Ha valaki megkérdezné, hogy megy a biciklizés, elmondanám, hogy egész jól. Sokat fejlődtem a tavasz óta.

Bő harminc év kihagyás után ültem újra biciklire, és az is beletelt egy délutánba, mire rájöttem, hogy egyáltalán miért olyan szörnyű a kis piros biciklit hajtani. Másnapra persze beállítottuk a nyerget és megismerkedtem a pumpával meg a váltóval is, aztán szép lassan belejöttem a kontrafék nélküliségbe, meg az úttartásba meg kicsit a kanyarodásba is. Szóval mostanra már nem vagyok halálosan béna, csak olyan félhalálosan. Szerintem például sokkal komolyabb sérüléseim is lehetnének, Meg az is biztosan számít, hogy a rendszeres sport miatt erősebb és rugalmasabb is vagyok. Persze az szívás, hogy a kilátózás után történt a dolog, így most a sérülések mellett az izomláz miatt is kellemetlenül érzem magam. Kicsit várom már az augusztus végét, azt hiszem addig nem is mozdulok ki a lakásból. Az utóbbi két hétben egyre veszélyesebb az élet. Úgy kezdődött, hogy már egyszer elestem a bicó miatt. Najó, nem miatta, hanem mert figyelmetlen voltam és siettem. Vagyis csak álltam, de a lábam átemelésével siettem és emiatt nem emeltem elég magasra, hanem inkább beakasztottam a vázba és térdre rántottam magam. Tegnapra egész jól néztek már ki a térdeim. Na és a pupom is elmúlt a buksimról amit a csomagtartó visszacsukódása miatt szereztem a hétvégén. Picit még érzékeny ott a homlokom, de most az már semmi. Még csodálatos időt ígértek (az is volt) a borús szürke napok előtt (és ma már borús és szürke), úgyhogy felmentem a mellettünk lévő hegyecskére kilátni a kilátóból. A kilátás szokás szerint csudaszép, a forrásvíz mindennél finomabb, az erdő  meg csendesen susogó volt. Visszafelé megálltam egy kis Coopnál és nagy örömömre kaptam kenyeret, meg egy poharas kávét. A hátizsákba tettem szépen a fényképezőgép, a telefon és a vizesflaskák társaságába. És könnyeden folytattam a hazautat. Hiába no, lefelé mindig sokkal viccesebb. Aztán bekanyarodtam egy helyes kis utcába. Útszűkület következett, közben meg hallottam, hogy jön mellettem valaki. Oldalra néztem, de télleg csak egy pillanatra, és közben gyönyörűen mentem tovább egyenesen. Sajnos. Mert amikor visszanéztem már csak egy szamegre volt időm és röpültem is. Komolyan mondom, börleszkbe illő jelenet volt. Már a levegőbe emelkedve tudtam, hogy ha túlélem, majd csak nevetek az egészen. Az biztos, hogy vigyáznak rám, sőt szerintem többen is lehetnek, mert egyrészt nem éppen sétáltam a biciklivel és a padka egy pillanat alatt megállított, másrészt meg az oszlopot és a táblát is egész jól elkerültem. 

 Elegánsan átrepültem a kerékpár és a tábla felett, majd egy tigris ügyességével landoltam valahol a zebra magasságában, közben mozgási energiámat arcommal kecsesen továbbadva az aszfaltnak. Vagy legalábbis így sokkal jobban hangzik, mint bárhogy. Nem időztem sokat a földön, rögtön felpattantam és sorban ellenőriztem a porcikáimat, hogy első blikkre semmi komolyabb bajt nem érzek. Egy pillanatra azért megijedtem, de aztán rájöttem, hogy a fogaim mind megvannak, csak egy kis kődarabot köptem ki. Megállapítottam, hogy a kezeimet magam elé tettem, és bár a jobb tenyerem kicsit belilult és a csuklóm is fáj, de el nem tört. sőt, egész jól megtartott. Persze az eset tartalmaz egy rakás sajnálnivaló történést. Alaposan visszagondolva a jobb kezemre és bal térdemre érkeztem le, és aztán sajnos a fejem is leért, bár nem csapódott, inkább surlódott. Sajnos ez látszik az orromon is. Sajnos messziről nézve is. Meg alatta is. Szerintem sajnos picit meg is van dagadva a jobb felső ajkam. De csak egy egész picit. Ahogy a bal térdem is. Na igen, sajnos a bal térdem újra bibis (most nem fog begyógyulni egy hét alatt). Gyanítom emellett még itt-ott el is fogok színeződni. A jobb combom belsején van pár karcolás, az a kormánytól lehet, a külső oldalán meg egy csodálatos kis folt kezd alakulni, amiről valószínűleg a tábla tehet. Mindent összevetve, egész jól megúsztam, csak most néhány napig nem nagyon van kedvem kimozdulni. Az orrom tetejéről meg a jobb orrcimpámról ledörzsölődött a bőr, először nem is vettem észre, csak mikor éreztem, hogy valami folyik belőle. Szóval a szokásosnál is ijesztőbb látványt nyújtok jelenleg. 

Természetesen a biciklimet felállítottam, összeszedtem a hátizsákomat (amiben amúgy csodálatos módon semminek nem esett baja) és folytattam az utat visszafélé, mert közben rájöttem, hogy ebbe az utcába nem is kellett volna bekanyarodnom. Kicsit elállítódott az ülés, azt visszatoltam menet közben, és hát ahányszor csak eszembe jutott mi történt, vagy ránéztem a kosaramra, muszáj volt nevetnem. Aztán mikor otthon megláttam magam a tükörben akkor megint csak vigyorogni kellett. Telefonáltam ÉPnek, hogy ne ijedjen meg mikor hazaér. Azóta ápolgatom magam, kevertem egy krémet is, és rájöttem néhány hiányosságunkra. Nem hoztunk Betadint, Neogranormont, nincs gézünk, se hőmérőnk. Nincs egy korrektorom se púderem. Ezeket be kell spájzolni még. Csöppet féltem a mai reggeltől, hogy milyen lesz felkelni, de nem fáj annyira mint ahogy kinéz. Mondjuk a tükrös dolog úgyanúgy működik ma is, pedig egy csomó helyen fáj és még egy darabig fájni is fog. Megyek is, megtekintem újra...