Reggeli álom volt, talán azért emlékszem rá. Fura álom. Határozottan tudom, hogy péntek délután történt, és a munkahelyemről jöttem, mégis ellenkező irányba tartottam. :) Ahogy a zebránál álltam, észrevettem, hogy a középső járdaszigeten állsz. Engem vártál. Nem volt szó róla, meglepetésnek szántad. Örültem neki, és sietni akartam, hogy minél előbb odaérjek, de valami gond miatt nem tudtam átmenni az úton. Beszálltam hát egy taxiba és mondtam, hogy vigyen át, a járdához. Sajnos a taxis félreértett és tovább vitt. Felkanyarodott egészen a hegyre, kis kunkori utcákon. Közben még megálltunk, és beült mellém egy férfi, egy másik utas. Kedélyesen elbeszélgettünk, aztán én hirtelen kiabáltam, hogy jó, itt álljon meg, kiszállok. Két utcával feljebb voltam, láttam ahogy állsz lent és még mindig vársz. Elkezdtem rohanni lefelé, próbáltam rövidíteni az utat. Keresztülfutottam udvarokon és kerteken. Közben szembejött velem egy macska, kis szánkót maga után húzva baktatott felfelé. Nagyon megbámultam, mert vicces és hihetetlen volt. Szaladtam tovább. Mikor már egészen közel értem, láttam, hogy indulni akarsz. Elkezdtem keresgélni a telefonom, hogy azon szóljak; várj! És csak kerestem, kerestem és itt felébredtem. Nem éreztem magam valami jól. Mondhatom, hogy ez rémálom volt?

Íme életem első csülkös bablevesének kis részlete:

Tésztával és rántással. Összesen nyolcan ettünk belőle, nem maradt túl sok. Ettől függetlenül remélem, hogy legközelebb még a mostaninál is jobb lesz.

"A videót láttam, szép színes. Igazából nekem olyan hatást kelt, mintha rengeteg gumicukrot szórnának egy széttört kék tányérban nyíló virágra:) De mindenki mást lát bele. Én éhes voltam, amikor a videót néztem:)"

És még mindig nincs kész.

A mellékelt ábrán az én telefonom látható, annak (telefonnak mije van? képernyője? ja, kijelző!) kijelzőjén pedig egy kép, amit még délelőtt csináltam. A képen az én tenyerem látható (ó, és persze mögötte a korábban említett, foltozott radiátor), benne pedig az a faldarab, ami ma kiesett a fénymásoló melletti falból. Az úgy volt, hogy a belső szoba egyik fölső ficakjában sok cső szalad kifelé a falból. Ahol ezek kijönnek, oda ügyes kezek A.D. 1328-ban -vagy talán még az özönvíz előtt- készítettek egy helyes kis dobozt takarásnak, fából. Bő két éve valami kedves ember az egyik emeleti irodából volt olyan szíves és leáztatta a mi kis második otthonunkat, a csövek mentén. A doboz egyik része ennek következtében, a csöveket tartó vakolattal együtt a padozatra távozott. Másik részét további balesetek megelőzése végett leszedték a lakatosműhely mindentudó ezermesterei. A rendezetlen falrész pedig úgy maradt, talán, hogy laikusok is szemügyre vehessék, miből épül fel egy ház. Vagy nem tudom miért. Azóta időnként potyogtat. Néha hetekig nem történik semmi. Aztán egyszercsak... Ha azt halljuk, mintha egérkék neszeznének surrogó kis lábacskáikkal, akkor épp homokszerű kötőanyag távozik a falból. Ha olyan, mintha esőcseppek koppannának ritkásan az ablakon, akkor apró kis gyöngykavics nagyságúak esnek lefele. És van mikor egyetlen, jókora kopp hallatszik. Ennek egy példánya van a kezemben. Eddig megúsztuk, most sem másolt senki, mikor kiugrott a falból. Remélem ez továbbra is így lesz, mert a javításra nem igen számíthatunk.

