Majd arrol is, hogy Zurichbe koltoztunk, de most elobb a hetvege!

Ez egy hosszu és részletes fogalmazás lett. Mindent elmesélek. :)

A hosszuhetveges mininyaralast csutortok reggel kezdtuk. Eredeti tervek szerint az elso napon az ut Chur, Thusis aztan Splugennel at a hegyen, onnan meg sem allunk Veronaig. Veronaban varosnezes miegymas, a nap vegen pedig Ravenna alatt a tengerparon vart minket a szallasunk, meg talan egy kis esti seta, fincsi vacsora. Masnap reggel korán Firenze, esetleg a ferde torony, Luccaban alvás, végül hazafele a Cinque Terre.

Aha. 

Mondjuk eleinte minden rendben ment. Csak bamultuk a Zurichseet, a Walenseet, a hegyeket, megbeszeltuk, hogy jon a rossz ido es de jo, hogy nem otthon doglunk, pihenot tartottunk es reggeliztunk a patakparton, aztan irany a hago. Az elso visszafordito elott ket autos kedelyesen beszelgetett az ut kozepen, majd amelyik elottunk allt visszafordult, de ennek annyi oka lehetett... Egy masik tortenetben figyeltunk volna az into jelre. Ebben viszont haladtunk tovabb, tatottuk a szank a sok majusi ho lattan es lehuzott ablaknal tippelgettuk hany fok lehet odakint (harom) es milyen magas lehet a megmaradt legmagasabb hokupac hofal (vagy harom es fel meter). Kozben hipp-hopp, maris Olaszorszagban teremtunk. A hegy tetejen talaltunk egy kiallot ahonnan epp elindult egy feltuno konyhasarga BMW. Nana, hogy megalltunk! Jol lehetett lelegzetelallva korulnezegetni meg honnanjottunk kepeket csinalni es hofal melle allni hehereszve, hogy vajon ha hozzaerek ramomlik-e? Miutan mar rendesen atfagytunk folytattuk az utat egeszen Montesplugaig, ahol viszont ujra a sarga bmw-be meg varakozo emberekbe botlottunk, valamint egy tablaba, hogy az ut lezarva, es legkozelebb deltol kettoig lesz nyitva. Meg eppcsak a reggel vegen jartunk, ugyhogy nagy derrel-durral visszafele is megmasztuk a hegyet, es ujra Svajcban talaltuk magunkat. Kozben kalakult egy uj terv, hogyaszongya nem baj, akkor menjunk Luganoba korulnezni sikloval.

Lugano telleg szep hely lehet, ha az ember talal szabad parkolohelyet. A siklozas elmaradt, de kitalaltuk, hogy akkor legyen Lenno, a Villa del Balbianello kertje a kovetkezo probalkozas szinhelye. Vegre valami amit terveztunk, megneztunk es tetszett is! A kert egyebkent pont olyan amilyennek akartak, es ezen dolgoznak is szerintem a nap minden orajaban. Meg a setanyon hevero hofeher kavicskak is jolfesultek es minden egyes darab pontosan tudja a helyet. Hajszalpontosan a fuig terjednek. Az egesz kertben nincs helye egy millimeternyi veletlennek sem. A nap is pont ugy sut, es a vegtelen romantika omlik el az ember sziven... (biztos van ilyen ember, peldaul akik itt hazasodnak ossze) Hozzam kozelebb allnak ugyan a fesuletlen, vadregenyesebb tajak, de meg igy is tetszett az egesz. Ami nem annyira tetszett (pedig igyekeztem felkeszulni ra, hogy ez lesz) az a sok ember volt, akik roppant modortalanul pont akkor akartak megnezni a helyet amikor mi. Sajnos nem volt tul sok idonk ha tartani akartuk az itinert, ugyhogy a villaba be sem tettuk a labunk, hanem nagyvidaman huztuk a csikot.

Ekkor délután kettő óra volt.

