Két hete voltam Bon Jovi koncerten. Nem, most nem a szörnyű szervezésről akarok panaszkodni. És nem is a zenekart kívánom magasztalni.

Középtájon álltunk. Balra tőlünk fiatal társaság. Max. 18-20 évesek lehettek. Nagyon élvezték az utolsó előzenekar fellépését is. Fiúk, lányok vegyesen álltak, kicsit hátrébb mint mi. Énekeltek, táncoltak, az egyik lány felült a párja nyakába. Jól érezték magukat. Már a BJ játszott, arra figyeltem. Aztán mikor egyszer hátrapillantottam éppen egy vággyal teli pillanatot kaptam el. Egy fiú, szerelmes tekintetét láttam, aztán ahogy incselkedve félig nyitott szájjal mintha csókot akarna. Aki pedig mindezt viszonozta, az a mellette álló másik fiú volt. Komolyan mondom, úgy éreztem magam, mintha illetlenül kiváncsiskodtam volna. Meglepett amit éreztem. Csak azt láttam, hogy két ember vágyik egymásra, és az ugrott be, hogy mekkora élmény egy koncert ha azzal vagy, akit szeretsz. Nagyon furcsa volt. Többet nem néztem rájuk. Nem akartam zavarni őket.

Elindultam csak úgy sétálni egyet. Csak, hogy kiszellőzzön a fejemből minden ami rossz. Nagyon szép éjszaka volt. Szélcsend, a virágok ontották az illatot. Egy körtét ettem útközben. A liget előtt jártam, épp az ujjaimról cuppogtam le hangosan a körtelevet. Azt hittem egyedül vagyok, erre az egyik kocsi mögül kikukkantott egy férfi. Ettől persze máris tudtam mosolyogni. Eredetileg a belvároson akartam volna végigsétálni. De megtetszett a liget. Este kilenc, sötétedett. Ismerem a helyet, minden zugot. Mégis. Éjszaka minden más. Kicsit félelmetes volt a sötét bokrok közé merészkedni, de jött egy autó az úton, és hirtelen megvilágította a köves sétányt. Beljebb aztán hozzászokott a szemem az éjszakához. Sétáltam kicsit, élveztem a finom levegőt. Édes és hűvös. Csak ennyi járt a fejemben, és ez könnyűvé tett. Lefeküdtem az egyik padra és Schillert hallgattam és bámultam az eget. Galambszürke égbolton pislákoltak ezüstösen a csillagok, fölöttem feketén összehajoltak az akác- és gesztenyefa ágak. Arra gondoltam, milyen jó itt. Milyen békés.  Sokáig feküdtem ott, mindenféle hülyeség megfordult közben a fejemben. Kezdve onnan, hogy nem érhet semmi baj itt a sötétben, egészen addig, hogy a hajléktalanság bizonyos értelemben szabadság is. Tiszta hülyeség. Közben élveztem a zenét, a virág- és faillatot. Giccsbe hajló éjszaka vett körül. Végül még a hold is feljött. Mikor egyszer egyenesen felnéztem, a fekete faágak között maradt kerek résben sárgállott. És a csillagok mind kivirultak. Gondolkoztam rajta, vajon kit tudnék előrángatni hirtelen, aki el is tudná terelni a figyelmemet. Szerencsére eszembe jutott kedves barátunk és koncertjáró-társunk Nim.  Az  órára néztem,  10:06.  Hívtam is azonnal.  Épp hazafelé tartott  meló után. Csak annyit kérdezett, hogy hol vagyok? Tizenöt perc múlva találkoztunk. Az ilyen barátokért kell hálát adni. :) Elmentünk  vizet inni, aztán a csónakázótóhoz. Szél még mindig sehol, a tó felszíne akár a tükör. Nim próbálta fotózni a mobiljával, de annyira azért nem volt világos. Láttunk egy kacsacsaládot, hallottunk békát és tücsköt, közben beszélgettünk mindenféléről, de főleg az  éjszakáról. Még bementünk a városba is. A végén ettünk egyet a mekiben, aztán hazaspuriztam. Megint hajnali egy után  feküdtem, de jól éreztem magam, és csak ez számított!

Nagyon örülök a barátaimnak, akik jönnek mikor szükségem van rájuk! 
Erről jut eszembe, hogy valaki rávilágított a királylányos történet gyenge pontjára. A bölcs semmit nem adott arra az esetre, ha szerelmes az ember.

A héten szerdán tartottuk a banyazsúrt. Nemcsak az időpont, a tartalom is eltért a szokásostól. Bár mi ketten Kedvenc Barátnémmal már korábban összefutottunk és gurítottunk is egyet. (Megjegyzem ezt érzem is a bal combomban, mert már legalább 2 hónapja nem csináltunk ilyet.) Egész jól kezdtem, ami elég meglepő volt, de aztán megnyugodtak a kedélyek, visszatért a régi szokott formám, és a két játszma alatt összesen 165 pontot vert rám. :) Nem is tudom miért szeretek bowlingozni? Mindegy hányan vagyunk, én zárom a listát.

