2019\07\26

fal adja... feladja

Csak úgy mondom, az a leírós dolog, nem jött be. Attól nem érzem magam jobban, illetve kevésbé magányosnak.Vagyis nem attól érzem magam jobban. Ööö...

és akkor egy kiváncsi kattintás után pofán vág valami amitől sírva nevetek az én legnagyobb fájdalmamon (hogy van aki azt se tudja hol laktam az elmúlt másfél évben, olyan vagyok akár az elemes bútor: könnyű vele bánni és gyorsan felejthető/cserélhető).

Így néhány hónappal később meg kifejezetten attól érzem rosszul magam, hogy egyáltalán leírtam. Mindegy, most már itt marad.

szomorkás nyafog

2019\06\20

Na az van most, hogy épp a saját dugámba dőlök. Lassan de biztosan.

Nyomorultul magányosnak érzem magam. Közben egyik fontos kapcsolatot elveszítem, s a többi fontosat is inkább leépítem, mint fel. Újak a láthatáron sem. Érzem, hogy bezárom magam lassan és sírok sírni tudnék, hogy ennyire lehetetlen hülye vagyok. Nem tudom jobb lesz-e így, hogy leírtam. Mindenesetre megpróbáltam, aztán majd kiderül. És most valami egészen más:

Tegnap tettem egy bő 20 km-es túrát. Egyedül! Többek között ezért is volt olyan hosszú. Úgy tűnik remek érzékem van a rossz irányba forduláshoz. Azért nem tévedtem el borzasztóan, csak olyan rendesen. És a legjobb, hogy nincs izomláz (de ma nem megyek még egy kört)!

Ja, és kétszer is láttam őzet egész közelről ( az egyikkel vagy fél percig bámultuk egymást), meg egy feket mókust. 

kaland nyafog

2013\05\27

amik mostanában vannak, meg a múltmúltheti palacsinatmizéria

Mert mostanában azok vannak, hogy fanyalgok meg rosszkedvűsködök, közben meg pontosan tudom, hogy egyáltalán nem kellene ilyesmiket csinálnom.

(Itt következett volna néhány sor az unalmas házimunkák rengetegéről, régi barátnők elmaradásáról, kis nyafogás egyedül töltött délutánokról és estékről, végül egy rövid nincsisszükségénrám témájú nyöszörgés. Úgy döntöttem mindenkinek jobb, ha ettől a bekezdéstől eltekintek)

Aztán az van még (csak úgy érdekességképpen mondom), hogy már hónapok óta tombol itt valami deja vu. De tényleg. Állandóan érzem, hogy ez már mind megtörtént velem. Szerintem tavaly. Kezdődött a téli nyaralással. Aztán elromlott a mosogatógép. Utána következett a felvételi miatti szaladgálás meg az idegtépő várakozás, hogy bejutott vagy sem? Piac, Margitsziget, meg gyaloglás a hídon, ezeknél mind előjött és azóta is folytatódik. Most járunk ott, hogy sokszor rettenetesen egyedül érzem magam, közben megy a ballagás előtti fényképrendelős hercehurca, aztán meg hamarosan újra jön egy ballagás. Én mondom, kísérteties.

