Soha nem gondoltam volna azt sem, hogy egy olyan filmre, amiben Robert DeNiro és Al Pacino a főszereplő azt mondom: semmilyen, nem tetszik. És így lett. A Righteous Kill című alkotást láttam. IMDb-n 6.3-at kapott. Én nem adnék neki, csak ötöt. Talán. Jó pillanatomban. Két nyugdíj előtt álló zsaru voltak. Egyik önbíráskodásba kezdett és ketten nyomoztak utána. Illetve egyikük sajátmaga után. :) Persze a néző azt gondolta, hogy... Aztán a végén jött a kötelező csavar, aminek fényében minden érthetővé vált. Áááááá... Uncsi. Az a "vicc" jutott eszembe róla, hogy:

-Fehér, fehér, fehér, fehér, fehér, fehér, fehér, fehér, fehér, fehér, fehér, fehér, fehér... 

-Mit iszik a tehén?

-Tejet.

December...

És lesz London, és lesz Chicane és É.P. és Nm és boldogság és szeretet és újra megváltozik az élet. Ugye? Legalábbis. :)

Juhéj!!!

Szemek

Eszemet veszítem kategória?

Határeset

Borotvaél

Undokvagyok

"Tudom anya, te nem értesz a hadviseléshez, de létfontosságú a megfelelő összetételű támadóerő."

Kiegészítés: ez a bejegyzés NEM kapcsolódik közvetlenül a címben felsorolt játékokhoz.

Hhhhh....

És most itt ülök egy kádnyi rózsaszín habos forróvízben. Az egy kissé lelombozott, hogy elfogyott a joghurt, de feltaláltam magam, a müzli pedig ananászlével is nagyon nagyon kellemes. No és van egy pohár jéghideg víz is itt a kád mellett. Végre az a kósza légy is kiszédült a fürdőszobábul. Körülnéztem, tényleg nincs itt. Az a helyzet, hogy már majdnem rend van a gyeröknél! De igazi rend. REND. Ahol mindennek megvan a helye, kényelmes és átlátható rendszerben. Ilyen utoljára egy éve történt. Azóta mindig csak jött a szöveg, hogy rendet kéne rakni egyszer, a gyeröknél meg csak gyűlt a szemét. Mert az a drága mindent szeret eltenni, hogy az még majd erre meg arra. Aztán csak bekerül valahova, és onnan annyi. :) Csak tárolódik és már csak a rendrakás segítheti lakáson kívülre. Ó! Csodás dolgokat éltem meg ma, az biztos! És ez volt a sorban az első. Eleinte csak én pakoltam. Nálunk a nagy és igazi rendrakósdi egy mégnagyobb rendetlenséggel indul. Mindent lepakolok mindenhonnan, és mikor már be se lehet menni a szobába, akkortól hivatalosan is kezdetét veszi A rendrakás. Káoszból szobát teremteni igen remek érzés. Csak elég fárasztó. :) Először úrrá lesz az emberen a reménytelenség. Az én számon is kicsúszott a kupac fölött, hogy ide már csak a gyufa hiányzik. Aztán másfél zacskó szemét után kezdenek körvonalazódni a dolgok. Először persze a könyveket kell rendszerezni, azok nem heverhetnek a földön. Aztán a társasjátékok jönnek. Ezzel a nagyobb, látványosabb rész készen is van. Itt jöttek a gyerkekek. Eddig nem segíthettek, mert nem volt kedvem minden vicik-vacak újbóli dobozba/polcra helyezéséhez. És ekkor történt a második csoda. Az én 10 és fél éves fiam sajátkezűleg dobálta ki a felesleges semmirejó cuccokat. Hogy ezt is megértem! Nagy öröm! :) Innentől mint három Hamupipőke válogattuk a legot, a fémépítő csavarjait, és egyéb építős szetteket, szorgalmasan, kimerülésig. A a harmadik csodát -legjobbat- hagytam a végére. Kimentettem néhány értéktelen papírlapot... ezeket jól elteszem, és majd később megkapják. Talán. Vagy majd egyszer megtalálják.