Galád módon, az utolsó pillanatban rábeszéltem a kisnőcit, hogy süni helyett legyen a farsangon inkább Piroska. :) Süti- és jelmezkészítés nem ment volna ma. Neki van piros blúza, így csak gyorsan előkaptam a rövid piros szoknyámat szoknyának, a hosszút meg köpenynek. Kapott egy fehér kötényt, van kiskosara, nekem meg egy kétdekás borosüvegem, azt telefőztem neki teával, mellé fonottkalács, és már kész is. Mennyivel macerásabb lett volna egyenként szívószálakat ragasztgatni... Szerencsére nem okozott nagy törést a hirtelen váltás, a kis lelkéhez is közelebb áll Piroska, mint egy süni.

Végre már a kádban ülök, hosszú volt ez a nap, és egy csomó minden történt. Még nem is meséltem, hogy reggel, a wc és a radiátor kilyukadása között volt egy apró afférom. Ahogy a vilire felszálltam és hátranéztem, pillantásom összeakadt egy fiúéval. Egy pillanat volt csak, azonnal vissza is fordultam, de végig az úton magamon éreztem a tekintetét. Gondoltam, micsoda hülyeség, de aztán ahogy a mozgólépcsőn elhaladt mellettem, végigstírölt. :) És ez már egyértelmű volt. Láttam ahogy a másik irányba megy a metróállomáson. Nem különösebben érdekelt, mentem amerre szoktam és megálltam az oszlopomnál. Egyszercsak azt látom, hogy a fiú szép lassan elhalad mellettem, a kettővel arrébb lévő oszlopot megkerüli, majd visszacsorog és megáll majdnem velem szemben. Szerintem ez sem volt véletlen, mint ahogy az sem, hogy míg a szerelvény meg nem érkezett, addig engem nézegetett. Én direkt nem néztem rá. Beszálltam, ahogy a peronról mindenki. Kivéve őt. :) Vagyis jól láttam, a másik irányba akart menni eredetileg. Ezzel végül kiérdemelt egy barátságos mosolyt (amit viszonzott is), egészen addig, míg a kocsi ki nem gördült az állomásról. Utána egész metrózás alatt az járt a fejemben, hogy mennyi mindent láttam már utazás közben. Az is megérne egy bejegyzést. A metrón mindig lehet látni érdekes dolgokat. Mindig. Például amíg ezen tűnődtem, azon vettem észre magam, hogy bámulom egy kalapos férfi hátsó felét. A felső hátsó felét, egész pontosan a haját, ami hosszú copfban lógott úgy a derekáig. Nem volt gyönyörű vagy dús, igazán még csak szép sem, viszont élénk bordósvörös színben pompázott. Hogy mik vannak? :)

Arról, hogy az üvegpoharak olyan ütemben fogynak nálunk, mint egy kisebb kávézóban, arról már nem is ejtek szót. Viszont. Még vasárnap este elszabadult a mosogatógépem csöve és jó alaposan eláztatott mindent a mosogató alatti szekrényben. Ha É.P. nem szereli fel a fiókot a konyhaasztal alá, akkor nem akarom oda átpakolni a műanyag zacskókat és akkor észre sem veszem, hogy áll a víz a szekrényben. Pedig állt. Kinyitottam a szekrényajtót. Látszatra minden ugyanolyannak tűnt. Amikor azonban megfogtam az első adag zacsit, igen nagyon meglepődtem. Először amiatt, hogy vizes, másodszor amiatt, hogy vajon hogy került oda víz? Villámgyorsan kidobáltam a cuccokat, tele is lett vele az én kis konyhám. Fene se gondolta volna, hogy ennyi minden befér egy akkora szekrénybe! Zacskók, tisztító- és mosogatószerek, szivacsok, nagy csomag toalettpapír, disztasakok, dobozok, hűtőtáska, a szemetesvödör, meg két doboz festék. Ja, és volt még néhány üres virágcserép, meg egy totálisan szétázott papírdoboz a tartalékizzókkal. Ott virított szépen sorban mind a konyhaasztalon és alatta, meg a pulton. Fél vödörnyi vizet szedtem össze a szekrényből. Hogy nem áztattuk el az alattunk lakót, azt csak abból gondolom, hogy nem jött panaszkodni. Alig hevertük ki a csapást és szereltük vissza a csövet, tegnap este a tavalyelőtt karácsonyra kapott wc-ülőke ment tönkre. Elromlott, ahogy csak lehet. Akkor még csak azon rötyögtünk kicsit, hogy a fiúknak nem kell bajlódni a deszkával. Ennél sokkal viccesebb volt, mikor ma reggel, álmos fejjel kitrappoltam, ráültem, visítva felugrottam és konstatáltam, hogy az éjjel valaki ellopta az ülőkét. :) Ezek után beértem az irodába. Bekapcsolódtam, aztán elvonultam, bedobtam a három tökmagos fornettit a mikróba és a kávémmal együtt indultam vissza az asztalomhoz. Ez legfeljebb ha 5 percet vett igénybe. Mégis, mire beléptem a szobába, hatalmas tócsa fogadott. A radiátorból úgy 20-25 centi magasra spriccelt sziszegve a forróvíz. Elzártam, de alig csillapodott. Azonnal szóltunk a lakatosoknak, hogy jöjjenek gyorsan, mert ömlik a víz a radiátorból. Viszonylag hamar ideértek, de akkorra már egyszer kiöntöttem a felitatott vizet a vödörből. Mikor beléptek, megállapították, hogy: ez tényleg ömlik! :) Szerelés alatt volt szerencsém meghallgatni, hogy még szerencse, hogy azonnal ugrottak, mert egyébként mindig az van, hogy ők sietnek a hívásra, és nem is ömlik nagyon csak csöpög, vagy csordogál. Kolleganőm kérdezgette őket, hogy van-e olajradiátor az intézetben, mert ezt a kb. 25 nm-es szobát ez az egy radiátor fűtötte. Mondták, hogy nincs. Jó. És elektromos? Azt meg nem nagyon engedik (mert drága). Jó. Megfagyni szabad? :)