Simán lehet, hogy emiatt volt az a bizonyos palacsinát eset. Úgy kezdődött, hogy tényleg szomorkodtam. Ha pedig az ember kissé elkámpicsorodva tűnődik az élet nagy kérdésein egy péntek délelőtt, arra legjobban használ egy darab leánygyermek szakadatlan és abbahagyhatatlan vihogása péntek délután. És mikor a mozgólépcsőn egy helycsere után azt mondja angyali ártatlansággal, hogy: tudod mi lesz, ha kicseréled a kezdőbetűket abban, hogy cseréljünk helyet? Én persze erre fád orcával bólogatok (kinemtudjanemegynagyvicc). Haladunk lefelé pár másodpercet s ő ugyanolyan édesen és ártatlanul és közönyösen aszongya: meg van egy másik is. Kicsapongás. Na akkor  következő pillanatban az én röhögésemtől zeng az egész metró. És csak zeng, zengedezik egy egész percen keresztül. Ez az a pillanat ami visszatért az este folyamán újra és újra. Szerintem csak ez lehetett az oka, hogy a fáradságos munkával előkészített palacsintatésztát egyetlen - elegánsnak nem mondható - mozdulattal a mosogatóba döntöttem. Egész apró kis kis söprintés volt, de télleg. Csak sajnos pont ott állt a söprintés útjában a tál. A mosogató szélén. Az szerencsére teljesen üres és tiszta volt. Következőket láthatta volna aki benéz a konyhába: a nő, őrülten kever valamit egy tálban. A tálat a mosogató szélére állítja. Térül-fordul, előkap egy rakás palacsintasütőt, csavargatja a tűzhely kapcsolóit, jajj, nagyon gyors, nagyon fontos nőszemély, a konyha úrnője. Jelen van ám mindenhol a konyhában, jó széles mozdulatokkal teszi a dolgát. Jó széles mozdulattal fordul a pult mellett... Az őrült nő palacsintatésztás kezeivel könyékig a mosogatóban fekszik és kétségbeesetten próbálja két marokkal visszakanalazni a tésztát az edénybe, mielőtt az végleg eltűnik a lefolyóban. 9, azaz kilenc palacsintát mentettem meg az én nagy örömömre és a többiek bánatára. Csak azzal lehetett az elégedetlen hőzöngésnek gátat szabni, hogy másnap reggelire friss palacsintát ígértem. Amit meg is kaptak.

 

Arról már senkinek nem kell tudnia, hogy (miután újult erővel nekiláttam másnap reggel a palacsintatésztának) feltörtem két tojást a beleborulós tálamba és jól megszórtam (csipet só helyett) két nagy mérőkanálnyi ételízesítővel. :)

palacsinta nyafog ylla áááá...

2013\01\25

toporzékolós

Nekem kérem már 20 perce a palacsintát kéne sütnöm, de nem megy, nincs kedvem, nemakarom, nemnemnem. Inkább itt ülök és beszélek magamnak. Csak az a gond, hogy ezek engem kinyúvasztanak, ha nem sütök palacsintát, mert már a múlt héten is sztrájkoltam, és ezért nagyon úgy néz ki, hogy muszáj mennem palacsintát sütni, de nem megy, nincs kedvem, nemakarom jajjj...

Nyiff-nyaff

 

Oké, befejeztem a hisztit. Megyek, megsütöm.

nyafog

2012\09\24

fejfájás, koránkelés, hétfő - remek nap lesz ez, érzem

Azért néha úgy gondolom, hogy egyáltalán nem hiányozna a háromnapos migrénem, ha egyszercsak nem lenne többet. Főleg a mostani, merthogy nem sikerült időben elkapnom, így ma már hányingerem is van. Juhéj!

Mióta ideköltöztünk, ma reggel keltem legkorábban. Kipróbáltuk milyen, ha a kisnőci csak hétfőn reggel utazik vissza. Annyira azért nem jó. Viszont a tegnap délután, meg, hogy este is itt ült mellettem, az nagyon jó volt. Majd néha csinálunk még ilyet. De csak mikor épp nincs fejfájás rajtam. 

fáj nyafog

2012\06\28

még kedden kezdtem el írni...

Nincs nekem különösebb bajom a hétfőkkel, de a tegnapi, az cudar volt. A délelőtt még elment valahogy, délután viszont sehogy nem akart alábbhagyni az eső. Azért persze hazajöttem, de még nem tudom, hogy pl. a fekete cipőm túlélte-e az utat? Ömlött az eső végig, a szél meg szemből fújt. Mikor hazaértem, elöl ázottcsurinak néztem ki, hátul meg tiszta száraz voltam. Szerencse, hogy az úton csak zuhogott, és igazán aztán kezdett szakadni, miután a virágokat elrendeztem az erkélyen. Boltba valahogy nem nagyon volt kedvem menni, abból kellett vacsorát csinálni, amit a konyhában találtam. 

