2009\05\13

szössz

Ma találtam hazafelé jövet 5 négylevelű lóherét és egy tízforintost. A lóheréket szétosztogattam, a tizes meg becsúszott valahova a töménytelen mennyiségű bodzavirág közé. Majd előkerül.

szössz meglepetés

2009\05\07

gyerök :)

Kiskoruk óta úgy van, ha az orrukat piszkálják megkérdezzük, van-e bányászengedélyük. Ma délután dögledezés közben a gyerök (hiába lesz mingyá 12) a veszélyzónába irányította kezét, mire É.P. a jól bevált formulát alkalmazva rákérdezett az engedélyre. Erre a büdöskölök vigyorogva kotorászni kezd a zsebében, és előhúz egy zöld fecnit. Kihajtogatja akkurátusan és az apja kezébe nyomja. M.A. bányászengedély 2009-2011-ig. Kiadta az OBSz (Országos Bányászati Szövetség). Körbélyegző, bányászpecsét (két bányászkalapács szépen keresztben egymáson), fénykép helye. Először is rommá röhögtük magunkat, aztán újra ránéztünk a papírkára és megint. :)

 

Ma este még hajtogatott 8 féle papírrepcsit és tesztelte őket. Kis dobás, nagy dobás. Röptáv, ív, landolás. Készített róla táblázatot is. :)

gyerek vidám meglepetés

2009\04\27

virágom

Jaaaajj nagyon fáratt vagyokén. A múlt hét szép volt és eseménydús! Úgy kezdődött, hogy a vírusok miatt megfagyott szegény gépem, és összesen 6 órába került, hogy végigmenjen rajta a vírusirtó. Hétfőn még döcögött, kedden beállt, szerda délutánra sikerült rendberakni. Viszont újra van hangom, végre megkapom a leveleket, sőt, ha küldök, az is megérkezik egy napon belül. Juhéj! Mivel kedden semmit nem tudtam csinálni, egy órával korábban leléptem és hazabuszoztam. A buszon lovagom is akadt, de aztán ezt hamar kihevertem. Estére várt az én kedvenc fodrászbarátném. Ritkán járok hozzá, hát ilyenkor engem fodrászol utoljára, aztán elmegyünk valahova egy levesre vagy desszertre. Későn végeztünk, mondtam neki, hogy készülődjön, én addig összesöprök. Furi volt mikor kijött és megállt mellettem, de nem sejtettem, hogy így meglep. Előhúzott a háta mögül egy gyönyörű csokrot, hogy ezt a névnapomra. A névnapom hetek múlva lesz majd valamikor. Nagyon megölelgettem, és egy kicsit nem láttam jól. Még egy ilyen nőszemélyt! Szeretem na! Nem először csinálja ezt, de minden alkalommal kiborít (persze jó értelemben) vele. :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ugye milyen szép?

És persze kedvenc fodrászom mindenhol ügyfelekbe botlik, ennek is köszönhettük azt a remek kávét amit ittunk, és bár nem kaptunk karfiolt, ez kizárólag azért volt, mert egyáltalán nem találtak a konyhán. Különben csináltak volna nekünk, úgy is, hogy az étlapon nem szerepelt. :) Nagyon vidám estét töltöttünk együtt, ettem egy remek vadragu levest és egy részeges kehely nevű izét, ami somlói volt kévélikőrrel és fagyival. Már másnap kerültem ágyba, hát innen indult a mostani fáradtság.

barátok meglepetés szeretem

2008\10\28

vége kicsit kapkodós...

Végül mindegy is, hogy mi történt tegnap (már a reggeli előtt beszóltak mindhárman. :) Délutánra azért már volt cilindergyártás és hegyikristály-automata átadó ünnepély a rózsaszín szalonban. :) ) a lényeg este kezdődött. Mégpedig azzal, hogy a szokásosban ezt olvastam: "Hogy mit mondtál? Hogy mázlista vagyok? De most azért mert jól főzöl vagy azért mert szexmániás vagy?" Itt aztán elméláztam kissé, hogy vajon tényleg van-e összefüggés, vagy csak én látom úgy. Aztán továbbléptem hamar, mert egy cikket találtam. Deep Throat - amikor torkig vannak a pasik Mindjárt el is olvastam. Hogy kedvet kaptam-e a dologhoz, az maradjon az én titkom. :) Mindenesetre végigolvasgattam a hozzászólásokat is. Szeretem ezt csinálni, annyi álláspontot ismer meg az emberlánya. Ahogy látom, levették ezeket a cikk mögül, pedig tényleg nagyon érdekes és hasznos elolvasni és tanulni belőlük. Amit én leszűrtem, az megint csak ugyanaz. Vagyis a lényeg, hogy két olyan ember legyen együtt, aki ugyanazt akarja. Egyetlen dologhoz tettem volna hozzá. Ketten "küzdöttek" egymással, egyik az igenezjó másik a fujjerőszakos oldalon. Utóbbi azt találta mondani, hogy (röviden) amit nem szeretünk, (amit alapvetően utálunk és/vagy undorítónak tartunk) azt sosem fogjuk megszeretni egyszercsak. :) Pedig van ilyen. Tudom. Ezzel együtt pedig mindig az ugrik be, hogy aki ilyet gondol magáról, annak milyen megélni saját pálfordulását? Jó esetben nem is törődik vele, vagy egyszerűen azt mondja, most más vagyok. Rossz esetben meg.. pfff...  Na inkább vissza a szexhez. Olvasgatás közben volt szerencsém - egyik kedves hozzászóló jóvoltából - bepillantani az orális szex rejtelmeibe a másik oldalról is. Itt már egész kellemesnek éreztem az estét. :) A kvázi csúcspont akkor jött el, mikor É.P. - ki nem tudta miféle témában merültem el - váratlanul megszólalt, hogy akkor most nézzünk meg egy filmet. Általában megkérdezi mit nézzünk, a menetrend szerint én ilyenkor azt mondom mindegy, erre ő felsorol néhányat, amiből én választok. Most nem. Meglepetés jött. Most csak odaültünk a tévé elé és máris kezdődött. Címe: Young People Fucking. :D IMDb-n 6.7-et ér a film, nekem ennél jobban tetszett. (Itt és itt a filmről.) Így ért véget ez a hosszú szexes este, de csak, hogy átadja helyét az éjszakának. 

