"A videót láttam, szép színes. Igazából nekem olyan hatást kelt, mintha rengeteg gumicukrot szórnának egy széttört kék tányérban nyíló virágra:) De mindenki mást lát bele. Én éhes voltam, amikor a videót néztem:)"

És még mindig nincs kész.

A mellékelt ábrán az én telefonom látható, annak (telefonnak mije van? képernyője? ja, kijelző!) kijelzőjén pedig egy kép, amit még délelőtt csináltam. A képen az én tenyerem látható (ó, és persze mögötte a korábban említett, foltozott radiátor), benne pedig az a faldarab, ami ma kiesett a fénymásoló melletti falból. Az úgy volt, hogy a belső szoba egyik fölső ficakjában sok cső szalad kifelé a falból. Ahol ezek kijönnek, oda ügyes kezek A.D. 1328-ban -vagy talán még az özönvíz előtt- készítettek egy helyes kis dobozt takarásnak, fából. Bő két éve valami kedves ember az egyik emeleti irodából volt olyan szíves és leáztatta a mi kis második otthonunkat, a csövek mentén. A doboz egyik része ennek következtében, a csöveket tartó vakolattal együtt a padozatra távozott. Másik részét további balesetek megelőzése végett leszedték a lakatosműhely mindentudó ezermesterei. A rendezetlen falrész pedig úgy maradt, talán, hogy laikusok is szemügyre vehessék, miből épül fel egy ház. Vagy nem tudom miért. Azóta időnként potyogtat. Néha hetekig nem történik semmi. Aztán egyszercsak... Ha azt halljuk, mintha egérkék neszeznének surrogó kis lábacskáikkal, akkor épp homokszerű kötőanyag távozik a falból. Ha olyan, mintha esőcseppek koppannának ritkásan az ablakon, akkor apró kis gyöngykavics nagyságúak esnek lefele. És van mikor egyetlen, jókora kopp hallatszik. Ennek egy példánya van a kezemben. Eddig megúsztuk, most sem másolt senki, mikor kiugrott a falból. Remélem ez továbbra is így lesz, mert a javításra nem igen számíthatunk.

Galád módon, az utolsó pillanatban rábeszéltem a kisnőcit, hogy süni helyett legyen a farsangon inkább Piroska. :) Süti- és jelmezkészítés nem ment volna ma. Neki van piros blúza, így csak gyorsan előkaptam a rövid piros szoknyámat szoknyának, a hosszút meg köpenynek. Kapott egy fehér kötényt, van kiskosara, nekem meg egy kétdekás borosüvegem, azt telefőztem neki teával, mellé fonottkalács, és már kész is. Mennyivel macerásabb lett volna egyenként szívószálakat ragasztgatni... Szerencsére nem okozott nagy törést a hirtelen váltás, a kis lelkéhez is közelebb áll Piroska, mint egy süni.

Végre már a kádban ülök, hosszú volt ez a nap, és egy csomó minden történt. Még nem is meséltem, hogy reggel, a wc és a radiátor kilyukadása között volt egy apró afférom. Ahogy a vilire felszálltam és hátranéztem, pillantásom összeakadt egy fiúéval. Egy pillanat volt csak, azonnal vissza is fordultam, de végig az úton magamon éreztem a tekintetét. Gondoltam, micsoda hülyeség, de aztán ahogy a mozgólépcsőn elhaladt mellettem, végigstírölt. :) És ez már egyértelmű volt. Láttam ahogy a másik irányba megy a metróállomáson. Nem különösebben érdekelt, mentem amerre szoktam és megálltam az oszlopomnál. Egyszercsak azt látom, hogy a fiú szép lassan elhalad mellettem, a kettővel arrébb lévő oszlopot megkerüli, majd visszacsorog és megáll majdnem velem szemben. Szerintem ez sem volt véletlen, mint ahogy az sem, hogy míg a szerelvény meg nem érkezett, addig engem nézegetett. Én direkt nem néztem rá. Beszálltam, ahogy a peronról mindenki. Kivéve őt. :) Vagyis jól láttam, a másik irányba akart menni eredetileg. Ezzel végül kiérdemelt egy barátságos mosolyt (amit viszonzott is), egészen addig, míg a kocsi ki nem gördült az állomásról. Utána egész metrózás alatt az járt a fejemben, hogy mennyi mindent láttam már utazás közben. Az is megérne egy bejegyzést. A metrón mindig lehet látni érdekes dolgokat. Mindig. Például amíg ezen tűnődtem, azon vettem észre magam, hogy bámulom egy kalapos férfi hátsó felét. A felső hátsó felét, egész pontosan a haját, ami hosszú copfban lógott úgy a derekáig. Nem volt gyönyörű vagy dús, igazán még csak szép sem, viszont élénk bordósvörös színben pompázott. Hogy mik vannak? :)