A második felvonásban aztán jött a lánybúcsúztató szervezés megbeszélése. Ebből mondjuk én szívesen kihúztam volna magam. Mármint a megbeszélésből. Ültem középen, körülöttem a "lááányok!" akiket még sosem láttam, hiszen a banyazsúr társaságból mindenkinek megvan a saját külön baráti köre is. Szervezték a bulit. Dehát már mindent megbeszéltek egy héttel ezelőtt, igazából csak a pénzt kellett bedobni. Újra megtárgyaltaktunk mindent elejétől végéig, én újra megjegyeztem, hogy mit kell beszereznem. A társaságon a jujjdeizgi hangulat uralkodott, én meg inkább a kivetítőn lestem a Svájc-Törökország küzdést. (Úgy negyedóra eltelt mire odapillantottam, de onnantól kezdve leginkább a meccs érdekelt. Siettem haza, ahogy tudtam, hogy láthassam a végét, erre kiderül, hogy É.P. egyáltalán nem is nézte és nem is akarja nézni. pfff...) A lényeg lezajlott kb. 10 perc alatt, a többi jópofizás volt. Én meg azt nem szívesen, ha nem muszáj. Majd a bulin összebarátkozunk egymással. Mert az jó lesz. Bár... azért örülök neki, hogy nekem akkoriban nem voltak ilyen "kedves" barátnőim. :) Lesz ott kocsmatúra, konzervdobozokkal ékesített roller, fátyol, gumicukor legeltetés, éneklés, gyűjtögetés a nászútra, tejszínhab, kérdőív, fotózás, album a buliról, meg egyéb huncutságok. Ha a Szöszke mindennek aláveti magát, lehet, csak a fényképekről tudja majd, hogy mi történt.

Ez még aznap történt, mikor a kedvenc szürke autóspólóm volt rajtam. Nyakig zárt, de tényleg. Bő, tényleg bő. Hozzá farmer. Semmi extra.

Mentem át a boltba. Egyszercsak jön velem szemben egy hatalmas pasas. Nem is igazán a magassága, hanem inkább a szélessége miatt volt feltűnő. De nem ez volt vele a baj, hanem, hogy ápolatlannak tűnt első ránézésre. (Valszeg másodikra is, de igyekeztem ezt elkerülni, szóval biztosra nem tudom.) És csak jött egyre közelebb. Tudtam, hogy valamit ez nekem akar... így aztán kitértem. De mielőtt elléptem volna oldalra odabúgta, hogy: issteni vagy. :)

Nem szeretek tetszeni azoknak, akik taszítanak.

Csodálatos reggelre ébredtünk!

Az ég szürkésfehérjéhez tökéletesen illett az egyenletes eső. Ami nem szomorúan öntözgetett, hanem dühösen, teljes erejéből szakadt. Most aztán adott mindenkinek! Ő egyedül! Merthogy még a szél sem kellett segítségnek.

Nekem meg azértis jókedvem van! Ennek örömére megettem egy m&m cukorkát. Ha igazi naplóm lenne, akkor most beletenném a zacsiját. Öszepréselődne, és még évek múlva is csokiillat lenne benne. Még lehet, hogy elteszem. Mondjuk az új könyvembe. Az igazi naplómba leírnám, hogy miért bír értékkel egy közönséges cukorkástasak.

Mindenesetre, a biztonság kedvéért még bekaptam a jómultkori kávézáshoz kapott csokigolyómat is. :) Még mindig nagyon ízlik. Egyszer már leírtam valakinek, hogy milyen. Mindjárt ide is teszem. És ha már itt tartunk, akkor még bepakolom azt is, amit kedvenc piros táskámról írtam.

Cukorka

Tegnapelőtt kávéztam egyik barátnőmmel. A kávé mellé pedig, nem kekszet hoztak, hanem egy szem cukorkát. Most eszem éppen.

A csomagolása is elég tetszetős. Fényes fémes fólia. középen fekete sáv, ez a rész gömbölyödik a cukorkán, a két kis szárnya meg piros. Ezüst felirattal. Azt hittem keménycukor lesz. Aztán mikor kibontottam, egy csokigolyó vár rám. :) Jó volt egy pillanatra elgondolkodni, hogy vajon töltött-e? Vagy egyáltalán milyen? Bekaptam.

Először finom étcsoki íz. Amikor már mindenhol érzed, akkor jön hozzá egy kellemes kávéaroma. Még vártam, hogy esetleg mégis töltött, de ahogy a percek teltek, a golyócska meg csak olvadt a nyelvemen, éreztem, hogy "csak" csoki. Nagyon fincsi volt. Aztán a végén jött a meglepi. Akkorra már csak kávéscsokit lehetett érezni. Olyan jó selymesen. És mikor már azt hittem mindjárt elolvad, valami keményet éreztem. Képzeld, a közepébe egy szem kávét rejtettek! Csak akkor rágcsáltam el, mikor már morzsányi csokit sem éreztem rajta. Tisztára  feldobott!

Az új piros táskám

Végre kaptam magamnak egy piros táskát. Tetszik, de kicsit félek tőle, mert nagyobb, mint a régi. Ez pedig azért okozhat problémát, mert én amolyan gyűjtögetős vagyok. Addig pakolom, amíg dugig nincs. A nagyobba is addig pakolok. :) Egyszer a barátnőm véletlenül belepillantott amikor kihúztam a cipzárt. Elkerekedett a szeme, aztán megkérdezte hogy: hivatalba mész, és többe is? :D
Most kitakarítottam. Ezeket nem raktam be az új táskába:
3 levél a banktól, 2 a biztosítótól, 10 db fizetéspapír, kb féltucat recept, néhány vizitdíj számla, 3 db orvosi szakvélemény, tavalyi átsorolási papírom, szülői értekezletek jegyzetei, 3 db legszebb rajz a kislányomtól, 4 kis strasszkő (jó lesz még valamire) 1db fog (már nem tudom melyik gyereké), soha nem használt rúzs, cukor és só, valamint megszámlálhatatlan blokk, számla és pénzfelvételi bizonylat.
:) Pedig eddig teljesen normálisnak tűntem.