film vidám meglepetés

2008\10\09

meglepetések nagy napja

Szóval reggel már megint muszáj volt a beugranom a meki mosdójába. :) Utálok csak úgy bemenni valahova pisilni, ezért vettem egy reggelit. :) Aztán a Nyugati metrólejárónál egy 57-63 közötti nő állt és azt mondogatta, hogy ennivalóra, ennivalóra. Így aztán fogtam a kis reggelit és -ez volt az első meglepetés- odanyomtam a kezébe. Nagyon kedvesen megköszönte -ez a második- és ez igazán jólesett. :) És a metróban mindkét sarok szabadon volt, és ahova beálltam, oda jött egy néni és egész közel megkapaszkodott. A másik sarok tök üres volt, ezért gondoltam, hogy nem lehet véletlen, hogy épp abba a korlátba akar kapaszkodni, fogtam magam és átléptem a másik sarokba. Rám nézett és megköszönte. :) Na ennek a harmadik meglepő dolognak is nagyon örültem. :) 
Gondolataimban elmerülve így álltam a metrókocsiban, közben, meg, kb 3 pali bámult. Fogalmam sincs vajon mi a francot bámulhatnak, mikor gyűrött a fejem, piszkos a hajam, 4 pulóver van rajtam és melegítő a bőrgatya alatt. (Gondoltom ezt bámulták. :) ) Az 5 megállóból már 4 lement, mikor ezzel a bamba fejjel oldalra nézek, át a következő kocsiba, és meglátom egy régi ismerősöm, amint jó feltünően bámul, a vajonmikorveszészre? tekintettel. :) Még jól ki is hajolt ültében, gondolta úgy gyorsabban észreveszem. :) Hónapok óta nem láttam. Kiszállt velem és a következő metróig beszéltünk kb.3 percet. :)
Napközben sok munka, a postán viszont senki nem állt előttem. Délután összefutottam annak a szépséges régi Suzukinak a gazdájával, aki 2 napja áll mellettünk a mélygarázsban. Szóba elegyedtem vele, megtudtam, hogy '86-os a motor és pontosan 2 napja vette. :) A sorban következő meglepetést É.P. okozta, ki úgy gondolta, itt az alkalom, hogy megvegyük azt a hátizsákot, amit kinézett. Hát... Derékszögben ültem hazáig. Ha jól bedőltem előre, akkor kb. 85fokban zártam a szöget. Szél tépte a bukómat, kapaszkodni alig tudtam. Főleg a gyorsítások okoztak nehézséget. Meg persze az is, hogy én viszont ennek ellenére ragaszkodam az eltervezett fotózáshoz. Oh! Kihagytam, hogy reggel az is meglepetést okozott, mikor rájöttem, hogy a fotómasinát elhoztam, az elemek viszont otthon töltik a napot. :) É.P. szerzett valahonnan 2 féligjó elemet. Ezzel viszont csak úgy lehetett képezni, hogy bekapcs, fotó, kikapcs. Különben lemerült. :) Tehát. Egyik kezemmel nem igazán biztosan, de azért markoltam amit elértem, másik kezemmel viszont a fényképező gépet kezeltem. Csodás fotók születtek. ;)
Vacsorakor meg úgy jártam, mint Remy a lecsóban. :) Elővettem a fetasajtot, mostam mellé ősz ízű szőlőt, pirítottam kenyeret. Először mindegyiket megízleltem külön-külön. Akkor voltak a cikornyás virágok. Fehér, piros, sárga. Aztán jöhetett együtt. És abban a pillanatban jött a tüzijáték. Fehépirossárga, pirosfehérsárga, sárgafehérpiros... alig tudtam abbahagyni. :)
A legnagyobb meglepetést az este további része hozta, de jól tudom, hogy a legizgalmasabb résznél kell abbahagyni. Tehát a banyazsúrt holnapra hagyom. Elöljáróban: megünnepeltük novemberi szülinapomat. Otóber hatodika alkalmából. :)

 

barátok szülinap hangulat meglepetés ylla

süti beállítások módosítása