodtam!

0:25

A reggeli félkilences indulás már rég ködbe veszett. Ülök a buszon és 10es szintű lestrapáltsági fokozaton, félárbocra eresztett szemhéjak mögül nézem, hogy alig látok. Először azt hiszem a csökkentett üzemmód miatt szürkébb minden, aztán rájövök, hogy pillanatok alatt finom porral telt meg a levegő. Ekkor még arra gondolok, hogy az utazásról szóló részletes naplóba ennek is be kell kerülnie...

22:58

Mégis mikor lenne nekem időm naplót írni? 

Erőt veszel magadon mert tudod, hogy kellene végre valami emberibb közönség a tükörnél (akinek talán véleménye is van), megmutatod a kislányodnak, hogy mit fogsz táncolni (emberek előtt). Picikét zavarban vagy mikor elkezded, de szerencsére az édes kis csöppség (15 múlt a télen) csodálattal telt szemekkel ámulva néz... Kb. húsz tíz másodpercig. Aztán véresen komolyra vált az arca, és pattogós tornatanár hangon azt üvölti mondja: gyerünk anya, szexisebben! Legyél igézőbb! Sokkal igézőbb! Ezaz, mosolyogj, de ne villanjon ki a fogad fehérje! Már megint ne mosolyogj annyira! Legyél élénkebb és szexis! Nézz rám úgy, mint egy pasira! Így jó lesz, csak legyél sokkal lazább és jobban érezd át! Érted?

Múlt hétvégén elővettük, kiválogattuk, leporoltuk, meggyújtottuk, mégsincs karácsonyi hangulatom. Ezért aztán múlt hétvége óta minden este csillagszórózok egyet. Imádom a csillagszóró illatot, emlékeztet a karácsonyra. Egyelőre - sajnos - még nem hat.

Azért a régi lakásban sokkal szebb ködök voltak. Itt csak eccerűen ránkült egy felhő, ott meg olyan sejtelmesen gomolygott. 

Annyira próbálom, de sajnos nem vagyok elég jó anya, barát, feleség, háziasszony, kolléga, nő, szakács, szerető, táncos, társ. Sajnos nem vagyok elég... Sőt! Például focistának kimondottan pocsék vagyok. Najó, ez utóbbit meg sem próbáltam, mert tudom amit tudok.

Olyan helyet hagytunk ott két hónapja, ahol alig volt fehér. Talán csak a lámpák. A falak mind erős sárga színre voltak festve. Nem mondom, kellett pár hét mire megszoktuk, de mindannyian nagyon szerettük. Itt minden fal fehér, ami kicsit uncsi (ebben a lakásban gyakran előfordul az ilyesmi). Annyira rettenetesen hiányzik nekem a sárga! Mindenhol azt keresem, és legszívesebben hazahordanék minden sárga dolgot amit épp meglátok. 

 A lakás persze nem rossz (igazából hasra kéne esnem tőle, tudom), mindenkinek nagyon tetszik. Nekem is tetszik, csak benne élve azért érzek néhány apró hiányosságot. De nem gond, már vannak terveim az uncsi részek feljavításra. Minden jó lesz. Bár... Aki úgy gondolta, hogy a konyha padlóját fényes fehér járólapokkal fedi be (mert az szép), azt jól meg kellene ijeszteni, aztán beállítani egy hónapra takarítani. Öt perc. Ennyi ideig tiszta, gondos felmosás után. Amennyiben nem lépünk rá. Egyéb esetekben 3 perc. Ezt például nagyon nem bírom.  Szerencsére ez azért sokkal kevésbé rossz, mint amennyire jó az erkély. Imádom az erkélyt! Szépek a virágaim, és láthatóan jól érzik magukat, ahogy én is ha kimegyek. És gyakran kimegyek, ha fúj, ha esik, ha hétágra süt a nap. Enni-inni is nagyon jó odakint, de ma egyszerűen csak kifeküdtem a szőnyegre, és élveztem ahogy a szél borzongásig cirógat, és a virágillat az agyamig kacskaringózik. Eddig ez a legjobb itt.

A vasalóm olyan illatot árasztott magából az imént, mint amikor a kovácsműhelyben edzettük a kalapácsfejeket. 

Egyiknek csak pirosaranyat teszek a szendvicsbe, másiknak csak majonézt, a harmadikéba ezt is, azt is. Ha lenne még egy gyerekünk, az nyilván egyiket sem kérne bele. 

 Minden évben szeretem ezt a napot. Nem, nem a nőnapot, véletlen, hogy ebben az évben épp ma történt. Egész pontosan arról a napról van szó, mikor teljesen váratlanul azt érzem, hogy bizsergető izék szaladgálnak bennem, minden kicsit vidámabb, színesebb, a fogfájást is könnyebb elviselni, huncutabbak a szemek, jobban megnéznek az utcán, mert látszik, hogy kicsit megint szerelmes az ember a zéletbe. Szóval azt a napot, amikor arra ébredek, hogy bennem van a tavasz. 

kicsit szomorkás