2008-05-27 00:15 kedd

Ma reggel találkoztam azzal a fiúval, aki a középiskolás éveimet keserédesítette.  A sevelesenélküle emberrel. Igazán nem is találkozás volt. Tankoltunk, rajtam a bukó, ő meg jött ki az épületből. Hm. Megrendítő volt. Egyáltalán nem tetszett amit láttam. Nem amiatt, hogy kívülről nem volt éppen tetszetős darab.  Inkább az taszított, ami belülről áradt belőle, míg néztem. Egyetlen pillanat alatt annyi minden végigfutott az agyamon. A vége az volt, hogy örömet éreztem, hogy tovább tudtam lépni akkor.

2008-05-28 16:43 szerda

Hála és köszönet a profi őrangyalomnak!

Én most tényleg, de tényleg semmit nem csináltam. Nem rohantam, de még csak nem is siettem. Sőt! Még a lábam elé is néztem, mert a macskakő nem túl tűsarokbarát felület.  Szóval végre túl vagyok a rázós részen, és újra kissé magamba merülve, de mégis figyelmesen lépek. És jön a lépcső. Otthon történt a főtéren (hol, máshol). Szerencsére a turistacsoportok éppen másfelé jártak, de a kávéház szépszámú közönsége így is megcsodálhatta az előadást. Tehát 2 lépcsőfok, kb 60-70cm magas. Leléptem, és aztán egyszercsak már zuhantam is. Nem tudom, mi és hogy történt, csak arra eszméltem, hogy térdre estem a felső lépcsőfokról. Annyira megdöbbentem rajta, hogy semmi bajom nem lett, hogy nem is találok rá szavakat. Szépen egyenes vonalban estem. És közben csodálkoztam. Aztán felálltam, persze akkor már muszáj volt mosolyognom éppenúgy mint más ilyen alkalmakkor. Aki mögöttem jött megkérdezte segítsen-e de csak annyit tudtam mondani, hogy semmi baj, csak nagyon váratlanul ért.  Még most is azon ámulok, hogy nem törtem össze magam. A térdem alatt és a lábszáramon van néhány zúzódás, de ezek csak karcolások. Holnapra nyoma sem lesz. Ha jól láttam még egy kék folt sincs. Hihetetlen! Pedig nekem olyan magasnak tűnt, ahonnan leestem és olyan lendület volt benne... 

Tényleg profi az őrangyalom!

2008-05-30 09:39 péntek

Ma reggel már épp utam végefelé jártam, az épület mellett siettem. Nem tapadtam a falra, de túl sok hely nem maradt köztünk. Erre egy kis nőci elhúz mellettem a fal felőli oldalról. Klasszul fellökött, hátra se nézett. Én hülye meg mondtam neki, hogy bocsánat. Meg se hallotta. Hogy lehetek ilyen? Még én gondoltam arra, hogy jajj biztosan eléléptem...

Egyébként ma gyönyörű reggelt láttam. Minden olyan élettel teli!  Egy részen csodásan keveredett a sokféle zöld, a piros és a kék. Kis csoportban fák, (ez lehet a csalitos?) Alattuk valami gabona (talán éppen búza) táblái hullámoztak még éretlen szürkészölden, s a köztes területeken rengeteg pipacs virágzott. Néhol annyi, hogy úgy tűnt, mintha direkt azt vetett volna valaki.  Az ég meg fényes világoskéken borította be az egészet. Sütött a nap, a szél mozgatott mindent, mégis olyan békés reggeli hangulat áradt ebből a képből.

Ha már itt tartunk... az út mentén, mielőtt a városba beérünk, van egy virágnevelde.  Ezt én minden reggel jó alaposan megnézem. Kellemes a szemnek. Sok-sok színes virág, főként rózsa, de tavasszal volt tulipán, ilyenkor szekfű, gerbera, meg persze amiket nem ismerek. Pompás színek.  Muszáj odanézni rá.

Egész évben figyelni szoktam, ha arra járok. Izgalmas, mikor a téli pihenő után látja az ember, hogy valami elkezdődik. Először csak annyi, hogy szép rendbe van rakva a föld. Még a komposztáló is látszik.  Aztán ahogy jön a jóidő, előbújnak a növények. Ha végre kiszinesedik, akkor meg tiszta öröm!

Azért vidámság is volt a mai reggelben. A mélygarázsban öltöztem át. Najó, csak a bőrnacit húztam le ott.  A barna nyáriruhámban jöttem és szerencsére nem feledkeztem meg a cipőről sem, bár egész különleges látványt nyujtottam volna fodros nyáriruciban meg bumfordi túrabakkancsban. És akkor a combig érő zoknimat még meg sem említettem.

2008-05-30 10:38 péntek

Hát lezajlott az összes anyáknapja.  Furcsa ez az év. Először is az a csodálatos meglepi... május első vasárnapján, ahogy felébredtem, a gyerekek mindjárt a reggeli puszik után elrohantak nagy izgatottan és jöttek vissza valami elképesztően sok ajándékkal.  Egy rakat rajzolt, fonott és díszített szív, könyvjelző és rajzok.  És a nagynagy ajándék egy édes dobozka. De nem akármilyen! Már több mint egy hete ügyködtek meg ment a susmus az én cukros anyukám meg a kölykök között. Sejtettem, hogy valamiben sántikálnak, de erre nem gondoltam.  Az én tündérkisfiam apukámmal csinált egy kis dobozkát, amit zöld velúranyaggal borított be, közben a kicsilány keresztszemessel készített két szép rózsaszín rózsát.  ezt borítja az én dobozkám tetejét.  Olyan szép! Úgy örültem neki! Még sosem kaptam tőlük ilyen nagy meglepit!  És az az öröm, ahogy anyikának odadták, az megint egy ajándék volt. Tündérek!