Arról, hogy az üvegpoharak olyan ütemben fogynak nálunk, mint egy kisebb kávézóban, arról már nem is ejtek szót. Viszont. Még vasárnap este elszabadult a mosogatógépem csöve és jó alaposan eláztatott mindent a mosogató alatti szekrényben. Ha É.P. nem szereli fel a fiókot a konyhaasztal alá, akkor nem akarom oda átpakolni a műanyag zacskókat és akkor észre sem veszem, hogy áll a víz a szekrényben. Pedig állt. Kinyitottam a szekrényajtót. Látszatra minden ugyanolyannak tűnt. Amikor azonban megfogtam az első adag zacsit, igen nagyon meglepődtem. Először amiatt, hogy vizes, másodszor amiatt, hogy vajon hogy került oda víz? Villámgyorsan kidobáltam a cuccokat, tele is lett vele az én kis konyhám. Fene se gondolta volna, hogy ennyi minden befér egy akkora szekrénybe! Zacskók, tisztító- és mosogatószerek, szivacsok, nagy csomag toalettpapír, disztasakok, dobozok, hűtőtáska, a szemetesvödör, meg két doboz festék. Ja, és volt még néhány üres virágcserép, meg egy totálisan szétázott papírdoboz a tartalékizzókkal. Ott virított szépen sorban mind a konyhaasztalon és alatta, meg a pulton. Fél vödörnyi vizet szedtem össze a szekrényből. Hogy nem áztattuk el az alattunk lakót, azt csak abból gondolom, hogy nem jött panaszkodni. Alig hevertük ki a csapást és szereltük vissza a csövet, tegnap este a tavalyelőtt karácsonyra kapott wc-ülőke ment tönkre. Elromlott, ahogy csak lehet. Akkor még csak azon rötyögtünk kicsit, hogy a fiúknak nem kell bajlódni a deszkával. Ennél sokkal viccesebb volt, mikor ma reggel, álmos fejjel kitrappoltam, ráültem, visítva felugrottam és konstatáltam, hogy az éjjel valaki ellopta az ülőkét. :) Ezek után beértem az irodába. Bekapcsolódtam, aztán elvonultam, bedobtam a három tökmagos fornettit a mikróba és a kávémmal együtt indultam vissza az asztalomhoz. Ez legfeljebb ha 5 percet vett igénybe. Mégis, mire beléptem a szobába, hatalmas tócsa fogadott. A radiátorból úgy 20-25 centi magasra spriccelt sziszegve a forróvíz. Elzártam, de alig csillapodott. Azonnal szóltunk a lakatosoknak, hogy jöjjenek gyorsan, mert ömlik a víz a radiátorból. Viszonylag hamar ideértek, de akkorra már egyszer kiöntöttem a felitatott vizet a vödörből. Mikor beléptek, megállapították, hogy: ez tényleg ömlik! :) Szerelés alatt volt szerencsém meghallgatni, hogy még szerencse, hogy azonnal ugrottak, mert egyébként mindig az van, hogy ők sietnek a hívásra, és nem is ömlik nagyon csak csöpög, vagy csordogál. Kolleganőm kérdezgette őket, hogy van-e olajradiátor az intézetben, mert ezt a kb. 25 nm-es szobát ez az egy radiátor fűtötte. Mondták, hogy nincs. Jó. És elektromos? Azt meg nem nagyon engedik (mert drága). Jó. Megfagyni szabad? :)

