Az előbb benyeltem az utolsó adag Mixt.pector.dos. nevű borzalomból. Valószínűleg beteg vagyok, mert a családomban mindenki utálja még a szagát is, nekem meg semmi bajom vele. Bár, már nem olyan mint gyerekkoromban volt. Akkor kimondottan szerettem az ízét. :)
Évek óta nem kaptam lábamra éppen jó csizmát. Hétvégén, csak úgy -mert éppen arra jártam- körülnéztem. Gyakran körülnézek cipőboltokban, mert nem akkor veszek cipőt mikor én akarok, hanem akkor, mikor találok. Tehát nézegettem a dobozokból rakott oszlopokat. 37 37 38 40 38 39 40 38 36 37 37 36 39 39 40 41 38 41 és akkor teljesen váratlanul megpillantottam. Nem hittem a szememnek. Fehér női csizma, méghozzá 35-ös! Ezen a télen az első igazi női a méretemben. Igaz kicsit gagyi, meg hegyes az orra és világítani fog benne az alsó részem... de pont jó a lábamra! :) Juhéj. Haza is vittem rögtön. És nem bántam meg! Különben mit vettem volna fel ezen a gyönyörű mai napon? A fehér csizma pont ilyenkorra való. Hogy vidámságot hozzon ebbe a szutykos szürkesébe. Aki csak meglátja (magamat is beleértve) mind aszongya: fehér csizma ilyenkor? noooormális? és látom ahogy megnézik. És ez vicces. :) Minden második lábon fekete cipő/csizma, a kabátok is zömmel sötét színűek. Február táján már nyomasztó a rengeteg szürke/fekete/sötétbarna. Ráadásul ez a piszkosfehér égbolt. Nekem kellenek a színek, a világosság! Fehér csizma. Ennél jobb csak az lenne, ha valami csoda folytán találnék egy pirosat. :)
A macskák megértenek engem. Mindig is tudtam. Vagy legalábbis sejtettem. Este bandukoltam hazafelé. A házunk előtti kereszteződéshez érve a merőleges utcán sétált egy szép fekete cicc. Na mondom, ez képes és átmegy előttem. Mi lesz akkor énvelem? Mára igazán csak ez hiányzik! Így pánikoltam szó nélkül magamban, közben végig figyeltem a fekete dögöt. Mikor velem egyvonalba ért rámnézett (neem, nem hiszem, hogy felismert :) ) aztán ugyanolyan nyugodtan, puha léptekkel elfordult és megindult velem egy irányba.
Kieg.: 3 nap témája minden hónapban biztosítva van! Juhéj! Hát nem csodás?
Agyhalál. A gyerök épp az imént tájékoztatott kb. 25 percen keresztül egyfolytában, apró részletekbe menően arról, hogy működik a félkarú rabló. Meg ilyesmik:a Németek a 2. VHban nagyon sok hamis pénzt (angol fontot) terjesztettek. tudod, hogy buktak le? a 3szög az eredeti angol bankón ferde kicsit de a precíz németek nem bírták ezt elviselni és tökéletesre csinálták. Ezt meg vagy 10 percig. Majd következett ez: Németország=pontosság. Hát onnan jönnek a porschék! Aztán szó volt még az általa a saját matchboxain elvégzett töréstesztekről, és némi bohóckodás is került a műsor végére. Mielőtt eláraszott volna a szövegével, még bevallotta, hogy készül már az ellenőrzőjébe az osztályfőnöki figyelmeztető. Alig bírtam belőle kihúzni, hogy vajon miért kaphatott olyat? Persze majd meglátjuk, mi lesz pontosan beírva, de azt mondta, azért, mert nem szólt mikor a többi fiú verekedett, hanem csak nézte. Ezzel pedig az osztályközösséget bomlasztotta. Vagy ilyesmi. Haaaaj.... mi okosat mondjak erre?
Közben a kisnőci már csukott ajtónál zuhanyozik, mert ő nő. Ettől függetlenül a leckéjét még kikérdezem.
És még az is van, hogy reformokat hajtottam végre a konyhában. Átpakoltam a pultot amin a mikró áll, bedobozoltam a kávéteaforrócsokit és felcseréltem néhány szekrény tartalmát. Ez a forradalmi újítás merőben megkönnyíti a főzőtevékenységet. Növeli hatékonyságomat és az újdonság varázsával ajándékoz meg. És persze végre majdnem minden elfér újra a szekrényekben. Nem kell valakinek egy tucat befőttesüveg?
