Hm... hát a mai nap...az jó volt. Búcsúra indultunk reggel a dédihez. Zenés-vidám-sírós nap lett belőle.

Reggel még beszaladtunk egy boltba. Aztán a várostól úgy 20km-re a gyerök észlelte, hogy nincs meg a sapkája. A KEDVENC sapkája. Először elütöttük, hogy ez van, és annyi. De mikor sírva fakadt... Visszafordultunk. Közben felhívtam a tudakozót, megkérdeztem a bolt számát, és telefonon érdeklődtem. Amíg vártam rá, hogy megnézzék ott van-e, arra gondoltam, hogy mi lenne jobb? Ha meglenne, vagy ha nem? Ha nem lenne meg, az talán jó gyakorlás lehetne számára. Hogy tanulhassa kis dolgon a rosszat túlélni. Sajnos már nem volt ott. Újra elindultunk. A kölyök iszonyú érzékeny. Komoly sírás lett a vége, meg beszélgetés... neki ez nem csak egy sapka volt. Még akkor is szomorkodott, mikor megérkeztünk. Sőt, mikor hazaértünk még akkor is. Remélem rájön, hogyan tud segíteni magán. Különben... én nem leszek mindig vele.

Az odaút alatt elkezdtünk magyar zenéket hallgatni. Mert mégicsak jobb anyanyelven üvölteni a refrént. :) Sok-sok Kft következett.

 

Ha jön a péntek,
lemész a boltba,
legyen egy pár üveg
Coca-Cola.
Utána rájössz,
hogy legjobb volna
valami jó kis
csokitorta.

Ha jön a szombat,
iszod a Colát,
s harapod hozzá
a csokitortát.
Magnetofonba
bemegy a kábel,
kijön sok csudajó
idei sláger.

Az pedig meg nem árt
a műfajánál fogva.
A ritmus elragad,
és fel vagy dobva.
Szemedben ott ragyog
az életigenlés fénye.
Élni tudni kell,
rájöttél végre.

Vasárnap ágyból
nézed a tévét,
szívod a cigidet,
fújod a füstjét.
A jövő héten
még alszol négyet,
s boldog vagy újra,
ha jön a péntek.

Egy sláger meg nem árt
a műfajánál fogva.
A ritmus elragad,
és fel vagy dobva.
Szemedben ott ragyog
az életigenlés fénye.
Élni tudni kell,
rájöttél végre.

 

 

 

Nekem görbül az ajkam,
ha nevetnék,
na és törik a szárnyam,
ha repülnék.
Sötét az utca,
de nem félek,
nekem annyi van vissza,
amit remélek.

Kellemes séták,
szabad magány,
ó az a tömérdek élmény,
mint holtvágány,
lehet, jöhetnek újak,
de nem hinném,
tessék, szabad a pálya,
ha engedném.

Jöhetnek újak,
de nem hinném,
szabad a pálya,
ha engedném.
Engedem mégis,
gyere, ünnepelj,
aztán meg én vigasztallak,
ha te mész el.

Ha éppen felhívsz egy számot,
s az nem felel,
azonnal gyere fel hozzám,
együtt hívjuk fel.
Hűtve van egy kis koktél,
azt szürcsöljük,
azt a temérdek időt
így majd eltöltjük.

Úgy hallom, szédül egy lemez
a korongon,
jobb lesz, ha hátradőlünk
a díványon.
Na látod ugye, hogy jó itt,
nem is gondoltad,
na tessék ugye, hogy itt jó,
én már rég tudom!

Fogj erősen és súgd a fülembe
azt a szót, ami már nem jut eszembe!

Ugye hogy jó itt,
nem is gondoltad,
na látod ugye, hogy itt jó,
jöhetsz máskor is !

Jöhetsz máskor is!

