május 15.
Elindultam csak úgy sétálni egyet. Csak, hogy kiszellőzzön a fejemből minden ami rossz. Nagyon szép éjszaka volt. Szélcsend, a virágok ontották az illatot. Egy körtét ettem útközben. A liget előtt jártam, épp az ujjaimról cuppogtam le hangosan a körtelevet. Azt hittem egyedül vagyok, erre az egyik kocsi mögül kikukkantott egy férfi. Ettől persze máris tudtam mosolyogni. Eredetileg a belvároson akartam volna végigsétálni. De megtetszett a liget. Este kilenc, sötétedett. Ismerem a helyet, minden zugot. Mégis. Éjszaka minden más. Kicsit félelmetes volt a sötét bokrok közé merészkedni, de jött egy autó az úton, és hirtelen megvilágította a köves sétányt. Beljebb aztán hozzászokott a szemem az éjszakához. Sétáltam kicsit, élveztem a finom levegőt. Édes és hűvös. Csak ennyi járt a fejemben, és ez könnyűvé tett. Lefeküdtem az egyik padra és Schillert hallgattam és bámultam az eget. Galambszürke égbolton pislákoltak ezüstösen a csillagok, fölöttem feketén összehajoltak az akác- és gesztenyefa ágak. Arra gondoltam, milyen jó itt. Milyen békés. Sokáig feküdtem ott, mindenféle hülyeség megfordult közben a fejemben. Kezdve onnan, hogy nem érhet semmi baj itt a sötétben, egészen addig, hogy a hajléktalanság bizonyos értelemben szabadság is. Tiszta hülyeség. Közben élveztem a zenét, a virág- és faillatot. Giccsbe hajló éjszaka vett körül. Végül még a hold is feljött. Mikor egyszer egyenesen felnéztem, a fekete faágak között maradt kerek résben sárgállott. És a csillagok mind kivirultak. Gondolkoztam rajta, vajon kit tudnék előrángatni hirtelen, aki el is tudná terelni a figyelmemet. Szerencsére eszembe jutott kedves barátunk és koncertjáró-társunk Nim. Az órára néztem, 10:06. Hívtam is azonnal. Épp hazafelé tartott meló után. Csak annyit kérdezett, hogy hol vagyok? Tizenöt perc múlva találkoztunk. Az ilyen barátokért kell hálát adni. :) Elmentünk vizet inni, aztán a csónakázótóhoz. Szél még mindig sehol, a tó felszíne akár a tükör. Nim próbálta fotózni a mobiljával, de annyira azért nem volt világos. Láttunk egy kacsacsaládot, hallottunk békát és tücsköt, közben beszélgettünk mindenféléről, de főleg az éjszakáról. Még bementünk a városba is. A végén ettünk egyet a mekiben, aztán hazaspuriztam. Megint hajnali egy után feküdtem, de jól éreztem magam, és csak ez számított!
Nagyon örülök a barátaimnak, akik jönnek mikor szükségem van rájuk!
Erről jut eszembe, hogy valaki rávilágított a királylányos történet gyenge pontjára. A bölcs semmit nem adott arra az esetre, ha szerelmes az ember.
Szólj hozzá!