Üdvözöljük Afganisztánban! T ügyfélszolgálat:+36..., Hangposta:+36... Kellemes időtöltést kívánunk!
A gyerök december táján erőteljes nagyosodásnak indult. Zenéket kért az apjától. Így mostanában folyamatosan Panta Rhei-t hallgatunk. Előtte meg Kft őrület volt. Persze ezt egyáltalán nem panaszként mondom. Panaszkodni majd később fogok. Mikor már ő keresi magának a zenéket. És esetleg lesz egy olyan időszaka mint a tesómnak, aki annak idején kerek egy évig nem hallgatott mást, csakis CPg-t. Azt viszont állandóan. Ahogy emlékszem a szüleink nem panaszkodtak. Vagy legalábbis nem nekem. :)
...rossz tulajdonságimról. Tényleg csak néhány, mert fényezni jobban szeretem magam.
Van az, hogy pl. most kb. százezer tennivalóm van még, tudom, hogy azt muszáj megcsinálni, mert esetleg nincs már tiszta tányér és csak egy gombnyomás lenne az egész. Mégis, inkább ideülök és írok egy kis bejegyzést. Aztán majd ha végeztem, rohamtempóban megcsinálok mindent amit tudok, utána meg lóg a nyelvem a fáradtságtól. Ha szépen rendesen nekiálltam volna, vagy beosztom az időmet, minden kényelmesen meglenne. De nem. Én nem. És ha esetleg erre valaki felhívja a figyelmemet, akkor meg pláne nem! Csakazérse!
Aztán van az, hogy úgy kell lennie a dolgoknak, hogy az nekem megfeleljen. Vagyis időnként nem veszem észre, hogy van körülöttem más is. De nem ám csak olyan egyszerűeni, hogy ha nem tetszik valami, akkor ezt kinyilvánítom és nem tűrök ellentmondást. Neeem. Ez néha úgy van, hogy meghallgatom a másikat és amiben lehet egy kicsikét engedek. A lényeg pedig marad, ahogy én azt eképzeltem. Pl. úgy gondoltam, muszáj étkészletet vennünk. Ez valóban igaz, mert már csak 3 mélytányérunk maradt év elejére. (Én nem tudom micsoda törékeny cuccokat gyártanak manapság, a téliszünetben vagy féltucat pohárral meg 2 tányérral lettünk szegényebbek. :) ) É.P. inkább lebeszélt volna róla. Mert igazából van még miből ennünk. Erre megemlítettem, hogy hiába van még 4 tányér a valaha 6 db-os készletből a szekrényben, azokból ugyanis nem hajlandó enni. Mert nem mindegy neki, hogy miben tálalom a kaját. Tehát olyan tányérokat vettünk, ami neki megfelel. De vettünk. :) Aztán olyan is van még, hogy meghallgatom a másikat, és csinálok mindent úgy, ahogy nekem jólesik. Ezt rendszeresen gyakorlom anyósom esetében. És nem tehetek róla, de tényleg az a legjobb megoldás, amit én gondolok. :) Tehát úgy áll ez a dolog, hogy nem elég, hogy az legyen amit én akarok, csak úgy jó, ha mindenki tud hozzá elégedett arcot vágni.
Időnként magamba szállok és elhatározásra jutok. Igyekszem kicsit változtatni. Néha ugyan jó, hogy önfejű vagyok, néha viszont rossz. Táncolás közben szoktam ezt nagyon érezni. Amikor a partnerem nem biztos a lépésekben, a figurában, akkor őt is segíti, hogy én tudom. Viszont időnként egyáltalán nem figyelek és nem azt táncolom amit a parner vezetne. :) Ilyenkor egész csöppet elszégyellem magam. Ugyanakkor tény, hogy szvsz, aki engem nem tud vezetni, az vessen magára, mert ő az oka az egésznek. :)
Összefoglalva: utálnám, ha mindig az lenne amit én akarok, de erősen küzdök érte. (Igen, tudom, hp. De soha nem mondtam, hogy könnyű eset vagyok. :) )