Leletek

Végül mindegy is, hogy mi történt tegnap (már a reggeli előtt beszóltak mindhárman. :) Délutánra azért már volt cilindergyártás és hegyikristály-automata átadó ünnepély a rózsaszín szalonban. :) ) a lényeg este kezdődött. Mégpedig azzal, hogy a szokásosban ezt olvastam: "Hogy mit mondtál? Hogy mázlista vagyok? De most azért mert jól főzöl vagy azért mert szexmániás vagy?" Itt aztán elméláztam kissé, hogy vajon tényleg van-e összefüggés, vagy csak én látom úgy. Aztán továbbléptem hamar, mert egy cikket találtam. Deep Throat - amikor torkig vannak a pasik Mindjárt el is olvastam. Hogy kedvet kaptam-e a dologhoz, az maradjon az én titkom. :) Mindenesetre végigolvasgattam a hozzászólásokat is. Szeretem ezt csinálni, annyi álláspontot ismer meg az emberlánya. Ahogy látom, levették ezeket a cikk mögül, pedig tényleg nagyon érdekes és hasznos elolvasni és tanulni belőlük. Amit én leszűrtem, az megint csak ugyanaz. Vagyis a lényeg, hogy két olyan ember legyen együtt, aki ugyanazt akarja. Egyetlen dologhoz tettem volna hozzá. Ketten "küzdöttek" egymással, egyik az igenezjó másik a fujjerőszakos oldalon. Utóbbi azt találta mondani, hogy (röviden) amit nem szeretünk, (amit alapvetően utálunk és/vagy undorítónak tartunk) azt sosem fogjuk megszeretni egyszercsak. :) Pedig van ilyen. Tudom. Ezzel együtt pedig mindig az ugrik be, hogy aki ilyet gondol magáról, annak milyen megélni saját pálfordulását? Jó esetben nem is törődik vele, vagy egyszerűen azt mondja, most más vagyok. Rossz esetben meg.. pfff...  Na inkább vissza a szexhez. Olvasgatás közben volt szerencsém - egyik kedves hozzászóló jóvoltából - bepillantani az orális szex rejtelmeibe a másik oldalról is. Itt már egész kellemesnek éreztem az estét. :) A kvázi csúcspont akkor jött el, mikor É.P. - ki nem tudta miféle témában merültem el - váratlanul megszólalt, hogy akkor most nézzünk meg egy filmet. Általában megkérdezi mit nézzünk, a menetrend szerint én ilyenkor azt mondom mindegy, erre ő felsorol néhányat, amiből én választok. Most nem. Meglepetés jött. Most csak odaültünk a tévé elé és máris kezdődött. Címe: Young People Fucking. :D IMDb-n 6.7-et ér a film, nekem ennél jobban tetszett. (Itt és itt a filmről.) Így ért véget ez a hosszú szexes este, de csak, hogy átadja helyét az éjszakának. 

Ma este a szexről fogok írni. Mindenki figyeli a számat? Szexről. Ezt nyugodtan lehet fenyegetésnek venni. Vagy beharangozónak. :)

Ülnek az étkezőasztalnál. Én a konyhából hallom az alábbi mondatokat:

- Ne ülj oda, az apa helyeeee!

- A zapa most nincs itthon, tehát én vagyok a férfi a házban, én ülök ide. Te meg ülhetsz anyika helyére.

Aha. Már tudom ki a férfi a házban. :) Egyébként rendrakás címszó alatt játszanak hol egyik, hol másik szobában. A gyerökön az én hosszú fekete bőrkabátom, amelyikben tavaly meserdetektívet alakított farsangkor. Kérdeztem mikor óhajtja levenni, mire tájékoztatott, hogy a nap további részét a bőrkabátban tervezi eltölteni, és ecsetelte, hogy milyen kényelmes és férfias viselet. Meg amúgyis; már majdnem jó rá. :) A kicsi meg készített neki papírból cilindert. Csoda, hogy még nem jutott eszébe előkeresni a piros kendőt, meg a pipát hogy teljessé tegye a képet. Hegedűnk hálistennek nincs.

Nem mondhatom, hogy agyilag magasan kihasználom adottságaim. Úgy általában sem. A napokban pedig totális lepukkanás következett be. Pl. 1 egész délután és a hozzá tartozó este ment rá, hogy kitaláljak egy nevet az új postafiókomnak. Annak, amit a regisztrálások esetére tartok fenn. Mi lett volna, ha a fontos levelezésemnek akarok új fiókot. Bár... annak bizonyára nyomós oka lenne, akkor pedig nem volna olyan nehéz a névcsere.