Aztán jött a kicsi anyáknapi műsora az iskolában. Egyszerűen profik. A tantónénik is meg a gyerekek is. Kacatka a Lóci óriás lesz-t mondta. Na előtte és utána azért nem nézhettem rá, mert zavarba jött, amikor előadta, akkor meg én nem tudtam ránézni, mert a gombóc nyomta a torkomat. Egész véletlenül sűrű pislogás jött rám szóval tényleg igyekeztem de így is tele lett a szemem könnyel.  Tényleg csodás igazi műsort adtak.

És tegnapelőtt következett az én nagyfiam.  A műsor első felét irtóra élveztem. Janikovszky Éva és svéd gyerekversek keveredtek viccesen. Közben velük montam én is és emlékeztem az érzésekre, az akkori problémáimra és örömeimre. Nagyon furcsa és jó volt. Ültek velem szemben ezek a 10-11 éves gyerekek, és ki voltam akadva. Basszus, ezek tényleg kamaszodnak! Volt már köztük, aki egész nagyfiú, nagylány volt. Nemcsak magasságra értve. Azt már meg sem említem, hogy én a tornasorukban úgy középtájon állnék.  Több fiú már mutált, a lányok komoly felnőttes ünneplőben. És közben egyfolytában vihogtak, nyeglén viselkedtek és komolytalankodtak. Édesek voltak, de nincs mese, valóban kezdnek nagyok lenni. Hozzájuk képest az én kisfiam még olyan gyerek. Ennek persze én örülök. Én is sokáig gyerek voltam.  Ha visszagondolok, a mi osztályunkban ezek a dolgok legalább 1 évvel később kezdődtek.  

2008-05-30 13:25 péntek

Érezted már? Amikor egy forró nap estéjén gyalogolsz a városban. Szürkületkor. Ujjatlanban vagy, s még így is meleged van. Fülledt a levegő, de van valami furcsa benne. Kinyújtod a meztelen karodat, és végighúzod a tamariska sövény felett. Az apró pici ujjacskák cirógatnak. A szél feltámad, néha-néha szinte viharos. Lúdbőrzik az egész tested, mégis annyira kellemes a hűvös érintés, és arra gondolsz, hogy csak egy valaki létezik, akinek az ujjai finomabban játszanának a hajaddal.

2008-06-02 10:46 hétfő

Ami még nagyon jó... a tegnapi hatalmas eső és jég után be kellett mennem a városba. Délután volt. A zuhany mindent, de mindent tisztára mosott. A forróság csillapodott, de nem nagyon. Kellemes frissesség áradt a levegőben. A ligetből dőlt az illat.  Az a fínom bokor-fa-erdő illat. Felnyúltam az egyik nyírfához és kissé megcsippentettem egy levelét. Aztán éreztem a rengeteg apró, hideg vízcseppet a hajamon, ruhámon, bőrömön. 

Ma reggel majdnem elhagytam a szürke kockás szoknyámat.  A táskámon szoktam vinni a váltóruhát. Észre sem vettem, hogy leesett. Szembejött velem 2 nő egymástól függetlenül, és szinte egyszerre szóltak, hogy elhagytam a ruhámat.  Ez olyan jól esett!

Ami még a mai reggelhez tartozik: imádom ezt a motort! Imádom, hogy a sebességet meg sem érzem. Imádom, hogy lehet vele nagyon felgyorsulni és lelassulni. Imádom mikor állva hagyjuk a kocsikat.  Imádok előredőlni és a tankra támaszkodni miközben tudom és érzem, hogy húz.  És imádok közben nézelődni!

2008-06-02 21:53 hétfő

Kipakoltam a gyerek zsebéből mosás előtt:

ragasztóstift, grafitceruza, ezeréves sárgabarackmag, néhány kisebb kő, 1db jókora kő, faágacska, gyűrött pzs, túrórudipapír, kis darabka írólap, kupak, cukorka és egy fekete műanyag gorilla.

Tiszta anyja!  Holnap azért majd megkapja a beosztását... micsoda dolog, hogy madzagot nem hord magával?

-------------------------------------------------------

Ennyit az elmúlt 2 évből.

2008-05-14 11:44 szerda

Kolleganőm mutatja a lefűzött anyagot, amiből a pótvizsgára készül. Az összes helyen a "szokásos eszköztár" helyett, "szopásos eszköztár" van írva.

2008-05-14 19:20 szerda

 Rovarirtás. Teleprickeli a lakást, - kb 3 perc, de lehet, hogy csak 2 - és aszongya: 960. Adom a kétezrest. Visszaad egy ezrest és aszongya: köszi. 

Tudom, hogy "helyes" pasi világító kék szemekkel, de egyrészt nem az esetem, másrészt meg várja már meg...

Hát... úgy leakadtam, hogy többet egy hangot nem tudtam hozzá szólni.

2008-05-15 13:25 csütörtök

Megvan a bodzavirág!  Ma szörpgyártás lesz!

Imádok este/éjjel, vagy hajnalban járni a városban. Szeretem a kisebb utcákat, ahol senki nem jár. Mondjuk teljesen más hangulata van a kettőnek. A nyári hajnalok a napsütéssel, friss illatokkal varázsolnak el. Ilyenkor még rá lehet nézni a napra és élvezni, hogy melegít. Az árnyékos helyeken pedig még érezni az éjszakát. És harmattól nedves a lábam ha a fűben megyek.  Éjszaka meg minden olyan más... még a virágillat is. A falak és az aszfalt sugározza a nappali meleget. A fű valahogy dúsabbnak tűnik, a bokrok néhol félelmetesek, és még az ismerős helyek is titokzatosak. Sosem tudhatjuk, hogy tényleg egyedül vagyunk-e?

