2011\09\28

jajjne

 Még hárman álltak előttem. Utolsónak a lány aki ugyan utánam érkezett, de egyrészt ki számolta, másrészt mit lehet tenni, ügyesebb mint én. Sofőrbácsi felpattan, megkérdezi hány ülőhely van még, én kezdek rosszat sejteni. Eztán a sofőrbácsi aszongya, hogy ennyi, nem tud több embert szállítani. Ajtó becsuk, busz elhúz. Én meg álltam ott és legszívesebben a földhöz vágott bérletemen toporzékoltam volna. 

busz nemszeretem düh

2011\04\04

hangok a fejemben

 A reggeli rohanásban otthon felejtettem a pénztárcát, hajkefét, rágógumit, és ami a lényeg, a zeneeszközt is. Tudtam, hogy nem lesz jó vége. Délután beültem a busz hátsó ficakjába. Mikor leült mellém a két kedves és szép leányka, még nem sejtettem. Semmit. Az első 10 percben édesen leültek, édesen néztek kifelé a fejükből és édesen csacsogtak semmiségekről, suliról. Főiskola. Egyetem. Nemtom. Annyira nem is érdekel. De hallom. És csak csacsognak tovább. Próbálom a könyvem sorait figyelni, hát nehéz. Csak csacsognak, és hiába nem szeretném, viszonylag intim információkat szerzek Katáról, Zoliról, karácsonyi ajándékozás balhéról, smárolásról, aztán gyakorlati tanácsok következnek. (pl. utazáshoz csak olyan könyvet, amit nem sajnálsz, ha gyűrődik, tehát kölcsönzöttet) És csak mondják az édes kis hangocskájukon, nekem meg beszivárog a fejembe, nem tudom ignorálni, a hangok befurakodtak a betűk és a fejem közé, nem hagynak helyet másnak, szeretném nem hallani, szeretnék inkább ott lenni a zöld szalonban és megtudni, hogy ki a gyilkos. De alighanem itt ülnek mellettem, a hangulatomat tették hidegre és csacsognak szakadatlan. Mi lesz velem a fülhallgatóm nélkül? Hogy fogok megmenekülni? Talán van remény! Talán ha becsukom a szemem, jó alaposan és hosszasan. És mindössze arra kell figyelni, hogy ne maradjon nyitva a szám és ne horkoljak. 

 

 

busz úton

2011\03\29

a telefon elvesztős-megtalálós nap

Gondoltam elmesélem, hogy mekkora borzasztóság ért rögtön azon a napon, mikor É.P. elutazott és megkezdtem 10 napos szalmaözvegységem.

 