A tavat Como irányában szerettük volna elhagyni, de Comoban sajnos újra útlezárásba futottunk. Vissza kellett fordulnunk es a másik irányból kerülni. Luganoban megálltunk, mert mire ismét odáig értünk, kb. ötször csörgött a telefon, de hallani illetve érteni nem lehetett semmit. Úgy gondoltuk a szállásról keresnek, hogy mikor érkezünk meg vagy ilyesmi... És tényleg a lefoglalt szállásról kerestek. Valami zavaros szöveg után (hogy a foglalásunk nem aznapra szólt valójában, hanem az előző napra??) megkérdezték, hogy megfelel-e nekünk, ha keresnek egy másik helyen szobát? Mondtuk, hogy persze, és este hét és nyolc között érkezünk. Háromkor hasítottunk az autópályán (már nem annyira vidáman). Megettük a szendvicseket és épp kajakómás köldökbámulásba kezdtem, amikor egy csúnya nagy koppanás felijesztett. Kaptunk egy kavicsot ami nemcsak egy pinduri lyukat ütött, hanem megrepesztette a szélvédőt. Mint a rajzfilmekben, láttuk ahogy fut a repedés felfelé és lefelé is. Egy pillanatra azt vártam, hogy egészen az ablaktörlőig leszalad és már láttam magunkat lobogó hajjal a szélvédő nélküli kocsiban. Hát szerencsénk volt, elfogyott a lendület, csökkent a feszültség (összesen még repedt vagy öt centinyit azóta szép lassan, nagyon remélem, hogy kibírja a cseréig) a szélvédő maradt egyben.  Vidámság már nyomokban sem volt érezhető, ráadásul ahogy egyre közelebb értünk Milánóhoz, egyre kevésbé hasítottunk. Inkább csak totyogtunk. Meg-megálltunk. És nagyon nagyon mérgesek kezdtünk lenni. Szerettünk volna Milánótól megszabadulni de nem eresztett. Végül vörös fejjel, erősen paprikás hangulatban (még mindig csak valahol Milánó mellett) megálltunk egy benzinkútnál és háromnegyed hatkor, némi veszekedés vita után, telefonon lemondtuk a mindenféle szállást. Így esett, hogy az éjszakát Monzában töltöttük. Szerencsére sikerült jól választani, a szoba tiszta volt, az ágy pedig nagyon kényelmes. Ha elfelejteni nem is tudtuk a balszerencsés napot a kedvünk azért visszatért, nem haragudtunk előre Firenzére. Természetesen pizzát vacsoráztunk (korrekt volt, de nem kiemelkedő), közben pedig felemlegettük a korábbi évek legfinomabb pizzáit. 

Reggel - miután megkóstoltam a rettenetes rántottát (igen, azt is el lehet rontani) és jól bereggeliztem virsliből - kisebb kavarodás (+6km) után és az eredeti tervhez képest néhány órával később, de végre jó úton voltunk. Egy rakás blogot, útinaplót és hasonlókat olvastam indulás előtt, szóval már igazán kíváncsi voltam Toszkánára és benne Firenzére. Az autóban eleinte az bűvölt el, hogy egyáltalán haladunk, méghozzá gyors tempóban, aztán egyszerre csak festménybe illő tájak kezdtek következni szőlőkkel, zöld földekkel, pipacsmezőkkel, lakott és elhagyatott tanyákkal, fasorokkal. De komolyan, mint egy végenincs festmény (van egy ilyen képünk a falon, tanya, fasor, pipacsmező. Sose tudtuk hol lehet). Nem győztem nézni a szemeimmel. És ami ezután jött! A sok egymásba érő hegyecske úgy nézett ki, mintha az óriások ledobáltak volna egy csomó pihe-puha bolyhos bársonypárnát a földre (bármelyik pillanatban jöhetnek persze, hogy nekifutásból dobjanak egy hátast a jó kis ágyikóba). Csudamód élveztem az autózást ezen az úton! Könnyen repült az idő, hipp-hopp megérkeztünk.

Firenze látványos részére villamossal jutottunk el. Mindig izgalmas idegen városok villamosain utazni, jó sokat lehet nézelődni és érdekes dolgokat lát az ember. Iskolásokat bohóckodni, szép kutyákat, sminkelő nőt...  Tudom tudom, csupa olyat amit otthon is de mégis jó. Leszállás után két perccel azonban már tudtam, hogy Firenzébe vissza kell majd menni. Nem azért mert annyira mesés, hanem mert annyian voltak. Kb. délre érkeztünk meg. Délre pedig még a lusta turisták is odaérnek. Nem is a kígyózó sorok zavartak, sokkal rosszabb volt, hogy nem mehettünk arra amerre akartunk, mert mindig ott állt előttünk valaki. Egyszer majd szeretnék Firenzében tölteni egy (vagy több) éjszakát és amint a nap felkel máris az utcákat járni. Akkor csodálatos város lehet. Így most csak a kötelezőket néztük meg, fagyiztunk, ja és ittam egy ROSSZ kávét! Emiatt egy icipicit mégiscsak haragudtam Firenzére, na mindegy.  Az egyeurós karkötő gyorsan megvígasztalt, aztán menekülőre fogtuk. 

Folytköv.