Tegyük fel, van egy garázstulajdonos. Tegyük fel, valaki bérli tőle a garázst. Tegyük fel, a garázstulajdonos garanciát kér arra, hogy minimum fél évig bérli tőle a személy a garázst. A bérlő ezt a kérést teljesíti, beköltözik a garázsba, ami előtt a rengeteg esőnek köszönhetően mocsárra emlékeztető viszonyok uralkodnak. Tegyük fel, ez nem tetszik a bérlőnek, szól is a garázsosnak, aki azt mondja, csináljon amit akar, ő nem tesz semmit. Tegyük fel, a bérlő vásárol egy kistehernyi kavicsot meg néhány betonlapot és verejtékes ámde annál értékesebb munkával sajátkezűleg lerakja, elegyengeti, majd gyönyörködik benne egy sort. Ezután egy hétig élvezi munkája gyümölcsét, amikor a garázsos szól neki, hogy eladja a garázst. Veszett jó áron! Tegyük fel a bérlő, örülne ha ott lenne saját garázsa, ezért alaposan körbejárná a témát, hogy mi a tényleges tulajdoni helyzet. Tegyük fel, a garázsos egy ingatlanos cégtől bérli a területet minimális összegért, vagy 20 éve. Tegyük fel a bérlő tényleg utánajárna a dolgoknak, és megtudná, hogy a területet egy két évvel ezelőtti határozat értelmében hamarosan átalakítják és a tervekben, pontosan a garázs helyén, egy utca szerepel. Tegyük fel ezt megtudván, tájékoztatja a garázsost, aki azt mondja, a két évvel ezelőtti határozatról semmi tájékoztatást nem kapott neki erről fogalma sincs, nem is érdekli, úgyhogy eladja a garázst. Tegyük fel egy héttel később a garázsos megmutatná egy vevőjelöltnek a rendezett garázst és rögvest ki is ebrudalná a -mostmár- korábbi bérlőt.

Na erre mondom én, hogy a korábbi bérlő helyében fognám és felszedném az összes lerakott követ meg betonlapokat, vinném magammal, a garázsosnak meg jónapot kívánok. Irgumburgum!

Ma újra megpróbálom feltölteni amit a tükörről készítettem. Elég hosszan elhúzódik a festés, talán jövőhétre ha kész leszek vele. Igazán élveztem, ahogy kialakult a kép. Első napokban még fogalmam sem volt róla, hogy mi lesz belőle. Aztán meg egyszerűen adta magát. Nem valami bonyolult téma, de illik hozzánk. Sikerült. Ígynézki.