Még tart a sokk.

A lányom, a 14 éves lányom blogol! Persze tudtam én, csak nem sejtettem. 

Igen, kérdezett a blogolásról az ősszel, aztán a szülinapom tájékán elmesélte, hogy belekezdett ő is... 

És most végre megmutatta, én meg nehezen térek magamhoz a meglepetéstől.

Múlt kedden örömet szereztem néhány embertársamnak. Pontosan nem tudom megmondani, hogy mikor és kinek... Lehet, tán féltucatnak is. Vagy kettőnek. De egynek egész biztosan. 

A nyájas olvasó  bizonyára furcsálja tájékozatlanságomat ezügyben de, akárhogy töröm a fejem, gőzöm sincs róla mikor gombolódhatott ki az ingem. 

Én nemtudom mit csináltam, de az eredménye az, hogy a mosogatógépem portugálul beszél. Úgy veszem észre, portugálul viszonylag könnyű lehet beszélni, csak mindennek egy ó-t kell a végére biggyeszteni. :)

Még sosem esett a fejemre egyetlen randa, nagy műanyag lámapbúra sem. 

Ugyan ma majdnem, de aztán mégsem. Ez pontosan a harmadik meglepetés volt a reggel során (első, hogy nem nyírták le végig a sövényt, így a legvégén még lepacsizhattam a levelekkel, második, hogy a levelek legvégén egy hajléktalan bácsi állt aki egész beolvadt a környezetbe, tiszta véletlen, hogy vele nem pacsiztam, meg az is, hogy csak álldogált és nem pisilt). Talán emiatt volt ma olyan nyugtalan napom (picit ugyan megcsúsztam az érzéssel, mert főleg az incidens után gyötört rossz előérzet).

Asszem az őrangyalomon múlt a dolog, meg kb. fél másodpercen. Az asztal sarkánál jártam. Épp bekanyarodtam a székemhez, amikor nagy robajjal leszakadt az ég. Azaz a lámpaburkolat. Ezerötszázhat éves már, vagy talán annyi mint én. Eddig bírta. Középen hosszában megrepedt, így csúszhatott ki egy pillanat alatt a fémkampók szorításából. Ha ott ülök a helyemen, pont a fejemre esik, és most egy pofás kis agyrázkódás boldog tulajdonosa lehetnék. Vagy valami ilyesmi. És nem írhatnám le, hogy még sosem esett a fejemre egyetlen randa, nagy...

Kb. csütörtök óta éreztük a büdösséget a lépcsőházban. Ahogy beléptünk, máris megcsapott, a liftben is pont ugyanúgy terjengett ahogy a legfelső emeleten. Ma fél11-kor, amikor indultunk reggelit venni, már semmit nem lehetett belőle érezni. Aztán fél1 körül becsöngetett hozzánk egy rendőr, és megkérdezte, hogy ismertük-e a pár emelettel alattunk lakó férfit. 

Brrrr....

És tényleg durva. És tényleg komolyan mondtam, hogy szerelmeskedjünk/nevessünk/öleljünk/beszélgessünk/együnk-igyunk, mert ki tudja mi lesz holnap...

Az éjjel álmomban valamit sütni akartam. Benyúltam a szekrénybe és elővettem a tojást (bár a hűtőben jobb szeretem tartani, helyhiány miatt most valóban a szekrényben van). Arra gondoltam, hogy a nagy hőség biztosan nem tett jót neki, és milyen kár, hogy nem fért be a hűtőbe.  Közben felütöttem az elsőt. Egy félig kifejlett, ragacsos trutyival körbevett kiscsirkét találtam benne. Nagyon nem volt szép. 

 Vadásztam. (Eszembe jutott erről egy másik vadászat, de az egy másik bejegyzés lesz.) Körbejártam puhán, csendesen. Erősen figyeltem, hátha rábukkanok egyre. Talán ott lesz a boa alatt. Talán az aranycsillag mögött. Talán a nagy piros gömb takarja el. Eh... A gyerekek már levadászták az összeset. Majd a következő karácsonyfáról... Juteszembe! A konyhában van még egy doboz tele szaloncukorral, talán azt elfelejtették. 

Háhááá! Van 1 darab szaloncukrom! Az utolsó az enyém! :)

 Keddig fogalmam sem volt róla, hogy ilyen:

létezik. Hát... 

 Visszajött a postán feladott csekkszelvény. Elköltözött az illető. Ledaráltam. Ööö... nem az illetőt.

 Anyukáméktól jöttem ki épp, és a ház előtt ott állt a legfölsőn lakó szomszéd 3 gyereke. A fiúval egykorúak vagyunk, még együtt mentünk beiratkozni a középiskolába. Most ott állt a lánytestvéreivel együtt. Külön-külön is irtó rég láttam őket, így hármasban meg vagy 20 éve. Szíven ütött a helyzet, de nagyon jó volt. Úgy sajnáltam, hogy nem tudok beszélgetni kicsit velük. Siettem haza. 

Annyira siettem, hogy nem is vártam a liftre. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, de az első emeleti fordulóba érve megtorpantam. Valaki egyszerűen odaszart. Nem lehet ezt szebben mondani. Fura, mert a lépcsőház teljes fala üveg. Nem értem én ezt. Nos, ez a helyzet (meg a szag) szintén szíven ütött. De ez nem volt jó. (Nem, nem mentem vissza feltakarítani, nem bírtam rávenni magam)