Tegnap a gyerekektől hazafelé menet jutott ez eszembe. (Imádok így tavasztól gyalog hazajárni banyazsúrok után.) Már az út elején találtam bodzabokrot. Hirtelen megcsapott az illata. Furcsa illat a bodzáé. Néha teljesen hirtelen kellemetlenbe tud átcsapni. De ha a friss virágot szagolom, abban nekem mindig benne van az igazi nyáríz.  Sajnos ezen a bokron még nem nyíltak ki teljesen a virágok. Legalábbis ott még nem, ahol én is felértem. 

Pár lépéssel később mindent elborított az akácillat. Szeretem, ahogy mindent elfed. Még, ha kicsit erőteljes, túl édes is.  Hazáig ez váltakozott az éjszakai bokor/fű illattal. Tökjól lehet ilyenkor bandukolni és gondolkozni az életen. Teljesen zavartalanul.  Félúton még bodzát is találtam, leszedtem egy csomó szép nagy ernyőt. Nagyon jó kis este volt!

2008-05-15 13:39 csütörtök

Na azt meg majdnem elfeljtettem, hogy micsoda örömök értek reggel!

A buszhoz igyekeztem. Megláttam egy kismadarat a romkert melletti kőpárkányon. Mondom ez meg szegény, hogy fázik. Teljesen gömböcre borzolta a tollait. Aztán éppen ebben a pillanatban, a szegény kismadár pottyantott egy jókorát, elrendezte a tollait és tovaszállt.

A metróba lefelé a lépcsőn előttem ment egy lány. Jó magas. Derékig érő kabátka, térdnaci, fapapucs, mezítláb. Annyira csípőnadrág volt a gatyája, hogy kilátszott a vágás.   Aztán ahogy leértünk, akkor láttam, hogy nemcsak föntről nézve látszik ki. Ahogy simán ment, úgy is kilátszott.  Állandóan igazgatta. Valahogy se szexi, se szép nem volt. Igazán a dereka sem volt látványosan vékony, inkább olyan téglalap alakja volt hátulról. Pedig szép magas lány volt.

na, csak megcsinálta a bodzát... :)

2008-05-19 22:26 hétfő

Bodzaital készítés (ahogy én csinálom).

Megdörzsölte az orrát, és nevetett rajta, hogy "biztos bosszús lesz".  Egy jó tucat szép, kéttenyérnyi bodzaernyőt halmozott a mosogatóba. A bodzavirág nagyon szép. (Minden egyes ernyőn sok-sok kicsi csillag ül. És minden egyes csillag tökéletes. A legfinomabb akkor lesz, ha még a sárga virágporlabdacsok is gazdagon borítják.) A leöblítés alatt nyugtázta, hogy egy apró zöld pók is hazakerült a virággal. Ablakot nyitott és megpróbálta kitessékelni. Sajnos ez a pók számára komoly traumát okozott, s meggondolatlanul elkezdett harcolni a semmivel és futkosni. Egy apró sikkantás némi erőteljes rábeszélés és kisebb szívroham után a pók egy kiskanálon csücsült, majd végül kiszabadult.

A bodzát a legnagyobb lábas aljába helyezte, aztán felöntötte vízzel. Elővett egy kiló cukrot. Felét kislábasba, felét a nagyba töltötte. A cukrot karamellizálni kell. Vagy legalábbis addig melegíteni, míg csodás, barnán átlátszó sűrű folyam nem lesz belőle. Az illata is... hmmm.  Addig meglocsolta a virágokat. A kölöknél megint kihalasztott egyet. Igaz, hogy egy korallvirág ami már úgy lett szaporítva és még csak alig 4-5 cm. Dehát szegény mit tehet ő az egészről? Kivételesen nem szomjan halt, hanem megfulladt. A kála, amit a banánfa helyére szánt, rögtön az első napokban elvesztette 2 virágát, de csodák csodájára a harmadik virág gyönyörűen fejlődik. Pont mint a banánfa. Az csak iszik, csak iszik és nő, mintha húznák.

Eddigre a cukor éppen jó. Szépen fortyog magában és egész hosszú szálakat lehet húzni belőle a fakanállal. Felkészült a mutatványra aztán elkezdte a forróságot belecsorgatni a hideg vízbe. (Ezt a részét mindig nagyon élvezi.) A fakanállal arrébbtolta a virágokat, és figyelte amint a sistergő cukor barnán csorog az edényből. Amilyen lassan ereszkedett bele, olyan gyorsan törtek ki belőle a legkülönfélébb formák. Nagy sziklák, korallzátonyok, aztán sok apró, finom korallkarocska, különleges fák és virágok sora. A legjobb része a dolognak! Gondolta közben.  Miután kiürült a lábaska, felengedte vízzel, jól átöblítette, hogy a karamellből minél kevesebb vesszen kárba s ezzel töltötte fel a bodzás edényt. Aztán már csak egy hűvös helyre kell tenni, nehogy megbuggyanjon. Hát... ezt talán jobban is lehetett volna csinálni.

A következő 20 percet a ragcsos lé feltakarításával töltötte. közben 23x mondta el, hogy ő, többet bodzát soha!

Aztán lemosta a bodzaernyőket, - örült egy sort, hogy nincs rajtuk pók - és szépen a legnagyobb lábas aljára halmozta. Elővett még egy kiló cukrot...

De most, most tényleg minden tökéletesen kész. így aztán, mint aki jól végezte dolgát bevonult a szobába.

Félóra netezés után szeme a vitorlavirágra tévedt és rájött, hogy elfelejtette megitatni. Az pedig hamar lekókad, szóval irány a konyha. Útközben eszébe jutott, hogy kikészíti a babát, amit már egyszer otthonfelejtett.

