álom
Az a nagy helyzet, hogy már metróvonatot is vezettem. Bizony! Álmomban. Ébredés előtti álom volt. Eleinte csak utaztam rajta és akkor még vonat volt. Aztán egy állomáson leszálltunk néhány perc várakozási időre. Az a piszok mozdony hamarabb indult, mint a menetrendben szerepelt. Rohantunk utána a többi utassal, és közben láttam, hogy valami gáz van, mert senki nem vezeti. A felismerés mint villám vágott belém. Atyaúristen! A vonat elszabadult!! Nagyon rohantam és figyelem! sikerült beugranom onnan a talajról, futtomban, a vezetőfülke félig lehúzott ablakán keresztül. Ekkor vettem csak észre, hogy ez egy metró. Mert addig olyan hihetetlennek tűnt, hogy csak úgy beugrottam az ablakon. Megnyugodtam, és azonnal elkezdtem vezetni a szerelvényt. Jajj, hát nem olyan nehéz az! :) Szóval vezetem, lenyugszom, már alagútban haladunk, látom a végét, minden hepi, megyezmintakarikacsapás érzés, meg büszkeségtől dagadó kebel, meg magamtól elszállás.... mikor valami nyomást érzek.(mint később kiderült É.P. rátette lábait az én két vádlimra) Eszembe jut, mikor Luke és Leia bekerült a szeméttömörítőbe, mert a fülke egyre jobban összeszorított a lábam. Nincs hely a pedálok :)) kezelésére. Ó, mi lesz most? Hogy sikerül eljuttatnom a vonatot oda az alagút végére? És meg tudom ott állítani? Próbálok szabadulni és vezetni egyszerre. Mindjárt teljesen összenyom, fájni fog. Rossz, rossz, sőt egyre rosszabb, nagyon szorít! Ki akarok szállni!
Az álomnak itt vége szakadt, s talán jobb is így. Örültem neki, hogy nincs semmiféle őrült vonat, se metró, se összeszorító falak. :)
Mindjárt ezután a vonatos utáni reggelen, igazi valódi rémálmom volt. Akkor még tudtam is pontosan mi az, sőt részletesen el is meséltem. Aztán meg gyorsan el is felejtettem, ahogy kell.
Szólj hozzá!