 

 

 Búcsú. Ez nálunk leginkább azt jelenti, hogy az a nap, mikor tutira összejön a család. Akkor pedig enni kell! Az asszonyok főznek délelőtt, aztán zabálás nagy ebéd. Már egyáltalán nem tudunk annyit enni, mint a régiek, az idei búcsún mégis (talán tényleg búcsúzóul) tengernyi kaja készült. Húsleves, saját tyúkból, aztán marhapörkölt növendék marhából, hozzá nokedli. Utána még egy kis rántott csirke, meg sült pulyka. Az meg ugye kívánja a petrezselymes krumplit és a házi rozét. :) Fojtásnak muszáj bekapni egy kis lúdlábat és/vagy négerkockát, kókuszbombát. 10 perc pihi és jöhet a korona: sós túrósrétes!

Elmondani is sok. Nagyon ízletesre sikerült minden. A forma1 alatt jót szuszogtam félig ülve a díványon, és félálomban még mindig kft szöveg járt a fejemben:

Ha elérem, hogy kövér leszek,
az lesz majd a jó.
Úgy meghízok, hogy senki nem lesz
hozzám fogható.
Tarka-barka ruházatomban
mint egy gombolyag,
én leszek majd a legboldogabb.

Ha belépek egy étterembe,
dermedt lesz a csend...
Pár asztalnál összesúgnak:
a kövér megjelent.
És én majd könnyedén rendelek,
és ha mind kihozzák az ételeket,
komótosan mindent fölfalok.
Hm!

Húslevesek, mártások és feltétek.
Gyümölcstorták, pudingok és diós metéltek.

Ha elérem, hogy kövér leszek,
ott lesz az arcomon
az elégedettség minden jele.

Tánc!

Napközben csak hevergetek
egy púha fekhelyen.
Néha eszem, néha alszom,
és közben élvezem,
hogy milyen stabil a helyzetem,
szó szerint és képletesen,
hogy milyen prímán nagydarab vagyok.

Húslevesek, mártások és feltétek.
Gyümölcstorták, pudingok és diós metéltek.

Ha elérem, hogy kövér leszek,
mint egy gombolyag,
senki nem lesz nálam boldogabb.
Ó-ó!

Hazafelére jutott egy kis Wellington, Somló, Solaris, meg KatonaKlári

A gyerök nyugodtan alszik... így én is tudok. :)

 Ülj le szépen ide. Kényelmesen, lazán. Csukd be a szemed, hallgasd amit mondok, és megkapod.
Legyen mondjuk szeptember harmadika. Jó meleg szeptemberhárom. Sétálsz a délután közepén, bele a parkba. A kedvenc parkomdba. Sokféle fa, bokor, között visz az út, de legtöbb az akác. Az ősz beszippantott, már idefelé jövet. Pedig még rejtőzik az igazi őszülés. A levelek  nagyrésze még zöld. A színeseket csak akkor veszed észre, ha nagyon figyelsz.
A naptól világoszöldek a fák és vidám foltok tarkítják a sétányt. Itt-ott látszik az ék kékje. Annyira békés. Néhány padot szerelmesek foglalnak el, egyiken idős pár üldögél. Olyan barátságos a hangulat, hogy nem bírod kihagyni, legalább pár percre megpihensz. Csak amíg meghallgatsz egy számot. Ülsz a kedvenc padomd kopott deszkáján, hátrahajtod a fejed és bámulsz felfelé. És látod a világot. A színeket, az illatokat, az érzéseket. Kis fehér lepkéket, egy-egy levélkét hullani, a levegőt, napfényt. Mindent. Észreveszed, hogy fölötted épp egy gesztenyefa áll. Akaratlanul is a földre pillantasz, és a pad mellett, jókora zöld, tüskés golyót látsz. Érzed, hogy kell neked. Kihámozod a termést. Örömmel tölt el a selymes érzet tenyeredben. Megcsodálod rajzolatát, tucatnyi barna árnyalatát, fényes simaságát. Zsebedbe rejted, hazaindulsz. És akkor megtörténik.  Meglátod, hogy a park füvét szinte beborítják az apró sárga akáclevelek. Csodálkozva nézel fel, kutatod, hol lehetnek. Mintha csak rád várt volna, feltámad a szél, és egyszerre száz meg száz kis aranyló akáclevélke kezd táncba a kedvemdért. Egy kis időt a magasban töltenek, talán elbúcsúznak a fától, aztán pörögve-forogva libbennek alá. A pillanat a tiéd! Az idő megáll, csak benned árad a boldogság. Hihetetlen, hogy ezt épp Te kaptad! Mosolyogsz, mosolyogsz egész délután.

