2009\11\17

nem véletlen...

... hogy akkorákat hallgatok. Még ülepedik. De majd elmesélem. Egyszer.

Meg most amúgy is 10 perc múlva indulok zsúrozni. Lesz egy új tag is. Illetve nem is olyan új, a mi városunk kisváros. Mindenki ismer mindenkit. Szóval nem lesz ismeretlen a nőtárs, csak idegen. Egyelőre. Remélem jól fogunk szórakozni. Legalábbis jobban, mint legutóbb. Ezt fogom viselni (köszönhetően Kedvenc Barátnémnak, aki fűzte és nekem adta):

zsúr

2009\06\26

remek napok

Nagyon formában vagyok! Egy rakás szerencsétlenségnek érzem magam.

Vasárnap vezettem egy órácskát. Kicsit gyakoroltam az indulást meg ilyesmi. Mit mondjak... iszonyat béna vagyok! A szöcske, kismiska hozzám képest. Viszont remekül indulok kézifékes megállás után. Egész jól be tudok kanyarodni oda ahova akarok (természetesen kizárólag töküres parkolóban), kifelé menet azonban simán elindulok csak úgy érzésre, bármi hátranézés nélkül. Nem merek rendesen beállni, mert jajj a padka, menetközben meg két centire vagyok tőle, mert úgy érzem még elférek mellette. Fölfele simán váltok, lefelé már nem jut eszembe. Elkalandozik a figyelmem, szerintem nem nekem való a vezetés.

Tegnap sikerült hazahoznom a cipőm talpán egy jókora adag kutyaszart, de nem hozott szerencsét. Mire észrevettem (nem is én vettem észre), kb. mindent összejártam itthon. Söprést, porszivózást és sikálást hozott. Nem szerencsét. Aztán kicsit később eltörtem a mosógép ajtónyitóját. Ügyes. Ugye? Most ott van benne egy nagy rakás száraz ruha amit nem tudok kiszedni belőle, és mivel nincs átválogatva, még csak kimosni sem tudom. Mondtam egy csúnyát, aztán otthagytam az egészet. Nem is érdekel. Majd holnap megnézem, remélem azért sikerül működésre bírni, mert mosni nálunk mindig kell.

Ma - ebben az éveben először - hazafelé jövet elaludtam a motoron menetközben. Esett az eső és meleg volt és lassan mentünk és jó kis monoton motorzúgás vett körül. Naná, hogy elaludtam.

Gyerekeknek még most csinálom a Gundel-palacsintát, közben egy félóra és itt a barátnőm értünk. Alig várom, hogy odaérjünk végre a zsúrra. Francba, egyetlen alkoholos ital sem jut eszembe, ami zöldésgből lenne. Szerintem a fogyókúrát ma félreteszem.

motor palacsinta kaka zsúr nyafog

2009\01\14

zsír

Mégis van egy fontos dolog, amit kifelejtettem a tegnapi bejegyzésből. Ezennel bejelentem, hogy fogyókúrába kezdtem. Nemnem, ez nem az mint a legutóbb, akkor csak úgy döntöttem, hogy fogyókúráznom kellene, most meg keményen nekiálltam. Naaaggyon keményen. Fogyókúra ezerrel, tehát az édesség az én ellenségem, az ördögtől való kísértés. Harcolok is ellene derekasan. Pusztítom, ahol csak találok belőle. Hétfőn kezdtem. Tehát hétfőn jól megettem az összes maradék mócártkúgelt amit É.P. hozott nekem. Ha az ember zsírirtásba fog, vigyázni kell még a kajákkal is, így aztán tegnap gyros volt vacsorára, sültkrumplival és salátával, ma meg pizzát sütök. Énféle paradicsomos-mogyorós-húsos és szalámis változatban. Este megyek zsúrozni. (Muszáj elmennem. Annyira régen láttam már a llányokat! Olyan jó lesz!) Házizsúr lesz, tehát ott is kiváló alkalom nyílik majd a különféle rágcsák és sütikék közötti tizedelésre. Fő, hogy a fogyókúra menjen!


Eh, kicsit el vagyok kenődve, aljas zsír, undok háj! Utálom gyűjteni.

