tegnapelőtti kis kínos
Az előző bejegyzésből úgy tűnhet, hogy tegnapelőtt nem volt rossz napom. Pedig de. Kora reggel az én Édes Apukám meg az ő kis kórházi kitérője alaphangolt. Aztán következett a gyerekek feledékenysége folytán utánuk hurcolt ünneplőruha és tornacucc, anyukám rosszalló pillantásával körítve, majd a porban árválkodó bugyogó. Az idő is rátett egy lapáttal. (Bár inkább hajlok arra, hogy okkal ilyen szomorkás és hideg. Így legalább apukám nem kívánkozik ki a jó meleg szobából.) Bennem pedig már előző nap is bujkált a galád őszi takonykór. Mindebből kifolyólag, viszonylag álmatagon indultam melegítőt beszerezni. Töltöttem az időt. Minden osztályon körülnéztem. Vettem ágytakarót a kisasszonynak (naná, hogy rózsaszín) aztán a végzet a háztartási kütyük közé vitt. Itt sorakoznak a fínom üvegpolcokon az olyan hivatásos porfogók, mint gyertyatartó, aromalámpás és társaik. Balsorsom beteljesítvén roppant ügyesen megelmeltem egy kis mécsestartót párologtató tálkával a tetején. Francba, még csak nem is tetszett igazán. Soha nem tudom már megmondani miért tettem. Természetesen azt hittem (ha-ha!), hogy az egész egy darabból áll. Természetesen a teteje azonnal lerepült. Természetesen 478 darabra hullott a kőpadlón. Természetesen az eladónő lecseszett. Természetesen megsemmisülten álltam az áruház közepén. Természetesen kidobtam 1790 jó (akkor még jobb) forintot az ablakon. Természetesen az alját hazahoztam. Természetesen mélyen hallgatok azóta is az egészről.
hangulat szétvet az ideg
"nem a legjobb dolog de közel van hozzá"
Tegnap délelőtt, találtam egy bugyit az utcánkban. A földön hevert.
Azóta eltelt egy nap... tegnapelőtt 10 óra körül indultam a városba. Az ominózus ruhadarab -a szomszéd ház előtt- az útteseten hevert. Eldobva vagy elveszítve, nem tudom. Előítéleteim vannak. Szokás szerint. Fekete bugyi. Illetve bugyinak csúfolt izé. :) Én nem szeretem ezt a fazont. Eleje apró háromszög, rajta strasszból kirakott szív, a többi csak pánt. Úgy hívják a nevét, hogy zsinórtanga. Igen-igen kevés nőnek áll jól. Szerintem. Vagy mégsem. Valószínűleg csak számomra tűnik így. Nekem is van 2db hasonló a fiók legmélyén. Úgy kaptam (Sosem gondoltam, hogy anyukámtól kapok ilyesmit és fogalmam sincs milyen meggondolásból válaszott nekem épp ilyet.) de egyáltalán nem tervezem a használabavételét. Egyébként bugyimániás vagyok. Öööö... azt hiszem, az vagyok. Ha 70 bugyi (+/-5) hever a fiókban az már mánia? Nem nagyon emelkedik a szám, mert állandóan cserélődnek. Mindig vannak kedvencek, némelyik egész soká marad, és van amelyik csak 2-3 hónapig bírja. Vagyis én addig bírom. De elhagyni még sosem volt szerencsém egyiket sem. :) És még egyet sem kellett eldobnom azért, mert letépte rólam valaki. Ezt néha kicsit sajnálom. Á nem mégsem. Most, hogy végiggondolom; nagyon sajnálom. :) Kedvencem a francia fazon, lehet hosszabb/rövidebb szárral, csípőig éppencsak, vagy akár derékig is felérő. Csupacsipke, selyem, pamut, kevertszálas, ritkán sportos, inkább rafinált. Nyáron rendszerint tangára váltok a meleg és a vékony ruhák miatt, bár engem igazán nem zavar, ha szemmel érzékelhető vonal húzódik a fenekemen. Az úgynevezett hagyományos fazon az egyetlen, ami teljesen kimarad. Azt nem csípem. Még mindig emlékszem rá, hogy középiskolában is mennyire utáltam. Túl laza ahhoz, hogy ne csúszkáljon, és túl sok benne az anyag ahhoz, hogy kényelmes legyen bármely helyre becsúszva is. Hogy ki milyen bugyit favorizál, attól függ, melyik áll jól. Hogy melyik a legelőnyösebb fazon, azt mindig az éppen aktuális alak határozza meg. (Nem az, amelyik lehúzza. :) ) Ez a néhány négyzetcentiméternyi anyag elárul ezt-azt viselőjéről, ugyanakkor -jól megválasztva- igen sokat takarhat, formálhat is ahol szükséges. Összefoglalva: a bugyi fontosságát, az általa takart részek indokolják. Minden alkalom, lelkiállapot és ruha más bugyit kíván, tehát a 70 bugyi (+-5) nem sok. Akkor pedig nem is mánia. Akkor pedig minek erről írni? :) A tegnapelőtti fekete bugyit nem igazán sajnálhatta/hiányolta gazdája. Még tegnap este is ott láttam az úttesten.
Ezt most ide be. Csak mert épp hallgattam.