Tessék. Ha eddig eljutottál, akkor most már neked is van egy időtlen pillanatod. Menj, keress hozzá gesztenyét! :) 

Jól kicsináltam magam. Végülis fél3-ra már aludtam. :) 5:15-kor meg ébredtem. Muszáj volt kelni, mert tömegközlekednem kellett. Ez nem különösebben gond, kiváltképp, hogy ma már igen ritkán fordul elő. Nőcisre vettem a figurát, valahogy nekem az állomásra rohanás, összetartozik a tűsarokkal.  Délután elégé magam alá kerültem, de jött a kolleganőm csacsogni, és megmentett.

Amiről akkor írni szerettem volna, az a hajnali levegő illata. Az a friss zölddel, virággal teli illat, mi belopódzik az orromba, s onnan képeket, emlékeket előcsalogatva nyomul a fejembe. Nagyon szeretek napkelte táján járkálni a városban. Az utcákon kevés az ember, én frissnek érzem magam a levegőtől akkor is, ha csak néhány óra alvás jutott. Emlékszem arra az augusztus végi reggelre ami miatt elkezdtem ezt a bejegyzést. Fáradtan keltem, de muszáj volt menni. Természetesen szokásomhoz híven rohantam. Hűvös hajnali levegő csípte pirosra mindkét combomat, közben meg szinte folyt rólam a víz. 13 fokot mutatott az óra és az jutott eszembe, ezt a 13 fokot ősszel már hosszúnadrággal, kardigánnal fogjuk viselni. Valahogy már akkor úgy éreztem, hogy ősz van. Emlékszem a következő forró hétre. A nagy melegek ellenére is őszi hangulat vett erőt rajtam. A napsütés szöge, a színek, a füstszag, néhány színes levél. Amúgy az ősz az egyik kedvencem az évszakok közül. (nyilvánvaló hülyeséget írtam most le. ezt a mondatot leírhatnám bármely évszakkal, éppúgy igaz volna.) Most már szeptember közepe van, ahhoz képest nagyon hideg, és felhős idő. Igazi őszt szeretnék már. Azt, mikor a színek mélyek és teltek, 120 féle árnyalatban pompáznak a fák, lehet levelet, termést gyűjteni... várom...

Nem Teljesen véletlenül rátaláltam egy gyerekkori kedvencemre! Most nagyon örülök, és egyfolytában Gigliola Cinquett dalát hallgatom. :) Emlékszem rá, hogy apukámnak volt egy orsós magnója, amit aztán megörököltem tőle, a szalagokkal együtt. Most sok zene fog következni. Mert mindegyik kicsit kedvecem a mai napig.

1, 2, 3, 4, 5, 6,

Jégeső! Vihar! És közben napsütés! :)

"Langy esők jönnek.."

A fenti verssor ugrott be, illik a mai naphoz. Reggel áztunk menetközben. Erről eszembe jutott, hogy hétfőn is eláztam, bónuszként pedig egy nagyon kedves bejegyzést olvastam a tócsákról...   Ja, és múlt héten volt az a reggel, mikor É.P. bejelentette, hogy kocsival megyünk. Aztán már a kádban álltam habos fejjel, amikor bejött és azt mondta, hogy á, mégis inkább motor. Még jó, hogy a forróságban hamar kiszáradt a bukó.

