Na az van most, hogy épp a saját dugámba dőlök. Lassan de biztosan.

Nyomorultul magányosnak érzem magam. Közben egyik fontos kapcsolatot elveszítem, s a többi fontosat is inkább leépítem, mint fel. Újak a láthatáron sem. Érzem, hogy bezárom magam lassan és sírok sírni tudnék, hogy ennyire lehetetlen hülye vagyok. Nem tudom jobb lesz-e így, hogy leírtam. Mindenesetre megpróbáltam, aztán majd kiderül. És most valami egészen más:

Tegnap tettem egy bő 20 km-es túrát. Egyedül! Többek között ezért is volt olyan hosszú. Úgy tűnik remek érzékem van a rossz irányba forduláshoz. Azért nem tévedtem el borzasztóan, csak olyan rendesen. És a legjobb, hogy nincs izomláz (de ma nem megyek még egy kört)!

Ja, és kétszer is láttam őzet egész közelről ( az egyikkel vagy fél percig bámultuk egymást), meg egy feket mókust. 

Készülődnöm kellene, mégiscsak itthagyom őket négy teljes napra. De inkább üldögélnék egy kávé mellett és a könyvem olvasnám, vagy blogolnék, vagy játszanék inkább. Megyek mindjárt, elrakom a ruhákat, kiteregetek, közben elkészül a vacsora, vasalok egy inget, összeszedem a cuccomat. Nehéz lesz eldönteni mit vigyek, naná, hogy mire odaérünk megjön. Olyankor utálom a nadrágot, de egy táborban mégis kényelmesebb lenne. Holnap reggel megcsinálom a bableves-palacsintát, meg sütök egy adag fasírtgombóckát. Azt akár napokig elennék. É.P. nem fog főzni. Tudna, de nem szeret. Még eligazítom őket, hogy viseljék magukat jól, és mindenki mosogasson el maga után, mert nem akarom a mosogatóban találni a piszkos edényeket vasárnap késő este. Kellene hajat mosni és keverni gyorsan egy krémet. Ó, naptej is kell! És legszívesebben kimosnám a hűtőt is. Meg a kölykökkel is akarok még bandázni kicsit. Szeretnék mindent tökéletes rendben itthagyni. Csak 4 nap lesz, nem tudom mit vacakolok rajta...

Forgatókönyvet (vagy történetet) írni egy videokliphez, egyáltalán nem könnyű. Vagy az van, hogy egyfolytában ezen jár az ember agya, ami miatt belekerül egyfajta vágásba és onnan nagyon nehéz kiugrani (pedig). Vagy elkalandozik teljesen más irányba, helyekre. Pedig elvileg nem volna különösebben bonyolult. Adva van például a zene meg a szöveg, ezeket mindjárt nem kell kigondolni. Elég egy hozzájuk illő alapötlet, amit képekről mindenfelé értenek, aztán ezzel lehet figurázni abban a 3-4-5 percben. Kb. mint 6 lépésben festményt készíteni.

December...

És lesz London, és lesz Chicane és É.P. és Nm és boldogság és szeretet és újra megváltozik az élet. Ugye? Legalábbis. :)

Juhéj!!!

A kicsi (aki az én okos nagylányom :) ) elveszített ma reggel 900 forintot. Jött haza a kisboltból, fogta a kis kezével a pénzt a zsebében, aztán egyszercsak már nem volt meg. Irtó gondterhelten jött haza az iskolából. Apja - a szigorú - kiabált vele egy sort, hogy a pénz nem játék és naaaggyon mérgesen nézett rá (legalábbis mikor arrfelé figyelt a kicsi). Anyja - akit be lehet fűzni - magához szorította és cirógatta a fejét (hogy nehogy meglássa, a szüleit összemosolyogni), közben azt mondta, hogy legközelebb tessék kicsit jobban figyelni. Ő meg ölelgette anyikáját, rítt egy kicsit, hogy véletlen volt és figyelni fog. Vagyis nálunk mindenki tudja, mi a dolga. :) 5 perc múlva már elmélyülten játszott/főzött mindenki. 1 óra múlva a vacsoraasztalnál kedélyesen beszélgettek a cápákról, a reklámok káros hatásáról valamint Naftalin Ernő ötlettáráról:)

15:53 - kiléptem az ajtón.

