Vasárnap reggel korán keltem és kigyalogoltam a nagyboltba. Csodálatos volt az idő, ragyogó napsütés már kora reggel, szélcsend (akkor még, mert aztán délre újra fújdogált) és kellemes nulla fok. Csak az úton a tükörjég, az volt a baj. Keskeny járda, mellette hatalmas hókupacok, én meg hajlamos vagyok nagyon megijedni akármekkora kutyától, hát naná, hogy az úttestet választottam. Meg egy biciklis (biciklis!) is jött velem szemben. Szóval kimentem az útra. A második lépéssel már fordultam is vissza, mert életveszélyesnek éreztem a jeget, és azzal a mozdulattal ki is szaladtak alólam a lábaim. De még vicces se volt, mert nem nagy és látványos esést produkáltam, csak leültem. Viszont nem a párnára. Pedig van bőven, de nem, én egyenesen a csontra estem. Azonnal elöntött a könny, piszok módon fájt ahogy feltérdeltem és már tudtam, hogy még jó sokáig fájni is fog. Annyira rosszul esett, hogy még nyüszögtem is kicsit. :) De tényleg nem volt vicces. A túloldalon a pasi sem nevetett, meg én sem, pedig hahotázni szoktam a korábbi hasonló alkalmakkor. Tegnap még egyfolytában fájt, ma már csak akkor, ha mozgok.