Nos, ma akkor kezdett rá, mikor elindultunk. Nem volt valami erős eső, inkább csak amolyan pötyörgős. Csakhogy egyre sűrűbb lett, félúton muszájból megálltunk felvenni az esőruhát (ha már magunkkal cipeltük). Vidám egy esőruhám van! Piros-narancs. Mikor megvettük, felpróbáltam a boltban egy rövidke 20 perces előadás keretében. Pedig volt hozzá ülőalkalmatosság, nem kopogtattak esőcseppek közben a fejem búbján és még csak nem is sürgettek. :) Na azóta volt alkalmam gyakorolni, így jelentősen lecsökkent a belebújásra fordított idő. Természetesen nem veszem le a sisakot, mert eláznék. Sőt, most a kesztyű is rajtam maradt. Érthető módon ügyetlenkedtem. É.P. segített, elrendezte az elejét, még meg is kérdezte, hogy: jé, a tiéden nincs zippzár? A bukótól nem láttam a combom feletti részeimet. Visszapattantunk, szerencsésen beértünk. Vetkőzés közben azt mondja nekem: így jöttél? Akkor láttam, hogy teljesen szét van nyílva a tépőzár. Egészen a combomig. Vagyis nem is lett összecsukva. Én meg azt hittem azt rendezgette. Hát ezért éreztem szellősebbnek a ruhát! :)

Hétfőn délután a villamosra várakoztam éppen, mikor eleredt. Szeretem az esőt. Csak a novemberi meg a téli esőt nem. De ez ugye június utolsó forró napján esett. Élveztem a bőrömre cseppent hidegséget. A hévnél nem is álltam be a fedél alá, félős várakozók közé. Örültem neki, hogy elázok. Hogy elázhatok, ha éppen úgy akarom. Mi történhet? Legfeljebb nem illek a normálisok közé. :) Mire a szerelvény megérkezett, a hajam nedvesen tapadt a hátamra és a kis pántos ruhám eleje nagyon viccesen nézett ki. A legjobban kiálló részig merő víz, onnan egyenes vonalban teljesen száraz, az alján a lábaim felett újra két vizes félkör. Mintha két különböző színből állna. Szerencsére a hátizsákban lapult É.P. fehér pólója, nem kellett vizes cuccban hazamenni. (A miniruha+magassarkú egy pillanat alatt bőrgatya+póló kombinációra változott. Plázamacskából rocker.)

Langy esők jönnek s föld illata száll,
és köröz a légben majd fecskemadár,

és ungnak a békák az éji tavon,
és szilvafát lenget a lágy fuvalom,

és a rigók mondják és torkuk remeg
a kis kerítéseken éneküket,

és nem beszél senki a háborúról,
s nem kérdezi senki, hogy lesz-e s mikor?

S nem kérdezi semmi, se fű, se madár,
hogy hol van az ember, jaj, hova már?

És új tavasz ébred és kezd életet,
és hogy mi elmúltunk, nem látja meg.

Sara Teasdale

Klacsnn, klacsnn, klacsnn, klacsnn....

Így csattog lefelé a piros papucsom a lépcsőn. A klacs-ra koppan a sarka, a nn-re meg visszacsapódik a talpamra. Végre. Közben már arra gondolok, mit is akartam leírni tegnap este? Úgy kell összeszednem a gondolataimat, hiszen már délután van és eddig még egyetlen pillanatra sem tudtam megállni. Szeretem az ilyen munkás napokat - lustaságom ellenére is - ilyenkor repül az idő. Tegnap előre pihentem, mintha sejtettem volna. Ideálisan semmittevős vasárnapban lehetett részem. 