 "Elég felületes alvás volt az a 3 órányi, de boldogan húztam a lóbőrt, majdnem hétig. Tudod milyen amikor arra ébredsz, hogy szameg,de elaludtam! Hát így ébredtem. Tudtam, hogy máris elkéstem, nem is kicsit, mégis hiába próbáltam gyorsan elkészülni, még lassan se nagyon ment. A buszon is ájulásszerű alvás tört rám, csak egyszer ébredtem fel a mögöttem ülő bácsi rettenetes köhögésére. Mikor másodszor is kinyitottam a szemem, máris a Petőfi hídnál álltunk. Felkaptam a táskám, kabátom és leugrottam a buszról. Két lépés után hirtelen hiányérzetem támadt (nem, kivételesen nem rólad van szó). Egy minutummal odébb már azt is tudtam, hogy a telefonom a buszon maradt. Leesett az ölemből. Jajj! Gondoltam kb. 123ezerszer. Szedtem a lábam, kirohantam a Népligetbe. Előbb az ügyfélszolgálatost vegzáltam, aztán a forgalomirányító férfiút. Próbáltak unottan segíteni, és csak kicsit néztek hülyének, mikor határozottan állítottam, hogy nem a kék buszon utaztam, nem is a fehéren, hanem egy nagyobb fehér buszra szálltam fel, vagyis nem arra, ami bent áll. Térültek fordultak közben a sofőrök mellettem, s a kérdezgetések során meglett végül a nagy fehér is. A sofőrbácsi fel is vitt az üres buszra de hiába csörgettem (nem a sofőrt), nem volt már a buszon. Nagy szomorúan bebattyogtam hát a többiekhez és elújságoltam a hírt. Próbáltak segíteni, rengetegszer hívtuk a számomat, még sms-t is küldtem a kedves becsületesnek, de semmi válasz. Lesújtva és némán ültem egész délelőtt, kivéve mikor épp telefonáltam. Hol a pályaudvarra, hogy nem adták-e le mégis, hol meg a telefonomra. Nem tudtam eldönteni, hogy letiltassam-e a számot. Ugyan nem vették ki a kártyát, mert kicsörgött. De mifenéért nem vették fel? Délután érkező kolleganőmmel nem volt kedvem beszélni, nem is mondtam neki semmit. Persze a többiek elmesélték mi a helyzet, ő meg intézkedős, úgyhogy azon nyomban intézkedni kezdett. Felhívott, és basszus, neki elsőre felvették! Nem tudtam az egészről, csak látom, hogy jön felém, dumál. Rettentően meglepődtem, meg bosszantott is egy pillanatig a dolog. De azért mégis inkább boldoggá tett. A kedves becsületesekkel megbeszéltük, hogy mikor meg hol vehetem át, és irtó nagy szerencsémre (kész csoda) éppen ittenik voltak, méghozzá innen a szomszéd utcából. :D Hazafelé vettem egy kis ajándékot, aztán kikuncsorogtam apukámtól, hogy jöjjön el velem. Kocsival összesen ha 3 percig tartott az út. Ott volt a bácsi, akire a buszról emlékeztem, meg a felesége is. Behívtak, ezerszer megköszöntem, átadtam, szabadkoztak, hogy nem azért, én mondtam, hogy tudom és nagyon örülök…  és normál esetben itt vége is lett volna az egésznek, de tudod, apukám az a kvaterkázós típus, és hát elkövettük azt a hibát, hogy a konyhában leültünk az asztalnál. :) Így aztán a továbbiakban megtudtam, hogy a bácsi azért köhögött annyira a buszon, mert időnként vizesedik, mert volt egy bypass műtétje bő két éve, azóta is mindenfele járnak kontrollra, meg kezelésekre. Most is épp odavolt. Na akkor megbeszélték, hogy apukámnak is volt kb. akkoriban ugyanez, aztán részletesen végigvették hogy kinek mennyiszer mennyit csapoltak, hol milyenek az orvosok, az összes kórházat ahol ebből kifolyólag megfordultak,  a kosztot, a személyzetet, az épületet, a települést. Majd itt a néni is bekapcsolódott, mert neki is volt már egy infarktusa, aztán közben véletlenül kiderült, hogy ugyanaz a keresztnevük mint a szüleimnek, és ezen nagyon nevettem magamban. :) És aztán még hosszasan tudták volna a világ dolgait sorolni (hiszen pl. a kutyatémát nem is érintették, pedig a házban egy nagyon helyes puli is volt, akit alaposan megdögönyöztem), de akkor én szívtelenül azt mondtam, hogy menjünk, mert már 7 óra volt, és még nem jártam itthon. :) Kb. 10 perccel később azonnal elindultunk, közben boldogan szorongattam a telefont. "

 

 

 

busz csoda vidám szomorkás ylla mesél

2010\11\11

szössz

Hogy mikor szeretnék magas, karcsú és szőke lenni? Hát például minden reggel nagyon szeretnék, attól kezdve, hogy beállok a buszra várók tömegébe, egészen addig míg fel nem jutok a buszra. Vagy legalább tolakodni tudnék!

busz szössz

2010\09\22

őszös-buszos

Demostaztán már tényleg ősz van! Reggel kell a bundabugyi, vastag zokni, és akár egy vékony kesztyűt is elviselnék a 6-8 fokban. Délután meg lehetne fürdőruciban napozni a parkokban. Természetesen a délutánokkal nincs is semmi bajom. A reggelekkel viszont nem vagyok kibékülve. Nem túl kellemes töksötétben olyan csöndesen összekészülni, hogy a többieket ne zavarjam fel. Lábujjhegyen kutatok a szekrényben, fiókban, tapintásra döntöm el, hogy mi vegyek fel. Ebből aztán néha az jön ki, hogy világosban rettenetesen érzem magam. Vagy valami képtelen összállítást fogok ki, vagy kifordítva van rajtam a ruha, esetleg az elejét húzom hátulra. Reggelenként mikor a buszmegállóba igyekszem, még világítanak az utcai lámpák. Ma eszembe jutott, hogy akkor lesz csak az igazi, amikor majd  esik az eső. Remek lesz, tudom. Azt sem szeretem, hogy büdi vagyok. Ha gyalog megyek, a fagyási sérülések elkerülése végett muszáj kicsit kapkodni a virgácsaimat. Naná, hogy izzadok. Végül már büdösen szállok fel a buszra, és jó esetben a Petőfi hídig megszáradok. Többnyire van ülőhely. Többnyire. Most délután senki nem ül mellettem, viszont időnként sikerül kifogni egy-egy nagyobb feneket, ami átlóg az én térfelemre. Ma reggel pl. két megtermett fiatalember között ültem. Mindkettőn farmer és dzseki, fülhallgató, egész rövidre nyírt haj. Úgy érezhettem volna magam, mintha két testőr ült volna mellettem. Főleg, ha nem aludtak volna mindketten olyan édesdeden, nyitott szájjal. Jó lenne kiérni a korábbi buszhoz, biztosan kevesebben vannak, de fáj hajnali 6 előtt indulni otthonról.
Persze van azért jó is... napkelte előtt rózsaszín-piros csíkot húznak a repülők az égen. 