A konyhában még beugrott, hogy elfelejtett citrompótlót tenni a bodzaitalba.  Vigyorogra veregett hátba magát, hogy milyen jó, hogy most, és nem akkor, mikor már inni kell...

Way Out West dióhéjban 

2008-05-21 15:51 szerda

Végre! Eddig is szerettem, de ez a buli... naggggyon!

Már 11 után ott voltunk a Palace-ban mi, a szokásos hármasfogat (Nim és mi). Baromi hideg, nem elég, hogy póló+bőrkabátban majd megfagyok, egyszerűen látnom kell a hp-kat akik egyszál top+mini vagy rövidnaci szerelésben rakják magukat. És most nem elsősorban a kinézetükből rázott a hideg, hanem, hogy alig van rajtuk valami. Brrrrr!

De aztán végre megláttuk a "fiúkat".  Felvonultak a színpadra, helyet foglaltak a kis sleppjükkel, bemutattak nekik néhány nagyon fontos női személyt és kedélyes kvaterkázásba fogtak, gondolom mintegy hangulatkeltés gyanánt.  Az pedig az asztalon hagyott rengeteg pohárból ítélve sikerült is. De ez ugye nekem, mint közönségnek, csak jót ígért. N. meglátta, hogy JW. leugrik a föntől és elhúz. Azonnal cselekedett, mi meg követtük. Kért egy tollat az egyik pultoslánytól, és visszafele elkapta JW-t. Egyszerűen odaállt elé és kért egy autogrammot.  Persze közben mi is előkészítettünk egy jegyet. Mindegyiket aláírta, és még pár udvarias szóra is futotta tőle.  Teljesen korrekt volt. Sőt, talán mondhatom, hogy kedves. Legalábbis ahhoz képest, hogy három vadidegen veszi körbe vigyorogva és az egyik bemutatja a másik kettőt, mintha muszáj lenne. Mindezt pedig közvetlenül a buli előtt.

Aztán belekezdtek. És onnantól csak zene! Nemcsak profi volt, de a hangulata is magával ragadó! Amikor a zenét érzed is. Mikor nem kívül, vagy belül van, hanem körbevesz, átölel és lebegsz benne.  Nem tudok mit mondani ezen kívül. Egyszerűen tökéletesnek találtam!

A hangulat mindannyiunkban megmaradt. Hazaindulás előtt még lementünk a partra. Egy pillanatra éreztük az éjszakát és élveztük a látványt. N. lefotózott egy szép fát, ami alig fél méterrel a föld felett mélyen benyúlt a víz fölé. Láttuk már máskor is, de most még meg is ölelgettem.

Csodálatosan jó este volt!

2007-07-12 11:57 csütörtök

Kalandom a villamossal

Előrebocsátom, hogy a történet szenvedő alanya maga az író, s tanulság terén nem csekély mit az eset kapcsán elraktározott. Kérem, hogy csak hasonlóan rutinos elesők próbáják a mutatványt leutánozni. (Bár a maga tökéletességében ez egyszeri és utánozhatatlan történés volt.)

Tegnapelőtt volt. A nap sütött fényesen, s a szellő a fürtjeim közt kellemes hűs érzéssel szaladgált. Utaztam és élveztem a villamos zötykölését. Gondolataim már a hév-nél jártak. Vajon jön-e majd épp akkor mikor odaérek? Mennyit kell álldogálni várakozva? S mikor érkezem meg végre uticélomhoz? A kitáruló ajtó hangjára tértem vissza a valós helyzethez. (De minek?!) Természetesen az első voltam a leszállók sorában. Büszkén felszegett fejjel, csinosan. Aznap épp a kis sárga ruhám takarta habtestemet. Az, amelyiknek olyan szűk a szabása. Elindultam s abban a pillanatban éreztem, hogy ez most nem jön össze. Már láttam magam előtt, hogy csúszik meg fekete magassarkúba bújtatott tökéletes lábam az első lépcsőfokon, és, hogy gurulok le a villamosról, jól összetörve magam.

Azonnal, profi módjára döntöttem. Milyen egyszerű! Kihagyom az első lépcsőfokot és rögtön az alatta lévő másodikra fogok lépni! Mindez természetesen a pillanat töredéke alatt. Ugyanazzal a lendülettel hajtottam végre a nagy lépést. Aztán jött a csodálkozás és a felismerés. Hirtelen az első lábamat követte a másik is. Legnagyobb (utólagos) sajnálatomra a ruhám olyannyira szűk volt, hogy kapásból lerántottam magam a saját svungommal. Rémülten próbáltam kapaszkodni valamibe vagy bármibe. Szerencsére sikerült is. Ennek eredményeképpen azon nyomban ott térdeltem az alsó lépcső élén. Egyik karomba az ajtó és a lépcsőfok vágott mintát, szívem a gyomromban - vagy fordítva - fülemben a mögöttem állók felhördülő egyben megrémült hangja. (Nevetést nem hallottam. Biztosan csak kuncogtak.) Azonnal felmértem, hogy nagy gond nincs, bár irtóra sajgott a térgyemkalácsa, a jobb karom, valamint a bal kezem gyűrűsujja, melyet sikeresen odapréseltem a harmonikaajtó két lapja közé.

Miután a táskám elakadt a fölső lépcsőfokon, viszonylag közel került a fülemhez. Így hallottam, hogy épp csörög a mobilom. Tehát mintha mi sem történt volna fölálltam amilyen méltóságteljesen csak lehet, leléptem a villamosról és felvettem a telefont. Barátnőm azt hitte éppen valami intim helyzetben zavart meg, de mondtam neki, hogy tényleg semmi gond, csak most estem le a villamosról. Titokban egy pillantással felmértem az okozott kárt, aztán még jó 10 percig döglöttem a röhögéstől. Irtóra sajnáltam, hogy nem láttam az egészet kívülről!

