...rossz tulajdonságimról. Tényleg csak néhány, mert fényezni jobban szeretem magam.

Van az, hogy pl. most kb. százezer tennivalóm van még, tudom, hogy azt muszáj megcsinálni, mert esetleg nincs már tiszta tányér és csak egy gombnyomás lenne az egész. Mégis, inkább ideülök és írok egy kis bejegyzést. Aztán majd ha végeztem, rohamtempóban megcsinálok mindent amit tudok, utána meg lóg a nyelvem a fáradtságtól. Ha szépen rendesen nekiálltam volna, vagy beosztom az időmet, minden kényelmesen meglenne. De nem. Én nem. És ha esetleg erre valaki felhívja a figyelmemet, akkor meg pláne nem! Csakazérse!

Aztán van az, hogy úgy kell lennie a dolgoknak, hogy az nekem megfeleljen. Vagyis időnként nem veszem észre, hogy van körülöttem más is. De nem ám csak olyan egyszerűeni, hogy ha nem tetszik valami, akkor ezt kinyilvánítom és nem tűrök ellentmondást. Neeem. Ez néha úgy van, hogy meghallgatom a másikat és amiben lehet egy kicsikét engedek. A lényeg pedig marad, ahogy én azt eképzeltem. Pl. úgy gondoltam, muszáj étkészletet vennünk. Ez valóban igaz, mert már csak 3 mélytányérunk maradt év elejére. (Én nem tudom micsoda törékeny cuccokat gyártanak manapság, a téliszünetben vagy féltucat pohárral meg 2 tányérral lettünk szegényebbek. :) ) É.P. inkább lebeszélt volna róla. Mert igazából van még miből ennünk. Erre megemlítettem, hogy hiába van még 4 tányér a valaha 6 db-os készletből a szekrényben, azokból ugyanis nem hajlandó enni. Mert nem mindegy neki, hogy miben tálalom a kaját. Tehát olyan tányérokat vettünk, ami neki megfelel. De vettünk. :)  Aztán olyan is van még, hogy meghallgatom a másikat, és csinálok mindent úgy, ahogy nekem jólesik. Ezt rendszeresen gyakorlom anyósom esetében. És nem tehetek róla, de tényleg az a legjobb megoldás, amit én gondolok. :) Tehát úgy áll ez a dolog, hogy nem elég, hogy az legyen amit én akarok, csak úgy jó, ha mindenki tud hozzá elégedett arcot vágni.

Időnként magamba szállok és elhatározásra jutok. Igyekszem kicsit változtatni. Néha ugyan jó, hogy önfejű vagyok, néha viszont rossz. Táncolás közben szoktam ezt nagyon érezni. Amikor a partnerem nem biztos a lépésekben, a figurában, akkor őt is segíti, hogy én tudom. Viszont időnként egyáltalán nem figyelek és nem azt táncolom amit a parner vezetne. :) Ilyenkor egész csöppet elszégyellem magam. Ugyanakkor tény, hogy szvsz, aki engem nem tud vezetni, az vessen magára, mert ő az oka az egésznek. :)

Összefoglalva: utálnám, ha mindig az lenne amit én akarok, de erősen küzdök érte. (Igen, tudom, hp. De soha nem mondtam, hogy könnyű eset vagyok. :) )