(Szemétség, hogy az ember minden hónapban elveszti kicsit az uralmát sajátmaga felett, csak azért mert nő.) Levert és ingerült vagyok. Vagyis az voltam eddig. Most viszont hamarosan robbanni fogok. Az utolsó csepp az a naggyon érzelmes és rendkívül tanulságos mail volt aminek a címe: Apa és kisfia esete a szeretettel. És ami úgy kezdődik, hogy az apa fényezi a kocsit, a gyerek összekarcolja, erre ő a franciakulccsal (na ezzel se láttam még senkit autót fényezni) szétveri a kezét. Nem, nem kiabálok hangosan, szép csendben ülök, aztán egyszercsak bumm. A következő másodpercben  agyam apró darabkái terítik be a billentyűzetet, csordogálnak a monitoron, rá az angyalos gömbömre, meg az összes kacatomra, de ezt én már nem látom, ahogy a levelet sem. De jó!