Még ápolom a kék-fekete foltjaimat. A jobb karom eléggé fáj azóta is, de asszem örülhetek, hogy ennyivel megúsztam.

2007-09-30 15:52 vasárnap

Reggeli készités. Szép kancsó elő. Liter tej beleönt, kakaó hozzákever. Aztán a második mozdulatnál hatalmas robbanás, én visitok egyet. Eredmény: liter kakaó az asztalon, széken és a földön. Én romokban, a kancsó meg apró darabokban hever. Ezt nevezem kalandos vasárnapi reggelinek!

2008-04-17 14:44 csütörtök

Tavasz van újra, és újra túlcsordulok.
Mostanában többször is előfordult. Ilyenkor kedves leveleket írok, hogy biztosítsam szeretetemről a világot. És persze vigyorgok, csak úgy bele a mindenségbe.
Nagyon szeretem ezt az állapotot!

2008-05-11 09:17 vasárnap

 Az emlékektől előbb meg kell szabadulni. Eltávolodni. Aztán messziről újra rájuk nézni. Onnan nagyobb a rálátás, jobban érti az ember mi történt. Utána lehet értékelni.

Szeretnék értékes emlék lenni. Mindenkiben, de főleg azokban, akiket szeretek, szerettem. Szeretnék bennük lenni mindig. És szeretném, ha vidáman és jóérzésekkel emlékeznének rám. Mert nem igaz, hogy az ember csak a szépre emlékezik.

2008-05-13 15:42 kedd

...és akkor huss, az egész elveszett. Most kezdhetem előről.

Szóval az úgy volt, hogy szombaton megkaptam, hogy fogyózni kéne, mer' vastaga combom... aztán egyedül töltöttem az estét, nem épp kellemesen. Persze nem aludtam ki magam. Aztán ez a buli miatt vasárnap is elmaradt. És akkor jött a hétfő éjszaka, amit újra egyedül. És újra csak kiderült, hogy egyedül nehéz aludni. Éjfél körül azért már ágybabújtam, mert reggel 5-kor akartam kelni.

Mondjuk keltem is. Azzal nem volt probléma, hogy kinyissam a szemem. Csak becsukni nem kellett volna újra.  Már 5:20-at mutatott a telefon, mikor legközelebb rápillanatottam. És akkor megint az az utálatos érzés, atyaég, el fogok késni! És kiugrani az ágyból és igyekezni, de teljesen meg vagy lassulva, magad sem érted miért?  Sikerült a zuhany alatt elidőznöm, aztán meg ugye a "miafenétvegyekfel?" és "nincskabátom". A vége az lett, hogy szokás szerint tűsarkúban rohantam végig az utat a buszmegállóba. Az már csak apróság, hogy a villanyoson odapréselődtem a vezetőfülkéhez, mert úgy álltunk mint a heringek. Viszont! A metrón beálltam a ficakba, ahogy szoktam. Csak lazán, mint a nagyok... (bár a napszemüveg nem volt rajtam) és akkor megéreztem a mellettem ülő férfiember parfűmjét. Aaaahhh! Jó sokat rakhatott magára, és nagyon agresszív illat volt. Nem egyértelműen büdös, de egyértelműen elnyomott minden mást. Egyszerűen szúrta az orromat. Szégyelltem magam, de muszáj volt a másik sarokba állnom. Annyira nem bírtam.

Nehéz az élet!

Tegnap láttam, már virágzik a bodza. Asszem valamelyik este elmegyek szedni. De jó lesz... alig várom, hogy érezzek egy kis nyárízt!

2008-05-14 10:56 szerda

Már el is felejtettem, milyen érdekes metrózni! Most, hogy a héten hosszasan utazgatok reggel-este, megint jönnek az érdekes emberek, mozzanatok.

Reggel a buszon egész jót aludtam... volna. Mellettem két régen látott jóbarát futott össze éppen, és az egyiknek be nem állt a szája. A másfél órát szinte egyhuzamban végigdumálta.  Nem volt kellemetlen hangja de lefárasztott, hiába nem figyeltem rá.

Még a buszból láttam egy kamiont. Ez volt ráírva: Dorog husi jajj de fini!  Ha nem látom, nem hiszem el, hogy ilyen létezik.

A metrón két leány észlelte, hogy nem érem fel a magas kapaszkodót, és átengedtek egy lógattyút nekem. Ez jól esett!  Ja, és már megint béna vagyok! Tegnap, mikor leérve az ellentétes irányhoz álltam és majdnem beszálltam az érkező szerelvénybe, még vigyorogtam. De, hogy ugyanezt ma is! Ccc... nem vagyok észnél! Egyébként valami van a levegőben, valami kis zizi, vagy vibrálás, vagy nem tudom mi, mert ma egy csomó szép embert láttam. Még a metrón utazott egy nő. Hatalmas. Magas és nagydarab. De olyan csinosan volt felöltözve és úgy illettek hozzá a színek amiket viselt, hogy inkább ez hökkentett meg, mint a miniszoknyája.  Aztán (miután leejtettem a frissen vásárolt reggelimet) szembejött velem Szilvike. És ma ő is! Sokkal gyakrabban kellene szoknyát hordania. Mondtam neki, hogy nagyon csinos. Ezután már meg sem lepett, hogy a kolleganőm pink pólóban van. Sosem láttam még rajta ezt a színt, pedig nagyon illik hozzá. Tehát ezt mindjárt muszáj is volt közölnöm vele. Nem tudom mi van itt ma?  Rajtam kívül mindenki fel van dobva és tökjól néz ki! hm..