Tegnap mi -ketten a kicsivel- sétáltattuk szüleim kutyáját. Naaaagyon kedves kutyuka. Csak kissé túlpörgi magát. Nehéz leállítani. Rossz kulcsot vittem, a szomszéd nénihez kellett felcsöngetni, hogy bejussunk a lépcsőházba. A séta végén azt gondoltam, hogy majd felszaladok a jó kulcsért, addig kisnőci elbír a négylábú fergeteggel. Míg visszafelé jövet a liftet vártam, látom, hogy állnak a játszótér mellett, akár a kisangyalok. Mire leértem a lépcsőház aljába, a kutyát csak villanásnyi időre láttam hol itt, hol ott felbukkanni, mögötte az én drága kis leányom igyekezett felvenni a tempót, teljesen esélytelenül. Épp anyukámat nyugtattam a telefonban, hogy a kutyát kivittük, pisilt, és minden oké. Telefon eldob, kutya elkap. Vesztére éppen az én lábaim között próbált átsuhanni. Tehát. Állok szorosan összezárt lábakkal, kutya ficánkolva szabadulni igyekszik. Szorult helyzetünket súlyosbítja a hám teljes hiánya. Mármint a kutyáról. Még sosem raktam fel rá. Még sosem fogtam ilyesmit a kezembe. Csak legyen rákapcsolva, hogy vihessük haza, aztán majd nyugodt körülmények között rendezzük a problémát... gondoltam én, miközben ezerrel igyekeztem összekapcsolni a csatot, hogy tűnhessünk már az út mellől. Elég furcsán állt rajta a hám, de sikerült ráakasztani a pórázt és ki sem tudott bújni belőle. Szépen hazaballagtunk anyukámék lakásába. Leraktuk a rosszcsontot, levettem róla a pórázt is, hámot is. Próbáltam kicsatolni, de sehogy nem jött össze. Akkor vettem észre, hogy (sajnos) csak egyféleképpen lehet (elvileg) összedugni a két műanyag csatot. Nekem azért sikerült a másik irányból is. :) Erős vagyok. És okos. Főleg okos. Meg erős. Hát akkor ennek tudatában neki lehet állni szétcincálni a helytelenül összedugott részeket. Megpróbáltam. Eleinte koncentrálva, figyelmesen, erőt összpontosítva. Később dühösen erőlködve, vörös fejjel mérgelődve, majd elkeseredett utolsó energiával. Nem ment. Ekkor került képbe az olló. Gondoltam, hátha. Majd én jól beszorítom az ollóval az egyik oldalon, és akkor nyomni már csak a másikon ke.... francbafrancbafrancba! És fenébe! Csorog a szomorú piros vérem a centinyi vágásból. Kicsilány közben a széken gubbaszt, meg sem mer szólalni. :) Mindegy. Vér lemos, irány haza. Magunkal vittük azt az aljas hámot is. É.P. úgy másfél perc alatt visszacsinálta. A vágás a középső ujjam hajlatában húzódik, vízszintesen. Fáj, ha behajlítom. Ezért állandóan egyenesen tartom. Ha másra nem is tudom használni, legalább jól tükrözi a lelkiállapotom... :)

off

Az előző bejegyzésből úgy tűnhet, hogy tegnapelőtt nem volt rossz napom. Pedig de.  Kora reggel az én Édes Apukám meg az ő kis kórházi kitérője alaphangolt. Aztán következett a gyerekek feledékenysége folytán utánuk hurcolt ünneplőruha és tornacucc, anyukám rosszalló pillantásával körítve, majd a porban árválkodó bugyogó. Az idő is rátett egy lapáttal. (Bár inkább hajlok arra, hogy okkal ilyen szomorkás és hideg. Így legalább apukám nem kívánkozik ki a jó meleg szobából.) Bennem pedig már előző nap is bujkált a galád őszi takonykór. Mindebből kifolyólag, viszonylag álmatagon indultam melegítőt beszerezni. Töltöttem az időt. Minden osztályon körülnéztem. Vettem ágytakarót a kisasszonynak (naná, hogy rózsaszín) aztán a végzet a háztartási kütyük közé vitt. Itt sorakoznak a fínom üvegpolcokon az olyan hivatásos porfogók, mint gyertyatartó, aromalámpás és társaik. Balsorsom beteljesítvén roppant ügyesen megelmeltem egy kis mécsestartót párologtató tálkával a tetején. Francba, még csak nem is tetszett igazán. Soha nem tudom már megmondani miért tettem. Természetesen azt hittem (ha-ha!), hogy az egész egy darabból áll. Természetesen a teteje azonnal lerepült. Természetesen 478 darabra hullott a kőpadlón. Természetesen az eladónő lecseszett. Természetesen megsemmisülten álltam az áruház közepén. Természetesen kidobtam 1790 jó (akkor még jobb) forintot az ablakon. Természetesen az alját hazahoztam. Természetesen mélyen hallgatok azóta is az egészről.