Ezt még hétvégén...

Már a második hétvégénk ment gallyra. Szombaton a szokásos főzésmosástakarítás, aztán vasánap éjjel meg asszisztálás É.P. munkájához. Nyüglődtem, forgolódtam, rejtvényt fejtettem, olvastam, ő meg csak dolgozott, dolgozott, dolgozott. Reggel 5-kor feküdt le. Vasárnapra megint megállt az élet. Meg az agyam is. Nemértős egy reggelem volt. Először is azt írta a fagyasztott sajtos kocka zacsiján a szöveg, hogy: melegítse 220 fokra a sütőt és süsse 200 fokon. ??? Azt meg hogy kell csinálni? Mindegy, bedugtam a sütőbe és lementem a boltba. A pénztárosnéni megkérdezte, hogy hány kiflit tettem a tasakba, én meg kapásból rávágtam -8 helyett-, hogy 6. Aszongya:hat? Erre én:hat. Ő:hat? Én:jajj, 8! És még vagy ötször: nyolc, nyolc, nyolc, nyolc, nyolc! ??? Már éreztem, hogy nem vagyok százas. Egyébként a bolt úgy nézett ki, mint nagymamám falujában, vagy É.P. nagymamája falujában. Mikor hétvégén korán kell kelni, hogy a boltban még legyen tej meg kenyér. Hát itt már nem volt. Csak kifli. Tejért a kisboltba mentem. A boltosnéni nagy beszélgetésben volt egy munkásemberrel, én meg kiraktam a liter tejet a pultra, mert úgy gondoltam, hogy nem kívánom megvárni míg megbeszélik azt a munkát amit a bácsi csinált a néninek, nem érdekel engem, hogy az építkezés milyen ütemben folyik. Csak a tejet vinném... boltosnéni rám néz, vigyorog egyet és ez jön ki a száján: most aztán fogy a tej, kenyér, mert mindenki éhen akar halni. ??? Itt elvesztettem a fonalat.

Kisnőci olvas.

"Szerda ablakában
csütörtök ül,
és ordít
csütörtökül.

Egy darabig csend volt, aztán Szörnyeteg Lajos megkérdezte:
- Miért csütörtökül ordít?
- Mert csütörtök - mondta Vacskamati -, ha péntek, péntekül ordítana.
- Idegen nyelveket nem tud? - akadékoskodott Bruckner Szigfrid.
- Nem - mondta Vacskamati -, ez egy műveletlen csütörtök."

Rettenetesen élvezi! Kérdeztem tőle melyik a kedvenc szereplője. Vállát vonogatta. Ló Szerafin? Bólogatott. Miért? Vállát vonogatta. Mert ló? Bólogatott, és azt mondta:csak kár, hogy fiú és szemüveges. :)

Az előbb benyeltem az utolsó adag Mixt.pector.dos. nevű borzalomból. Valószínűleg beteg vagyok, mert a családomban mindenki utálja még a szagát is, nekem meg semmi bajom vele. Bár, már nem olyan mint gyerekkoromban volt. Akkor kimondottan szerettem az ízét. :)

Évek óta nem kaptam lábamra éppen jó csizmát. Hétvégén, csak úgy -mert éppen arra jártam- körülnéztem. Gyakran körülnézek cipőboltokban, mert nem akkor veszek cipőt mikor én akarok, hanem akkor, mikor találok. Tehát nézegettem a dobozokból rakott oszlopokat. 37 37 38 40 38 39 40 38 36 37 37 36 39 39 40 41 38 41 és akkor teljesen váratlanul megpillantottam. Nem hittem a szememnek. Fehér női csizma, méghozzá 35-ös! Ezen a télen az első igazi női a méretemben. Igaz kicsit gagyi, meg hegyes az orra és világítani fog benne az alsó részem... de pont jó a lábamra!  :) Juhéj. Haza is vittem rögtön. És nem bántam meg! Különben mit vettem volna fel ezen a gyönyörű mai napon? A fehér csizma pont ilyenkorra való. Hogy vidámságot hozzon ebbe a szutykos szürkesébe. Aki csak meglátja (magamat is beleértve) mind aszongya: fehér csizma ilyenkor? noooormális?  és látom ahogy megnézik. És ez vicces. :)  Minden második lábon fekete cipő/csizma, a kabátok is zömmel sötét színűek. Február táján már nyomasztó a rengeteg szürke/fekete/sötétbarna. Ráadásul ez a piszkosfehér égbolt. Nekem kellenek a színek, a világosság! Fehér csizma. Ennél jobb csak az lenne, ha valami csoda folytán találnék egy pirosat. :)