2015\06\23

flamenco

Harmadik legjobb benne, hogy megszerzed a mozdulatot. Akár évekig tökéletesítgeted  míg végül teljesen a tiéd lesz. Belekeveredsz egészen. És úgy sejtem, hogy ahogy változol az évekkel, az veled változik.  

Második legjobb dolog benne most éppen a legyező. A nőiesség teteje, sőt, netovábbja.

Legjobb pedig az, hogy akármit is csinálsz, soha nem lehetsz túl sok hozzá. 

tánc apró titkok

2014\04\16

Le lettem mérve, 13 nap múlva próba, szóval nagyon úgy néz ki, hogy három héten belül flamencoszoknya tulajdonossá avanzsálok. Teljesen jó szabású kis szoknya lesz, de ahogy a kezembe kerültek az anyagok, mindjárt beugrott még egy-két megoldás. Le is rajzoltam. Majd egyszer...

tánc

2013\10\10

859. fejezet, amelyben legyezgetik a hiúságát, tulipánt ültet valamint tudtán kívül fellépésbe keveredik

1. 

A közvéleménykutató hölgy, aki tágranyílt szemekkel, jó hangosan kérdezett vissza többször is, hogy: negyvenkettő? De tényleg negyvenkettő?  Aztán meg nem átallotta úgy folytatni, hogy azt hitte, hússzal kevesebb. És tényleg? NEGYVENKETTŐ? Még sose mondták, hogy nemnéz ki?

Nyilván kellene neki egy szemüveg amivel lát, de azért így is kedves volt.

2. 

Tulipánhagymákat dugdostam a virágládákba. Szép kicsi narancssárga tulipánjaink lesznek. Már alig várom, hogy előbújjanak jövő tavasszal!

3.

Délután elmentünk leánykámmal egy táncos bulira. Aszonta a tancsinéni, villámcsődület lesz. Összejövünk, kis koreográfia, táncolunk egy jót, vidámság meg minden. Erre készültem. Úgy estünk be pár perccel az esemény kezdete előtt. És akkor valahogy az egész olyan furán jött ki. Megszólalt a zene, gondoltam akkor most: tánc! Sőt, még azt is gondoltam, hogy milyen vicces lesz az álldogáló emberek között mozogni, a zenét viszont pár másodperc után leállították. Vártam, hogy majd újra megszólal és akkor majd marháskodunk, ehelyett rövid beszéd végén felkonferáltak minket, mint műsorszámot. Dehát izé, kéremszépen én nem erre készültem! Újra jött a zene, és akkor az az érdekesség történt, hogy - bár a fejem határozottan nemmel szavazott a fellépésre - a lábaim vittek a többiek után. Eccercsak ott találtam magam a fellépők (egyik fele tanár, másik taníthatná) között, nézősereggel körülvéve. És akkor már nem volt visszaút csinálni kellett. Ambivalencia (szép dallamos szó). Az volt bennem. Tele voltam vele, közben meg úgy éreztem, ha már itt vagyok, megcsinálom. Meg úgy is, hogy nem győztem csodálkozni mi a fenét keresek én itt és egyáltalán, hogy jövök ahhoz, hogy szépen táncoló nők előadását lehúzzam? És még úgy is, hogy atyaég de profik, hát még a legegyszerűbb mozdulatokat is élvezettel előadják, nem csak úgy megteszik. Meg voltam szeppenve, a szívem kalapált. Aztán valahogy egyszerre elfogytak a lépések, vége lett a számnak, és ekkor következett a nap legjobb része. Odamenekültemszaladtam a leánygyerekhez, aki széles mosollyal várt. Megöleltük egymást és ez a drága büdöskölök azt mondta nekem: ügyes voltál anya, jól áll neked, hogy táncolsz, csak egy picit több szenvedéllyel csináld! Vigyél bele egy kis életet, ahogy a többiek. De tökjó voltál. (ugyehogy ez a legjobb rész?) Én meg csak olvadozni tudtam. :)

