Galád módon, az utolsó pillanatban rábeszéltem a kisnőcit, hogy süni helyett legyen a farsangon inkább Piroska. :) Süti- és jelmezkészítés nem ment volna ma. Neki van piros blúza, így csak gyorsan előkaptam a rövid piros szoknyámat szoknyának, a hosszút meg köpenynek. Kapott egy fehér kötényt, van kiskosara, nekem meg egy kétdekás borosüvegem, azt telefőztem neki teával, mellé fonottkalács, és már kész is. Mennyivel macerásabb lett volna egyenként szívószálakat ragasztgatni... Szerencsére nem okozott nagy törést a hirtelen váltás, a kis lelkéhez is közelebb áll Piroska, mint egy süni.

Végre már a kádban ülök, hosszú volt ez a nap, és egy csomó minden történt. Még nem is meséltem, hogy reggel, a wc és a radiátor kilyukadása között volt egy apró afférom. Ahogy a vilire felszálltam és hátranéztem, pillantásom összeakadt egy fiúéval. Egy pillanat volt csak, azonnal vissza is fordultam, de végig az úton magamon éreztem a tekintetét. Gondoltam, micsoda hülyeség, de aztán ahogy a mozgólépcsőn elhaladt mellettem, végigstírölt. :) És ez már egyértelmű volt. Láttam ahogy a másik irányba megy a metróállomáson. Nem különösebben érdekelt, mentem amerre szoktam és megálltam az oszlopomnál. Egyszercsak azt látom, hogy a fiú szép lassan elhalad mellettem, a kettővel arrébb lévő oszlopot megkerüli, majd visszacsorog és megáll majdnem velem szemben. Szerintem ez sem volt véletlen, mint ahogy az sem, hogy míg a szerelvény meg nem érkezett, addig engem nézegetett. Én direkt nem néztem rá. Beszálltam, ahogy a peronról mindenki. Kivéve őt. :) Vagyis jól láttam, a másik irányba akart menni eredetileg. Ezzel végül kiérdemelt egy barátságos mosolyt (amit viszonzott is), egészen addig, míg a kocsi ki nem gördült az állomásról. Utána egész metrózás alatt az járt a fejemben, hogy mennyi mindent láttam már utazás közben. Az is megérne egy bejegyzést. A metrón mindig lehet látni érdekes dolgokat. Mindig. Például amíg ezen tűnődtem, azon vettem észre magam, hogy bámulom egy kalapos férfi hátsó felét. A felső hátsó felét, egész pontosan a haját, ami hosszú copfban lógott úgy a derekáig. Nem volt gyönyörű vagy dús, igazán még csak szép sem, viszont élénk bordósvörös színben pompázott. Hogy mik vannak? :)

Arról, hogy az üvegpoharak olyan ütemben fogynak nálunk, mint egy kisebb kávézóban, arról már nem is ejtek szót. Viszont. Még vasárnap este elszabadult a mosogatógépem csöve és jó alaposan eláztatott mindent a mosogató alatti szekrényben. Ha É.P. nem szereli fel a fiókot a konyhaasztal alá, akkor nem akarom oda átpakolni a műanyag zacskókat és akkor észre sem veszem, hogy áll a víz a szekrényben. Pedig állt. Kinyitottam a szekrényajtót. Látszatra minden ugyanolyannak tűnt. Amikor azonban megfogtam az első adag zacsit, igen nagyon meglepődtem. Először amiatt, hogy vizes, másodszor amiatt, hogy vajon hogy került oda víz? Villámgyorsan kidobáltam a cuccokat, tele is lett vele az én kis konyhám. Fene se gondolta volna, hogy ennyi minden befér egy akkora szekrénybe! Zacskók, tisztító- és mosogatószerek, szivacsok, nagy csomag toalettpapír, disztasakok, dobozok, hűtőtáska, a szemetesvödör, meg két doboz festék. Ja, és volt még néhány üres virágcserép, meg egy totálisan szétázott papírdoboz a tartalékizzókkal. Ott virított szépen sorban mind a konyhaasztalon és alatta, meg a pulton. Fél vödörnyi vizet szedtem össze a szekrényből. Hogy nem áztattuk el az alattunk lakót, azt csak abból gondolom, hogy nem jött panaszkodni. Alig hevertük ki a csapást és szereltük vissza a csövet, tegnap este a tavalyelőtt karácsonyra kapott wc-ülőke ment tönkre. Elromlott, ahogy csak lehet. Akkor még csak azon rötyögtünk kicsit, hogy a fiúknak nem kell bajlódni a deszkával. Ennél sokkal viccesebb volt, mikor ma reggel, álmos fejjel kitrappoltam, ráültem, visítva felugrottam és konstatáltam, hogy az éjjel valaki ellopta az ülőkét. :) Ezek után beértem az irodába. Bekapcsolódtam, aztán elvonultam, bedobtam a három tökmagos fornettit a mikróba és a kávémmal együtt indultam vissza az asztalomhoz. Ez legfeljebb ha 5 percet vett igénybe. Mégis, mire beléptem a szobába, hatalmas tócsa fogadott. A radiátorból úgy 20-25 centi magasra spriccelt sziszegve a forróvíz. Elzártam, de alig csillapodott. Azonnal szóltunk a lakatosoknak, hogy jöjjenek gyorsan, mert ömlik a víz a radiátorból. Viszonylag hamar ideértek, de akkorra már egyszer kiöntöttem a felitatott vizet a vödörből. Mikor beléptek, megállapították, hogy: ez tényleg ömlik! :) Szerelés alatt volt szerencsém meghallgatni, hogy még szerencse, hogy azonnal ugrottak, mert egyébként mindig az van, hogy ők sietnek a hívásra, és nem is ömlik nagyon csak csöpög, vagy csordogál. Kolleganőm kérdezgette őket, hogy van-e olajradiátor az intézetben, mert ezt a kb. 25 nm-es szobát ez az egy radiátor fűtötte. Mondták, hogy nincs. Jó. És elektromos? Azt meg nem nagyon engedik (mert drága). Jó. Megfagyni szabad? :)