Beadtam anyukámékhoz a paprikát, meg odaadtam neki a frissen másolt kulcsot. Pár szóval elmeséltem, hogy most rohanok vissza, mert az egyik egyáltalán nem nyitja a zárat és futottam is tovább. A buszmegállóban találkoztam a gyerekeimmel (azokkal, akiktől nemrég vettem búcsút, midőn edzésre indulva összepuszilgattam őket) vigyorogva mentem feléjük, ők meg elémjöttek. Ez nem igazán a tisztelet vagy a túláradó szeretet megnyilvánulása volt -bár mindkettő megvan bennük-, szerintem csak el akarták kerülni, hogy a többi edzésre induló kölyök előtt puszilgassam meg őket újra. :) Otthagytam a két cukorfalatot, siettem tovább a kulcsoshoz. A fiatalember megismert, mondom itt voltam ma, 5 kulcs, 4 tökéletes, 1 tökéletesen rossz. Elvette, megcsinálta, még reszelgetett is rajta kicsit. Kiadta, mondott valamit, én mosolyogva megköszöntem, és rohantam kifelé. Aztán pár lendületes lépés után megtorpantam. Öööö... most akkor mit is mondott? Talán ez is pénzbe került? Én ugyan nem figyeltem.... kicsit elkalandoztak a gondolataim. Mindegy, már nem mentem vissza, úgy döntöttem, ez benne van az árban. Végülis ő nem csinálta meg tökéletesre, és senki nem rohant utánam kiabálva. Azért hátranéztem. Nem, senki nem volt ott. Rápillantottam a telefonomra: 16:10. Irány haza. Csak úgy suhantam át a zebrán, amint zöldre váltott a lámpa. Mikoris az első autóból egy női személy integetését észleltem. Nézem, kiafeneaz? Halványlila segédfogalmam nincs. Nézem még jobban, integet ezerrel. S még vigyorog is. Ismer engem, nem vitás. De vajon ki lehet az? Csak nem a tótszilvi? Hát, csak nem a tótszilvi... Megállok a túloldalra érve, várom, hogy elinduljon és még oldalról is sasolom. Ő még oldalvást is csak vigyorog rám és integet rendületlenül. Visszaintegettem, bár nemtom kinek... :D Mindenesetre e megdöbbentő eset eredményeképp az út további részében vigyorgok én is, mint pék kutyája kiflire. Közben meg bámulok kikerekedett szemekkel, mert az út mellett elkerekezik egy olllyan szemű férfi, hogy eláll a lélegzetem. Pedig még csak rám sem néz. A következő zebránál (úgy látszik ma különös szerepük volt a zebráknak) villámcsapásként aztán ráismerek az előbbi ezüskocsis nőcire. Ha lehet, még vidámabban vigyorgok. Néha még ki is hallatszik. Ahogy haladok az aszfalt-fehérsáv kombináción, nézek ki a fejemből, feltűnik a túloldali lámpaoszlop alatt egy igen-igen ismerős színű öv. Persze, hogy a csajóca kabátjáról. :) Az öv szarráázott,  még reggel veszíthette el. Ha pedig így volt, akkor ma már 2x, azaz kétszer mentek el mellette. Hol járhat ezeknek a gyerekeknek az esze? És kitől örökölhették? :) Innentől a vihogás elszabadul, hazáig abba sem bírom hagyni.

16:21 - belépek a lakásba. :D

19:08 - G. rámköszön gmail-en, hogyaszongya:

G-re álmomban sem gondoltam volna. Én egész eddig abban a hitben ringatóztam, hogy a zAandika integetett nekem. :D Őőrület...

"a vasalatlan függönyt lágy szellő lengeti néha megcirógatva a bőröd, a nap be-bekukucskál a szobába minden fuvallatra:)... de túl ritkán mozdul a levegő, így nincs elkényeztetve"

Hát nem! :) Megtettem a harmadik kört a tancuccok miatt. Még mindig nincs meg minden, de már látom a végét. (Nem az én végemet, hanem a beszerzését.) Miután már a kupacolt iskolai cuccok látványa is borzasztott, inkább leemeltem a Csillagok háborúját a polcról. Jól megnéztem a borítón Leia hercegnő képét, közben felidéztem a filmet is. Aztán a tükör előtt állva fésülködni kezdtem. Azt kell mondjam, a hercegnő legendás briósait -melyeket a lazán a füleire ejtve viselt- fel kellett, hogy csavarják, valami párnára, mert a haj magában, nem áll meg úgy, ahogy az övé. :) Nekem csak két kisebb fülhallgató sikeredett, bár így se nézett ki rosszul. Azt hiszem megvan a következő farsangi jelmezem. :) A kész frizurával aztán próbáltam hercegnősködni. Összeszorított szájjal, szomorúan komoly, ámde elszánt tekintettel képzeltem magam a hercegnő helyébe. Persze nem ment igazán. :) Elnevettem. Talán... ha nálam lett volna Luke fénykardja, vagy legalább egy lézerpiszoly, vagy ilyesmi... :)

Az itt-ott nyaralgatások kézzelfogható jeleként bámulatos gyorsasággal beszereztem magamnak egy méretes pocakot, valamint két enyhén vaskos combot. Ma beugrottam anyukámékhoz, s izgatottan álltam a mérlegükre. Nekik ugyanis van. Számítottam 4-5 plusz kilócskára. Ehhez képest, "mindössze" 3-at kaptam magamra. Tehát nem a kilók száma a túl sok, hanem inkább elmúltak az izmaim. Persze, hogy tudom mit kell ilyenkor csinálni. Neeeem, nem a mozgás a legkönnyebb megoldás. Inkább jöhet egy jó kis fogyókúra. Természetesen nem szabad ész nélkül beleugrani! Egy profi fogyókúrát meg kell alapozni. Ami azt illeti, én már hétfőn kezdtem az alapozást. De mit tehettem volna? Teljesen váratlanul ért a támadás. Nem lehetett ellenállni! :) Szóval hétfőn bonbonnal alapoztam, kedden este egy lájtos, fél görögdinnyével valamint 2 pohár alkohollal, szerdán csokoládét, csütörtökön meg tortát kaptam. Már várom, hogy pénteken ki fog orvul letámadni mondjuk egy jó kis fagyikehellyel...

Este elszaladtam locsolni É.P. szüleihez. Gyalogoltam a szürkületben, a kedvenc parkomban, a város utcáin. Észrevettem, hogy egy suhanc arra biciklizik, amerre megyek. Mikor a második alkalommal fordultam be egy újabb utcára, már biztos voltam benne, hogy engem követ. Nem tudom mit akart, mert mikor a tetőpontjára ért a helyzet, odakerekezett mellém, illetve elém és megállt. Mivel nem volt birtokában értékelhető szavaknak, nem is szóltam hozzá, csak ránéztem. Azt hiszem nagyon csúnya pillantással fogadtam. Bár gyanítom, inkább rájött, hogy valamit benézett, és inkább anyja lehetnék, mint egyéb. :) Mindenesetre lekopott, aminek szívből örültem.