tánc virág apró titkok

2013\07\03

tánctábor

Készülődnöm kellene, mégiscsak itthagyom őket négy teljes napra. De inkább üldögélnék egy kávé mellett és a könyvem olvasnám, vagy blogolnék, vagy játszanék inkább. Megyek mindjárt, elrakom a ruhákat, kiteregetek, közben elkészül a vacsora, vasalok egy inget, összeszedem a cuccomat. Nehéz lesz eldönteni mit vigyek, naná, hogy mire odaérünk megjön. Olyankor utálom a nadrágot, de egy táborban mégis kényelmesebb lenne. Holnap reggel megcsinálom a bableves-palacsintát, meg sütök egy adag fasírtgombóckát. Azt akár napokig elennék. É.P. nem fog főzni. Tudna, de nem szeret. Még eligazítom őket, hogy viseljék magukat jól, és mindenki mosogasson el maga után, mert nem akarom a mosogatóban találni a piszkos edényeket vasárnap késő este. Kellene hajat mosni és keverni gyorsan egy krémet. Ó, naptej is kell! És legszívesebben kimosnám a hűtőt is. Meg a kölykökkel is akarok még bandázni kicsit. Szeretnék mindent tökéletes rendben itthagyni. Csak 4 nap lesz, nem tudom mit vacakolok rajta...

tánc nyaralás kaland

2008\12\13

namostakkor büdös vagyok? vagymi?

Esetleg meg tudná nekem mondani valaki, miért van az, hogy senki nem akar táncolni velem? Odamegyek. Megállok. Egyedül. Várok, mert én még úgy nőttem fel, hogy a fijúk kérik fel a lányokat. Meg, hogy hivatalosan ők kezdeményeznek. Táncolásban is. De senki nem jön oda. Rámnéznek és pfff.... Pedig azért volt több is köztük, akikkel órán már táncoltam. De nem, senki nem jön. Még a táncórai párom sem. Alig akar észrevenni, aztán mégis kegyeskedik rámvetni a pillantását, odalép, elmondja, hogy épp keres valakit és továbbáll. Vagy ott volt az a fiú, aki odajött, megkérdezte, hogy van-e rágóm; én odadtam neki azt az egy szemet ami nálam volt, megköszönte és elment felkérni valaki mást. :) He? Mivan? Szerintem annyira nem vagyok csúnya. Se ordenáré. (Legalábbis igyekszem, hogy ne legyek az) Szeretek táncolni és tudom is a lépéseket. Úgy tudom büdös se vagyok. Se irtózatosan kövér. Nálam sokkal ducibbak is táncolnak, méghozzá nagyon is jól. Részeg sem voltam. Jó, hát van azért negatívum is, mellszűkében éppen nem vagyok, de ismer a világtörténelem néhány férfit, akiket ez nem riaszt. Kicsike is vagyok, de úgy érzem az táncnál szintén nem egy katasztrófa. És van még egy: tánc közben a partner szemébe nézek és mosolygok. Valami taszító van az aurámban asszem. Pedig kedves vagyok, nem egy emberevő... Szóval egyetlen percet sem táncoltam. Annak ellenére, hogy odavagyok az ötletért, hogy végre úgy táncoljak valakivel/bárkivel, hogy nem a tánctanár mondja előre a figurát, hanem nekem kell odafigyelni és érezni, hogy merre vezet a férfi. Le vagyok törve. Többet nem megyek ilyen bulira. Úgy néz ki, fölösleges.

tánc szomorkás ylla

2008\11\28

:))

Ó, csodás a mai nap! Imádok táncolni! :)) Nem tudom miért van, de ha megszólal valami olyan muzsika amire lehet mozogni, boldog vagyok. Táncolás közben állandóan csak vigyorgok. Ebből a szempontból tökmindegy, hogy a partnerem tud-e táncolni. Én csak kedvesen mosolygok, mert táncolhatok és ha táncolhatok, akkor muszáj mosolyognom. Ez többnyire aztán átragad arra akivel táncolok és ilyenkor jön az érzés, hogy milyen jó nekem, mert mindenki olyan kedvesen mosolyog rám! :) Ettől aztán még jobb kedvem van és mégjobban szeretek táncolni. És érzem a zenét, és asszem most kicsit meg vagyok kattanva. :) Még a fejemben a dallam, lábamban a bugi és vigyorgok mint pék kutyája a kiflire. :))

 Megjött a kolleganőm (Egyébként nincs vele semmi bajom, tényleg. Szeretem meg minden.) ennek következménye, hogy dupla adag gesztenyepürét ebédeltem. Ki kell dolgoznom a Tervet. Hogy tudnék akkor enni (vagy nem enni) amikor akarok és azt amit akarok... 

zene tánc szeretem kilók

süti beállítások módosítása