kaja süti zsúr kilók nyafog ylla

2008\10\11

meglepetések... 2

Hol is hagytam el...  ott, hogy a barátnőm október hatodikán küldött egy üzenetet: "Boldog szülinapot! Ugye ma van? :)"  Az én édes Kedvenc Barátnőm hosszú évek óta minden október hatodikán küld egy boldog szülinapot, én pedig minden alkalommal elmondom, hogy köszi, de tegyük el ezt egy hónapra. :) Ebben az évben már nem akartam piszkálni vele, ezért csak annyit válaszoltam, hogy: köszönöm :).  És eljött a soronkövetkező zsúr. KB lemaradt, mondván pénzt kell kivennie. Mi többiek fel, asztalhoz, pincér meglepően gyorsan jön. Én telefonálok: mit szeretnél inni? Közben hallottam, hogy vásárol, de ez máskor is előfordult. Tapasztalt családanyák igen kiválóan be tudják préselni ide-oda a napi teendőket. :) Végre megérkezik körünkbe. Még le sem ül, nyújtja a tasakot. Hogy a lányok és maga nevében meg minden... Én a lányoknál már kacagtam, aztán röhögtem, ő meg azonnal vágta: ugye nem most van? :D Hát nem. El akarták tenni novemberre, de aztán csak megkaptam. Ki is kellett pakolnom mindent. Először találtam egy tasak gyorskaját. Sonkás-sajtos tészta. :). Hogy majd mikor jönnek hozzám vacsorára, ne kelljen főznöm. Meg is sértődtem azon nyomban, ki is kértem magamnak és megmondtam, hogy én ilyet nem rakok eléjük. :) De már akkor nyúltam a következő, szívemnek és szájamnak igen kedves dolgokért. Imádom az After8-et, és a Macskanyelvet is kedvelem, bár azt csak azért kaptam, hogy néhány pirulásra késztető megjegyzés is kerülhessen mellé. Továbbiakban előkerült még egy füles (ez valami célzás? :) ), egy dvd, két db faragó, amit aztán természetesen rögvest a hajamba csíptettem (de fotózni nem engedtem :) ), aztán találtam nekik jobb helyet. A szép méretes fehérrépa (továbbiakban: répa) aljának két oldalán. Enyém lett még a tasak, amiben ezek a gyönyörűségek lapultak, (de nem ám akármilyen tasak, hanem kis fakkokkal ellátott belsővel rendelkező.) Ti., hogy a dobozos teszkósbort legyen miben hazaszállítani. Mikor mindent kipakoltam, és megvolt az első kör a répás poénokból, akkor KB: ennyi volt benne? Akkor még itt van ez! szöveggel előkapott egy kékcsíkos kistányért a táskájából. :) Eddigre már az egész társaság dőlt a röhögéstől. A java pedig még ezután következett. A répa -mint egyetlen férfi- uralta és irányította a társalgást. Nevet is kapott a drága, rögtön azután, hogy megmondtam a többieknek, annyira tetszik, hogy velem fog aludni. :) Közben mindenkinél megvolt a kötelező répapoén, aki sminket viselt csendesen elbúcsúzott tőle, nekem megvolt az összes haha, hihi, hangnélküli vinnyogás és térdcsapkodás. :) Viháncoltunk, mint tizenéves korunkban. Bár én akkor még jókislány voltam, és nem nevettem ilyen hangosan. Kicsit tartottunk is tőle, hogy kidobnak, mert:

1;mindenki csak üdítőt vagy kávét rendelt 2; kibontottuk az édességeket 3; rendetlenkedtem a répával 4;visítottunk a röhögéstől. :)

Életem legjobb szülinapja volt! :)

Hazafelé még muszáj volt odaadnom a pincérnek az uccsó afteréjtet -a többiek mintegy elnézést kérve magyarázták neki, hogy ma van a szülinapom (ahogy hagsúlyoztak, azt is mondhatták volna, hogy enyhén bolond vagyok)- valamint elsütnöm, hogy: répa van nálam és nem félek használni. :)

A legjobb volt, de tényleg!

barátok szülinap vidám zsúr ylla

2008\07\12

:)

Szerdán este levertem a csajokat! :)

Oké, finomítok... Bowlingban. És csak pár körben. De akkor is vezettem! Ezt fel kell írni a kéménybe korommal, annyira ritkán fordul elő. :) Nagyon nagyon vidáman telt az este. Két játék után leültünk egy parti yatzi-ra. Elememben voltam, itt is én nyertem. Mondtam nekik, hogy ma jó szériám van, irány a kaszinó, de nem akartak. :)

 

 

vidám zsúr

2008\06\13

kedves barátnék

A héten szerdán tartottuk a banyazsúrt. Nemcsak az időpont, a tartalom is eltért a szokásostól. Bár mi ketten Kedvenc Barátnémmal már korábban összefutottunk és gurítottunk is egyet. (Megjegyzem ezt érzem is a bal combomban, mert már legalább 2 hónapja nem csináltunk ilyet.) Egész jól kezdtem, ami elég meglepő volt, de aztán megnyugodtak a kedélyek, visszatért a régi szokott formám, és a két játszma alatt összesen 165 pontot vert rám. :) Nem is tudom miért szeretek bowlingozni? Mindegy hányan vagyunk, én zárom a listát.

A második felvonásban aztán jött a lánybúcsúztató szervezés megbeszélése. Ebből mondjuk én szívesen kihúztam volna magam. Mármint a megbeszélésből. Ültem középen, körülöttem a "lááányok!" akiket még sosem láttam, hiszen a banyazsúr társaságból mindenkinek megvan a saját külön baráti köre is. Szervezték a bulit. Dehát már mindent megbeszéltek egy héttel ezelőtt, igazából csak a pénzt kellett bedobni. Újra megtárgyaltaktunk mindent elejétől végéig, én újra megjegyeztem, hogy mit kell beszereznem. A társaságon a jujjdeizgi hangulat uralkodott, én meg inkább a kivetítőn lestem a Svájc-Törökország küzdést. (Úgy negyedóra eltelt mire odapillantottam, de onnantól kezdve leginkább a meccs érdekelt. Siettem haza, ahogy tudtam, hogy láthassam a végét, erre kiderül, hogy É.P. egyáltalán nem is nézte és nem is akarja nézni. pfff...) A lényeg lezajlott kb. 10 perc alatt, a többi jópofizás volt. Én meg azt nem szívesen, ha nem muszáj. Majd a bulin összebarátkozunk egymással. Mert az jó lesz. Bár... azért örülök neki, hogy nekem akkoriban nem voltak ilyen "kedves" barátnőim. :) Lesz ott kocsmatúra, konzervdobozokkal ékesített roller, fátyol, gumicukor legeltetés, éneklés, gyűjtögetés a nászútra, tejszínhab, kérdőív, fotózás, album a buliról, meg egyéb huncutságok. Ha a Szöszke mindennek aláveti magát, lehet, csak a fényképekről tudja majd, hogy mi történt.

zsúr

süti beállítások módosítása