Tegyük fel, van egy garázstulajdonos. Tegyük fel, valaki bérli tőle a garázst. Tegyük fel, a garázstulajdonos garanciát kér arra, hogy minimum fél évig bérli tőle a személy a garázst. A bérlő ezt a kérést teljesíti, beköltözik a garázsba, ami előtt a rengeteg esőnek köszönhetően mocsárra emlékeztető viszonyok uralkodnak. Tegyük fel, ez nem tetszik a bérlőnek, szól is a garázsosnak, aki azt mondja, csináljon amit akar, ő nem tesz semmit. Tegyük fel, a bérlő vásárol egy kistehernyi kavicsot meg néhány betonlapot és verejtékes ámde annál értékesebb munkával sajátkezűleg lerakja, elegyengeti, majd gyönyörködik benne egy sort. Ezután egy hétig élvezi munkája gyümölcsét, amikor a garázsos szól neki, hogy eladja a garázst. Veszett jó áron! Tegyük fel a bérlő, örülne ha ott lenne saját garázsa, ezért alaposan körbejárná a témát, hogy mi a tényleges tulajdoni helyzet. Tegyük fel, a garázsos egy ingatlanos cégtől bérli a területet minimális összegért, vagy 20 éve. Tegyük fel a bérlő tényleg utánajárna a dolgoknak, és megtudná, hogy a területet egy két évvel ezelőtti határozat értelmében hamarosan átalakítják és a tervekben, pontosan a garázs helyén, egy utca szerepel. Tegyük fel ezt megtudván, tájékoztatja a garázsost, aki azt mondja, a két évvel ezelőtti határozatról semmi tájékoztatást nem kapott neki erről fogalma sincs, nem is érdekli, úgyhogy eladja a garázst. Tegyük fel egy héttel később a garázsos megmutatná egy vevőjelöltnek a rendezett garázst és rögvest ki is ebrudalná a -mostmár- korábbi bérlőt.

Na erre mondom én, hogy a korábbi bérlő helyében fognám és felszedném az összes lerakott követ meg betonlapokat, vinném magammal, a garázsosnak meg jónapot kívánok. Irgumburgum!

Ma újra megpróbálom feltölteni amit a tükörről készítettem. Elég hosszan elhúzódik a festés, talán jövőhétre ha kész leszek vele. Igazán élveztem, ahogy kialakult a kép. Első napokban még fogalmam sem volt róla, hogy mi lesz belőle. Aztán meg egyszerűen adta magát. Nem valami bonyolult téma, de illik hozzánk. Sikerült. Ígynézki.

Így nézett ki tegnap délelőtt

közelről:

és így távolabbról:

Ez persze csak egy kis része, de már mindenhol megvan a kontúrozás. Már csak ki kell tölteni.

Új nap van, sőt hamarosan egy mégújabb indul. Már nem vagyok ugyanabban a hangulatban, nincs kedvem úgy folytatni. Inkább ma csak simán le akarom írni.