A délelőtti lötyögés (ebédfőzés doszt elég programnak) után jóízűen befaltuk az alkotást (marhahúsleves, a benne főtt husi megpirítva hagymán, meggyszósz és dara) és átadtuk magunkat a sziesztának. 3-kor úgy ébredtem, hogy azt sem tudtam melyik bolygón vagyok. :) Egy jó kávé helyretett, aztán felszerelkeztünk fürdőrucival és meglátogattuk anyukámékat. Öcsémék is ott töltötték az időt. Beszélgettünk, uzsonnáztunk a töltelékes fasírozottból (Aprójószág csak a sárgás szeleteket látta hirtelen és megkérdezte, hogy milyen süti ez? Én meg mondtam neki, hogy husis süti. :) Nem hangzott valami bizalomgerjesztően, még nekem is a Jóbarátok azon része ugrott be, mikor a szél ellapozott a szakácskönyvben. Végül úgy kellett rábeszélni, hogy kostolja csak meg... ) és kisütöttük, hogy fürdőzés előtt feltétlenül be kell még iktatni egy fagyizást is. Kiderült, hogy a család odavan a tiramisu fagyiért. Egymástól függetlenül, mindenki kért belőle. :) Én egy gombóc cola-t választottam mellé. Colafagyi. Micsoda ötlet? Előre sejtettem, hogy nem fog elvarázsolni az íze, de nem tudtam ellenállni a kiváncsiságomnak. Egyébként a Viniczai rumosmeggye a kedvencem, de ugye azt csak a Viniczainál mérik (sajnos). Repültünk aztán egészen B.akarattyáig. Itt kiderült, hogy a pénztár 7-ig van nyitva és addig meg kell váltani a napi belépőt is, hát inkább pihentünk egyet mártózás előtt. Tele hassal úgysem ajánlatos a vízbe menni. :) A sok hazainduló ember jól megnézett minket, ahogy álldogáltunk nem messze a bejárattól. Végül csak odáig jutottunk, hogy irány a Balaton! Illetve én először a parton maradtam. Elnyúltam hason, és csak úgy voltam. :) Fölöttünk egy jókora szürke felhő terült szét az égen a látóhatár feléig takarva a napot. Különös, elmosódott hangulata lett tőle mindennek. Figyeltem az emberek - köztük a családom - apró sötét alakjait, hallottam a zsivajukat, eleinte még a gyerekek hangját is... aztán pár perc után kellemes zsongássá vegyült az egész. Bámultam a tájat. Messze a túlpartot sütötte a nap, kékes dombok fölött néhány gomolyfelhő kóricált. A mi partunkat viszont uralta a fátyolos szürkéskék. A tó folyékony ezüstté változott, selymesen csillogott és állandó, egyenletesen apró hullámfodrokkal vonzotta a tekintetet. Nehéz volt otthagynom, de már vártak a többiek. A víznek balatonszaga volt és langyosan paskolta a combjaimat, hasamat befelé menet. Kiadós fröcskölősdi kezdődött a gyerekekkel, ami aztán átcsapott dobálózásba. Vagyis inkább É.P. dobált bennünket. Egyszercsak, ahogy felnéztem a part fölé, szivárványt pillantottam meg a felhők között. Az ív több mint fele látszott és az összes szín megvolt benne. Szép széles sávokban díszítette az eget a felhők között. Igazi lubickolást csináltunk a szivárvány alatt. Itt már úgy éreztem, hogy nem jöhet több, tökéletes a vasárnap! :) Törölköztünk a parton, amikor a felhők közül előbukkant a lemenő nap. Egyetlen pillanat alatt aranyszínre változtatta a víz hullámait és rózsaszínre a felhőket. Ezt már nem lehetett kibírni! :) Hazafelé mégegyszer megcsodáltam az út melletti napraforgótáblákat, örültem az este színeinek. Az egyik kukoricás mellett pedig egy őzet láttunk álldogálni. A bónusz az volt, hogy még csak negyed óra ment le a meccsből és - az őrült forgalom dacára - máris hazaértünk. Ahogy voltunk bevettük magunkat a képernyő elé és élveztük a spanyolok játékát. Annyira feltöltődtem, hogy még utána kiteregettem és rendet raktam a konyhában is, sőt (el se hiszem!) néhány zoknit is megstoppoltam. :)