A múlt éjszakai szűk öt óra alvásomat sikerült ötször megszakítanom. Nem tudom miért ébredtem fel ilyen sokszor. Talán a benti bolondokháza az oka. Hétfő óta mintha feje tetejére állt volna minden. Kb. 8 év után sikerült kikönyörögnünk egy tisztasági festést. De nem ám az összes helyiségre! Neeem, csak ott festenek, ahol a legrandább vagyis ahol az ügyfeleket fogadjuk. Ott, ahol vizes-penészes volt a fal. Hogy a festőbácsi (talán) kifesti nekünk a 2 négyzetméteres belépőt is, az csak a kedves mosolyunknak köszönhető. Hétfőn jött a mester, hozta a festőt és megvizsgálták, hogy mit kell csinálni. Sikerült elérni a cipelősöket, így két férfiembör bevitte a polcokat az étkezőbe, mi meg összehúzkodtuk az asztalokat középre. Ja, kolleganőm most látott életében először csótányt. Mindannyian sajnáltuk, hogy csak döglött példányokat vehet szemügyre. :) Aztán úrrá lett rajtunk a hurráfesteneknálunk! hangulat. Míg nincs kész, addig mondjuk szarügy dolgozni, de mindegy, tiszta és fehér lesz. Kedden jött a festő és glettelés címmel itt-ott összemaszatolta a falat, meg feltépte a szegélyt. Szerdán festés mondta, és elhúzott. Ma 10 után -kissé rosszat sejtve- telefonáltam, hogy akkor nagy szeretettel várjuk, mire közölte, hogy holnap. Mert ma máshova rendelték. Mi addig nem tehetünk mást, dolgozunk így. Közben az ügyelet szervezés ezerrel pörög, egész álló nap csörög a telefon, papírok és egyeztetés vég nélkül, szegény kolleginának égnek áll a haja a sok külön nyünyörgéstől, közben már mi is mondogatjuk mindenkinek, hogy nem ő állítja össze a beosztást, ő "csak" a gépírónő. Nem, és nem. Nálunk futnak össze a szálak. Neki kell mindent kézben tartani, így a szokásos munkából totál kiesik. Hm. Bár pont úgy hangzik, természetesen nem panaszként mondom, csak talán ez a nagy nyüzsgés ragadt rám otthon is. Ezért nem tudtam aludni.