Tehát ott tartottunk, hogy a fiatal ügyeletes doki megállapította, egyértelmű a tágulás, néhány óra és különválunk. Én É.P.-nek szóltam, hogy jöjjön, a nővérke meg az én kedvenc dokibácsimnak. Nagy hó volt már akkor is, mikor bekerültem, és aznap délután újra havazott. Sokat, hosszan. Ennek ellenére 1 órával később este 8-kor- már mindketten ott voltak. Bevettük magunkat a szülőszobába. Újabb vizsgálat után az én doktorbácsim azt mondta, gyönyörűen haladunk, 11-re meglesz. Szuper. Közben én azon ámuldoztam, hogy micsoda különbség van a két szülés között. Ez a második tényleg olyan volt, ahogy a könyvekben meg van írva. Jöttek a fájások, erősödtek és sűrűsödtek, de kettő között minden elmúlt. Ez néhány másodperc tökéletesen elég volt rá, hogy tudjak pihenni és erőt gyűjteni. Járkálhattam, nem voltam ágyhoz kötve. Időnként rákapcsoltak kicsit a baba szívműködését ellenőrző gépre. Rám nyugtatóan hatott a kicsi szívdobogása, É.P.-t inkább zavarta. Hallgattam a jellegzetes bluggyogást és világra készülődő kislánykámra gondoltam. Milyen lesz vajon külsőre, belsőre, milyen érzés lesz mikor végre kibújik, milyen lesz először megpillantani, és fogom-e majd úgy szeretni, mint a fiamat? Nem túl sokat töltöttem kétségek között, még 9 óra sem volt, mikor doktorom elég komoly arccal leült mellém és elmondta, hogy sajnos újra császárra lesz szükség. Az én drága lusta kisleányom szíve egyre lassabban vert, nem kockáztathattuk, hogy ez a tágulási szakasz végéig folytatódjon. Ráadásul azt sem lehetett tudni, hogy vajon a végén ki tud-e majd bújni. Közel sem voltam olyan csalódott, mint az első szülés után. Az érdekelt, hogy a gyerek rendben legyen. Szombat este volt, berendelték a segítséget, addig engem előkészítettek. Nagyon gyorsan megérkeztek, és roppant kedvesek voltak. Mindenki viccelődött, jó hangulat volt. Ez oldott a feszültségemen és feledtette a fájásokat, meg az előkészítés kellemetlenségeit. Kár, hogy É.P.-nek csak az ideges fel-alá járkálás maradt. Jobban aggódott, mint első alkalommal. Miután az ajtóban elköszöntünk, ő kintről csak azt látta, ahogy sorra bevonulnak az emberek, bemosakodnak és becsukják maguk mögött az ajtót. Biztos vagyok benne, hogy neki tízszer lassabban telt az idő, mint nekünk a műtőben. Felfeküdtem az műtőasztalra. A doktorbácsi előre is elnézést kért amiért a fertőtlenítővel lefagyaszt. Én erre válaszképpen borzasztóan fáztam, ő meg pirosra varázsolta a hasam helyén éktelenkedő dombot. Közben megnézte az általa másfél évvel azelőtt ejtett vágást, megjegyezte milyen szép én pedig helyeseltem. Megkérdezte a másikat alá, vagy fölé kérem. :) /A két vágás szinte tökéletesen párhuzamos. Fél centire vannak egymástól. De, hogy melyik melyiké, arra már nem emlékszem. :)/ Az altatósnéni feltette a szokásos kérdéseket, kedélyesen elbeszélgetett velem és a szülésznővel. Azon nevettek, hogy az egyik a haját sütötte mikor behívták, mert valami buliba készült, a másik meg a filmet hagyta félbe miattam. Aztán végigsimította a fejem és azt mondta, mindjárt nem fog fájni, elalszom és arra fogok ébredni, hogy megszületett a kislányom. Ez igazán jólesett. Mellesleg pont így történt. 21:23-kor született. Külsőre, belsőre teljesen más, mint a testvére, és már az első pillanatban éreztem, hogy igen, nagyon szeretem. :)

Mit csináltál a hétvégén? Voltam vastagbélmosáson és volt egy randim is.

Ja, és megnéztük a Beowulf elejét is. Ennek a rajzolt férfinak szebb hátsója van, mint nekem. A csúcs mégis az a néhány - helyenként vicces - megoldás, amivel kitakarták a férfiasságát. :)

Letelt a kilenc hónap. Miután az első császárral született, az orvos szerint 50% esélye volt, hogy a következő aprójószág is úgy érkezik. Pocakja még az első alkalomnál is nagyobb volt, pedig már akkor is tekintélyes méretet öltött. Különösebb gond nem akadt, de a második babát is tovább hordta a kiírtnál. Orvosa a korábbi műtét miatt hamarosan befektette. A kórháznak nem örült, még emlékezett a korábbi kellemetlen élményekre.

Két nap után arra ébredt, hogy fájásai vannak. Végre! Szólt az ügyeletes nővérnek. Oké, akkor pakolás és irány a szülészet épületébe. Telefon, haza, hogy Ő jöjjön, mert szülés esete forog fenn. Átkísérték, kapott egy ágyat, és kezdődött a várakozás. Vártak... aztán egyre kevésbé vártak. A fájások nem erősödtek, inkább egyre halványabbá és ritkásabbá lettek. Végül sehol egy darab sem. Vakriasztás! Ez remek. Nem lett volna nagy probléma, csakhogy a szülészetről kifelé már csak gyerekkel a karodon engednek. Az átjárás, csak egyik irányba működött, hát ott kellett maradnia a szülészeten pocakjával együtt. Kerek hétig figyelte ahogy körülötte jönnek a pocakosok, vajúdnak, szülnek. Megnézte a vadonatúj kisbabákat és minden nap sürgette a sajátját. Hiába. Lusta kis jószág lakott odabenn. Végül a következő szombaton eljött az idő. A délutáni látogatáson mindenkit megnyugtatott, minden rendben, sehol semmi, de a kedvesnek megsúgta, hogy készüljön, mert valami elkezdődött. Nem mert szólni, inkább csak várt csendesen. Késő délutánra már biztos volt benne, így szólt az ügyeletes orvosnak. A vizsgálatból kiderült, hogy hamarosan valóban szülni fog.