kirándulás - 3.

Az utolsó napra nem maradt más hátra, mint a Cinque Terre. Sikerült elérnem, hogy ne akarjuk végigrohanni az egészet, inkább csak úgy kényelmesen nézelődjünk, aztán majd kiderül. Korán reggel indultunk és nagyon tetszett, hogy az úton gyakorlatilag csak mi közlekedtünk. É.P., én és a repedés a szélvédőn, ami reggelre megint hosszabb lett néhány centivel. A nap sütött, haladtunk, Kiválasztottuk Vernazzat Riomaggioret és...

Ezt bizony hosszú hónapokkal ezelőtt kezdtem és be kellene fejezni, de most nem vagyok jó passzban, úgyhogy rövid leszek. Csak, hogy meglegyen az egész kirándulás.

Tehát Vernazza, Riomaggiore. És újra bebizonyosodott, hogy azokat a helyeket szeretjük igazán, ahol nincs ilyen sok ember. A vonat túlzsúfolt, akár az egyébként szép, bár kissé kopott városkák. Az idő szeretett minket és a legjobb pillanatokban sütött ki a nap, láttuk a táj legszebb arcát. Vadregény, sikátorok és lépcsők meg szirtekkel övezett kis öblök, és a szikla mentén végigfutó sétány. Persze a hangulatát nem tagadhatom. Ettünk egy jó fagyit, ittunk egy jó kávét aztán leléptünk. Ennyi tökéletesen elég volt egy napra, badarság végigjárni egyszerre többet. Visszatértünk La Spezia városába (amely egyébként pontosan ugyanolyan hangulatos és kissé kopott) és elindultunk hazafelé. Az út zavartalan volt, egész gyorsan letudtuk, ráadásul hozzájutottunk egy szenzációs pizzához Aullában. Szép út volt, szerettem.