Múlt pénteken hazafelé, újra láttam a fekete macskadögöt. Nagyon szép. Most is a kereszteződésben futottunk össze, de most nem egy irányba haladtunk, hanem éppen elkanyarodott volna a szemben álló ház sarkánál. Este fél10, hideg, kihalt utca, fönt a csillagok, lent a sárgafényű lámpák, a macska és én. Ahogy megláttam, muszáj volt megállnom. Mondom suttogva, hogy cszicc. De tényleg suttogtam. És tényleg csak ennyit. Ő rámnézett, megfordult pár lépést visszariszált, leült a ház sarkán velem szemben és rámnézett. Tényleg rám. Néztük egymást hosszasan. Nagyon szép. Le is kaptam, mert nálam volt a telefonom. Nyilván a képen látszik egy nagy sárga ház meg előtte egy kicsike fekete folt ami a macska. Mindegy, igazán jó percek voltak.

Majd Sárvárról is, de most előbb azt akarom mondani, hogy ezennel befejeztem. Nem olvasom tovább. Nem baj az, hogy kitalált a főszereplő, attól lehet még érdekes. De ez már nem az. Sokkal érdekesebb egy blog, ha többféle gondolatok jutnak eszembe róla. Volt már egy amivel kapcsolatban ugyanígy, éreztem, az volt a széplelkű blog. Nagyon kellemes, egyszerű, ugyanakkor mindenről valami fennkölt csodálattal teli blog volt. De azt nem is tudtam rendszeresen olvasni. Tökéletesen érzem magam nélküle, mind a mai napig. Na elérkeztem a következő ilyen bloghoz. Annak ellenére, hogy ez nagyon trendi pörgős kis blog, rövid velős bejegyzésekkel és állandóan rettenetesen történnek a dolgok, állandóan. Csak mindig ugyanaz. Eltelt 10 nap (na azt csak itt a zárójelben árulom el, hogy először el is felejtettem megnézni, csak ma délután jutott eszembe), benéztem, és akkor jöttem rá, hogy tökmindegy mikor kapcsolódik be az ember, itt mindig ugyanaz van. 3-4 bejegyzést elolvasol és a többit már a címből tudod. Na csak ezt akartam.

(Igen, ilyenkor eszembe jut az is, hogy az enyémet vajon hány bejegyzés jellemezheti?)