Azért viszonylag jó a kedvem, mert már a harmadik barát talált meg. Jó beszélgetni! Elterelik a figyelmemet.

Amúgy a tegnapi napnak méltó befejezés jutott. Lejártam a lábam mire kaptam egy blézert. Fáradtan értem a Népligetbe és még örültem is (akkor még), hogy épp elértem a tizennyolchuszast. 8-kor otthon vagyok, gondoltam. Hátsó ülés, jó nagy hely, el is aludtam rövidesen, közben lötyögtünk szépen hazafelé. Beértünk az első megállóhoz, ami a város szélén van. Ott felébredtem. Kicsit gyanus volt, hogy olyan sokat várunk. De végül csak felszállt a sofőrbácsi. Inditott is jó nagy pöfögéssel. Három négy irtó hangos röff után mikor éppen kikanyarodtunk volna, lefulladt. Még mosolyogtam is rajta, hogy ezért volt az a nagy hűhó?  Aztán abba is hagytam rögvest, mert többet el sem indultunk. Mire hazaértem, nem éreztem a lábaimat. Vagyis éreztem az összes lábujjamat. Különösen a nagyok készültek ki a kis (tor)túrától.  A magassarkú átka utolért!  Semmihez nem volt kedvem. (Elfelejtettem töltőre rakni az elemeket, így már második napja zene nélkül vagyok  ) Csak hevertem egész este, jó sokáig. Persze ezek után elmaradt a bodzavirág szedés. Talán majd ma este... aludni meg ráérek a jövőhéten.

2007-02-03 11:25 szombat

Kisleányom: - hányadik szülinapja lesz holnap a zapánaak?
erre én: - 35.
- és te hány éves vagy? Tudom, hogy nincs most szülinapod, de hány éves vagy?
- mint a zapa... 35. Egyidősek vagyunk.
- de azért nem vagytok ikrek, ugye?

2007-02-04 21:47 vasárnap

Kisleányomnak ma is volt 1 aranyköpése.
Anyukám: - Kacatkám, hát mikor leszel 8 éves? -
K.: - A szülinapomon...

2007-04-15 16:37 vasárnap

Drága kisfiam - bár húsvét már rég elmúlt - rendkivül "viccesen" hátulról, orvul meglocsolt. Gondolta ez mekkora móka lesz! Ráadásul ez a kölni, a húsvéti kollekció egyik különösen büdös darabja. Én szentségelek, panaszkodok, mérgeskedek (reggel mostam hajat). E. viccesen rászól a gyerekre: - kisfiam, de most aztán! Hallod? Anyádnak most hajat kell mosni este is. Lefekszik nekem vizes hajjal, aztán jól megfázik, aztán.... 

A gyerök közbevág: - az apa a láncreakció megszállottja! 

2007-06-10 11:27 vasárnap

Péntek délután aprójószággal megyünk fagyizni. Szokásos kis affektáló modorban aszongya:

Fúúúúj anya nézd meg mi van itt! Valami lókaki, vagy kutyagumi. Mondom erre szépen kulturáltan, hogy a lókaki az nem ilyen, meg már szinte lovat se látni a városban soha. Kérdez, én elmondom neki, hogy néz ki, mindezt nagyon ügyelve a szavaimra. Megyünk tovább pár lépést csendesen aztán megszólal: lószar.  Erre csak annyit tudtam válaszolni, hogy igazad van kislányom.

2007-06-26 09:26 kedd

Ez úgy 2 hete történt. Mentem a városban, jókedvűen, energiával telve, vidáman. Elsietett előttem egy fiú. Halászgatya+póló, semmi feltűnő, nem trendi, csak egy hétköznapi fiú. De a haja! A haja gyönyörű volt!  Hosszú, világosbarna, elöl napszőke és hullámos. Szétterült a vállán mikor megállt a zebránál. Csak lestem. Szerencsére arra ment amerre én, így pecekig láthattam amint lobog a szél és a sietség miatt. Aztán betért egy boltba. Nem tudom mi jött rám, de muszáj volt. Muszáj volt arra mennem amerre ő. Megláttam a könyvesboltban. Beléptem, egyenesen oda elé, megemeltem a haját (ami tapintásra sprőd volt és erős, pedig én inkább nagyon lágynak gondoltam) és odasúgtam, hogy nagyon szép. Mosolyogtunk egyet, aztán már ott se voltam. 

Át fogom pakolni ide a másikról a bejegyzéseimet, vagy legalábbis párat. Ez volt a mellékszál.

Tegnap összefutottam a metrón a metrósfiúval. Régen láttam! Nagyon régen! Aranyos volt, ahogy szokott. Mesélte, hogy élvezik az új lakást, hogy a barátja nincs jól, és mellékesen megjegyezte, hogy tiszta mangásan nézek ki. Bőrnaciban voltam meg pólóban és a hajam két fonatban a két vállamon. :) Asszem tetszett neki. Nekem is tetszik. Pedig teljesen egyszerű gyerekpóló. Az mondjuk elég vicces, hogy 8-9 es méret. Hogy hova nőnek a mai gyerekek?

Kezd tele lenni a majdnem új piros táskám. Ami nagyobb mint a régiek voltak. Nehéz! :) De most tényleg nincs mit kipakolni belőle. A napokban vettem egy könyvet (meg sem tudom mondani mikor vettem magamnak utoljára) azt is beleköltöztettem. Be fogom kötni színes újságpapírba. Nem azért, hogy védjem, illetve azért. Hogy ne lássa más, mit olvasok. Ez elég piszok dolog, mert én is mindig megnézem mások könyvét. Hacsak nincs színes újságpapírba csomagolva. :)