az is micsoda lehangoló dolog, hogy háromnegyed kilencre megiszom az összes kávét... hát, hogy lehet ilyent csinálni? majko, majko

(Szemétség, hogy az ember minden hónapban elveszti kicsit az uralmát sajátmaga felett, csak azért mert nő.) Levert és ingerült vagyok. Vagyis az voltam eddig. Most viszont hamarosan robbanni fogok. Az utolsó csepp az a naggyon érzelmes és rendkívül tanulságos mail volt aminek a címe: Apa és kisfia esete a szeretettel. És ami úgy kezdődik, hogy az apa fényezi a kocsit, a gyerek összekarcolja, erre ő a franciakulccsal (na ezzel se láttam még senkit autót fényezni) szétveri a kezét. Nem, nem kiabálok hangosan, szép csendben ülök, aztán egyszercsak bumm. A következő másodpercben  agyam apró darabkái terítik be a billentyűzetet, csordogálnak a monitoron, rá az angyalos gömbömre, meg az összes kacatomra, de ezt én már nem látom, ahogy a levelet sem. De jó!

Végül a kényelem győzött. A fülecskék megvoltak már, hiszen a kisnőci egy héttel korábban farsangolt. A jó ötleteim elmentettem jövőre, csináltam magamnak egy helyre kis farkincát és fekete macska lettem. Jó buli volt, ahogy szokott. Igazán bájos, ahogy két tucat jelmezes felnőtt mutogatja egymásnak a sajátagyúlag kitalált, sajátkezűleg készített ruháit. :) Amiben aztán ugrál hajnalig. Mikor látod, hogy a másik pont olyan eszement, melegség önti el kisszived; nem vagy egyedül! ZéSzuperhős hozott körtepálinkát, ettől az amúgy is emelkedett hangulat végképp tetőfokára hágott. Még a hazafelé tartó útra is maradt belőle. Végig zuhogott, de nem éreztük a hideget. Akkor még mindenhol hókupacok borították az utcákat. A másnap regenerálódással telt és délután, mikor végre kidugtam az orrom a lakásból, hónak már nyoma sem volt.

Hétfőn délelőtt hóvirágokat láttam egy kertben.

A másik blogom kimúlt.

Megvolt a farsang és túl vagyok a 3 nap szabin. (undok fájás)

A hátsóm még mindig fáj. (francba)

A tavasz pedig itt van a nyakunkon. Végre! :)

Ma jöttem rá, hogy elfelejtettem egy nagyon kedves januári névnapot. Meg arra is, hogy még a legegyszerűbb tógát sem tudom hirtelenjében összehozni, mert nincs sima fehér lepedőm. Eh, micsoda élet ez...

Van egy választási plakát. Három fiatal nő lány áll rajta. Három -számomra- naaagggyon szimpatikus lány. Azok aztán tudják mit akarnak. És meg is csinálják majd, ez látszik az arcukon. Akkor is megcsinálják, ha beledöglenek. A többiek.

Vasárnap reggel korán keltem és kigyalogoltam a nagyboltba. Csodálatos volt az idő, ragyogó napsütés már kora reggel, szélcsend (akkor még, mert aztán délre újra fújdogált) és kellemes nulla fok. Csak az úton a tükörjég, az volt a baj. Keskeny járda, mellette hatalmas hókupacok, én meg hajlamos vagyok nagyon megijedni akármekkora kutyától, hát naná, hogy az úttestet választottam. Meg egy biciklis (biciklis!) is jött velem szemben. Szóval kimentem az útra. A második lépéssel már fordultam is vissza, mert életveszélyesnek éreztem a jeget, és azzal a mozdulattal ki is szaladtak alólam a lábaim. De még vicces se volt, mert nem nagy és látványos esést produkáltam, csak leültem. Viszont nem a párnára. Pedig van bőven, de nem, én egyenesen a csontra estem. Azonnal elöntött a könny, piszok módon fájt ahogy feltérdeltem és már tudtam, hogy még jó sokáig fájni is fog. Annyira rosszul esett, hogy még nyüszögtem is kicsit. :) De tényleg nem volt vicces. A túloldalon a pasi sem nevetett, meg én sem, pedig hahotázni szoktam a korábbi hasonló alkalmakkor. Tegnap még egyfolytában fájt, ma már csak akkor, ha mozgok.

Szombat reggel nagy a dilemma. Ki menjen a boltba? Én csinálom a reggelit, É.P. volt legutóbb. A gyerök mindjárt mondja, hogy a táblázat (mert már táblázatot készítettek, hogy ki mikor következik) szerint nem ő a soros. Minden szem a kisnőcin, erre ő elhúzza a száját: de nekem ma van a szülinapom! És tényleg. Így nem volt mit tenni, abból reggeliztünk amit találtunk, viszont azóta is mindegyik azzal jön, ha valamit csinálni kell, hogy: de nekem ma van a szülinapom!