Hm… panaszkodni akartam a hétfőre? Pedig hétfőn nem is volt olyan rossz. Csak annyi történt, hogy főztem a kis zöldséges egytálamat meg pizzát csináltam a többieknek. A legutóbb mikor hamburgert sütöttem megtetszett a koriander, gondoltam ebben sem mutatna rosszul. Sajnos egy csöppet megborítottam az üveget, és így kb. egy személy egy évnyi koriandergolyócska adagjával gazdagítottam az egytálamat. Hogy kicsit javítsak rajta, beledobtam egy kisebbet a borzasztóerős paprikámból a fűzérről. Mindeközben a szószocska szépen rotyogott magában. Előkészítettem a tésztát, megkóstoltam a zegytálamat és nem szédültem meg tőle (azóta sincs semmi bajom, úgyhogy a koriander valószínűleg ipari mennyiségben sem mérgező). Nemúgy a pizzaszósztól, amit rettenetesen elsóztam. Úgy futkostam a gépem és a konyha között akár a a bizonyos mérgezett egér, és igyekeztem vacsorázni + minden praktikát kinyerni az internetről, mert én csak a krumplis meg a szódabikarbónás módszert ismertem. Utóbbit nem akartam használni, szerintem érződik az elkészült ételen. Így végül két krumpli nyugodott a serpenyőben, meg játszottam egy kicsit pár csepp ecettel is. A nagy sietségben viszont nem figyeltem, csak lapátoltam be a korianderes zöldségeimet,  zöldséges korianderem, meg az egyik falattal a borzasztóerős paprikát. Annak eredetileg csak az íze kellett volna, hogy a számba kerüljön. Könnybelábadtak a szemeim, egy percre munkaképtelen állapotba kerültem, de az élet nem habostorta nekem pedig muszáj volt tovább csinálnom a pizzát. Végül ehetőre sütöttem, úgyhogy visszavontam mindent, a hétfő nem is volt olyan pocsék. Ellenben a szerda....

kaja nyafog

2012\05\22

Azért is megcsinálom a pillecukrot!

A csodás-giccses hétvége méltó befejezéseként vasárnap este jutott eszembe, hogy milyen jól lehetne pillecukrot pirítgatni gyertyalángnál.

Az első adag tegnap nem sikerült, a második ma. Bár ez a mai már sokkal ragacsosabb és nyúlósabb volt mint a tegnapi, és habosabb is. Csak lapos. Talán túl nagy a keverőtálam. A tegnapiba túl sok cukrot tettem. Óvakodnom kellene a túloktól.

Na, megnéztem újra. Ott hever a hűtőben és nem jó. Továbbra is nyúlik és ragad, pedig már nem kellene annyira ezt  csinálnia. Hagyom a fenébe inkább, kit érdekel a hülye pillecukor?

 

A hétvége az olyan volt, de olyan... Mert mióta ideköltöztünk, hétvégén élünk. Vagyis én. Hétfőn még jó, szerdán pocsék, csütörtökön már készülök a péntekre, és akkor péntektől juhéj. Pénteken jönnek a kölykök. Onnantól megy a palacsinta+bableves program, és mesélnek, és azt mondják, hogy jó hazajönni, és barátnőt hoznak, vagy más jön hozánk. Vendégágyat csinálunk és sétálni megyünk. És van piacozás és főzés és kint eszünk amikor csak lehet, és motorozunk és sütizünk. Meg ilyenek. És mindig szól a zene. 

Nem szabadna panaszkodnom, egyre jobban elfoglalom magam hétközben is. Már tervezgetem, hogy mit fogok festeni az üvegtéglára, és pillecukrot gyártok. 

kaja nyafog

süti beállítások módosítása