 

busz nemszeretem nyafog

2010\09\08

szössz

Mostanában hurcibálom magammal a gépet, de még csak egyszer vettem elő. A busz elindult, én komótosan kipakoltam. Kalapáltam szépen sorban a gombokat, közben meg arra gondoltam, hogy mennyire idegesítő lehetek a többi utas számára. A többi alkalommal csak lapult a táskában az én kis gépem. Na mindegy, holnap teszek még egy próbát. Ha megint nem visz rá a lélek, hogy elővegyem, akkor többet nem fogom cipelni.

busz szössz probléma

2010\09\03

busz és rádió

Tegnap délután hazafelé jövet, a buszon ülve kipróbáltam a rádiót az én kis piros telefonomon. Füles bedugva, rádió indít, nem sistereg, jó. Beszélnek valami műsorban, csak nagyon halkan. Felhangosítom. Már jobb, de még mindig nem tökéletes, hát újra nyomom a hangerő gombját. Eltelt néhány másodperc, közben az előttem ülő bácsi rosszalló arcát felém fordította, mire rájöttem, hogy azért nem hallom rendesen a rádiót, mert a hang nem a fülemben szól, hanem kívülről jön. Valahonnan a fülhallgató mögül. A telefonomból. :)

busz áááá...

2010\08\06

busz és eső

Nem sokkal a lehajtó előtt ébredtem fel először. Meglepve láttam, hogy a busz ablaka csupa víz. Szakadó esőben hajtottunk. Visszaaludtam... volna, de amint rákunkorodtunk (ahogy a barátnőm mondja) a városba vezető útra, valahonnan a busz tetejéből víz csorgott a vállamra. Pont a luk alá ültem. Nagyon váratlanul ért és retttenetesen hideg volt. Szerencsére több ekkora kanyar már nem került elénk, így maradtam ott az ablak mellett. Csak úgy suhantunk! Valószínűleg nemcsak sima tócsák álltak az úton, hanem csurig lehetett a vályús részén, mert mellettünk úgy csapódott fel a pocsolyák vize, mintha locsoltunk volna. Huss, és beterítettük a bukszusok sorát. A parkoló kocsikat. Egy lányt a kapuban. A virágágyást. A kocsibejárón álló piros autós fiút. A kerítéseket. A bicikliző apukát. Aztán a kisfiút is. Pedig ő igyekezett kitérni. De mi csak gurultunk, és nem állíthatott meg senki. Kivéve a következő piroslámpát.

busz vizes

2010\06\20

busz

Pénteken busszal kellett hazautaznom. Éppcsak elértem, amint megkaptam a visszajárót, a sofőr már indított is. Ülőhely persze már nem volt és kb. a harmadig székig jutottam. Ott állt egy fiatalember, ki a mellette ülő leánnyal beszélgetett. Elég jól kitöltötte a folyosót, azért mögépillantottam, és úgy láttam, hátul is állnak középen. Gondoltam, akkor nekem itt teljesen megfelel, jó, hogy egyáltalán felfértem, és a többi három megállóban biztosan lesz aki lemarad, ha már most tele vagyunk. Szöszöltem még kicsit, zenét raktam a fülembe, elővettem a telefont a táskámból, ekkor a fiatalember nagyon előzékenyen felajánlotta, hogy a táskámat felhelyezi a polcra. Igazából én is felérem, de udvarias volt, hát megköszöntem neki. 3 perccel később meg már félig aléltan hevertem a karjaiban. :) Vagyis az úgy volt, hogy pont csak egy kézzel kapaszkodtam, a sofőr pedig hirtelen indult a zöldnél. Az egyensúlyom sehol, pedig rettentőnagy szükségem lett volna rá. Kerestem is, az esés előtti pillanatban egyik, majd miután minden mindegy volt, mindkét kezemmel. Szerencsére a körülöttem lévő összes kedves utas próbált segíteni, azaz mind utánam kaptak, miután ledózeroltam először a mellettem ülő bácsit, aztán a fiatalembert. Mint egy tekebábu, amit elütött a golyó. Megszédül, tesz egy kört, hátha sikerül visszaállni, végül csak elterül. Teljesen tehetetlen voltam. Tiszta szerencse, hogy állt mellettem valaki, különben a padlón végzem, tele kék foltokkal. A következő percben elértük az első megállót. A mellettem álló fiú odahúzódott a széksorhoz, hogy helyet adjon a felszállóknak, és csak ekkor vettem észre, hogy közvetlen mögötte nincs is senki. Lekaptam a táskám és hátrasompolyogtam.

Már kezdem érezni, milyen lesz újra busszal munkába járni.

utazás busz

süti beállítások módosítása