Reggel az úton együtt futottunk egy Porsche-val. Fene se nézte milyen... ezüst volt na. :) Előreszaladt. Mi tudtuk,  É.P tudta, hogy felesleges nyomni a gázt. A nagy forgalom miatt úgyis utolérjük. Nekem meg jó lesz odafigyelnem magamra. Amint megláttam, hogy elhúz mellettünk, az első pillanatban mentem volna utána. Persze a másodikban már én is tudtam, hogy megelőzzük még! És lőn. 10 perccel később ő biztosított nekünk helyet, még jelzett is, hogy húzzunk. :) Kedves!

Ha majd egyszer nyerünk a lottón (ez nagy eséllyel akkor következhet be, amikor veszünk legalább 1 szelvényt) akkor kapok magamnak egy Mazda mx5-öst. És majd azzal sétafikálok, és mind elengedem a motorosokat. Valami ilyesmire gondolok:

 Ha így lesz, tutira megtanulok újra vezetni. Egyre jobban érzem, hogy szükség lenne rá. Még az is előfordulhat, hogy nekiállok gyakorolni. Célszerű lenne, pláne, ha motorozni szeretnék. Márpedig azt is szeretnék. :)

A villamoson egy egészen apró muslinca mászkált a karomon. Borzasztó volt! Csiklandozott és nem tudtam lefújni a bőrömről.

Klacsnn, klacsnn, klacsnn, klacsnn....

Így csattog lefelé a piros papucsom a lépcsőn. A klacs-ra koppan a sarka, a nn-re meg visszacsapódik a talpamra. Végre. Közben már arra gondolok, mit is akartam leírni tegnap este? Úgy kell összeszednem a gondolataimat, hiszen már délután van és eddig még egyetlen pillanatra sem tudtam megállni. Szeretem az ilyen munkás napokat - lustaságom ellenére is - ilyenkor repül az idő. Tegnap előre pihentem, mintha sejtettem volna. Ideálisan semmittevős vasárnapban lehetett részem. 

A délelőtti lötyögés (ebédfőzés doszt elég programnak) után jóízűen befaltuk az alkotást (marhahúsleves, a benne főtt husi megpirítva hagymán, meggyszósz és dara) és átadtuk magunkat a sziesztának. 3-kor úgy ébredtem, hogy azt sem tudtam melyik bolygón vagyok. :) Egy jó kávé helyretett, aztán felszerelkeztünk fürdőrucival és meglátogattuk anyukámékat. Öcsémék is ott töltötték az időt. Beszélgettünk, uzsonnáztunk a töltelékes fasírozottból (Aprójószág csak a sárgás szeleteket látta hirtelen és megkérdezte, hogy milyen süti ez? Én meg mondtam neki, hogy husis süti. :) Nem hangzott valami bizalomgerjesztően, még nekem is a Jóbarátok azon része ugrott be, mikor a szél ellapozott a szakácskönyvben. Végül úgy kellett rábeszélni, hogy kostolja csak meg... ) és kisütöttük, hogy fürdőzés előtt feltétlenül be kell még iktatni egy fagyizást is. Kiderült, hogy a család odavan a tiramisu fagyiért. Egymástól függetlenül, mindenki kért belőle. :) Én egy gombóc cola-t választottam mellé. Colafagyi. Micsoda ötlet? Előre sejtettem, hogy nem fog elvarázsolni az íze, de nem tudtam ellenállni a kiváncsiságomnak. Egyébként a Viniczai rumosmeggye a kedvencem, de ugye azt csak a Viniczainál mérik (sajnos). Repültünk aztán egészen B.akarattyáig. Itt kiderült, hogy a pénztár 7-ig van nyitva és addig meg kell váltani a napi belépőt is, hát inkább pihentünk egyet mártózás előtt. Tele hassal úgysem ajánlatos a vízbe menni. :) A sok hazainduló ember jól megnézett minket, ahogy álldogáltunk nem messze a bejárattól. Végül csak odáig jutottunk, hogy irány a Balaton! Illetve én először a parton maradtam. Elnyúltam hason, és csak úgy voltam. :) Fölöttünk egy jókora szürke felhő terült szét az égen a látóhatár feléig takarva a napot. Különös, elmosódott hangulata lett tőle mindennek. Figyeltem az emberek - köztük a családom - apró sötét alakjait, hallottam a zsivajukat, eleinte még a gyerekek hangját is... aztán pár perc után kellemes zsongássá vegyült az egész. Bámultam a tájat. Messze a túlpartot sütötte a nap, kékes dombok fölött néhány gomolyfelhő kóricált. A mi partunkat viszont uralta a fátyolos szürkéskék. A tó folyékony ezüstté változott, selymesen csillogott és állandó, egyenletesen apró hullámfodrokkal vonzotta a tekintetet. Nehéz volt otthagynom, de már vártak a többiek. A víznek balatonszaga volt és langyosan paskolta a combjaimat, hasamat befelé menet. Kiadós fröcskölősdi kezdődött a gyerekekkel, ami aztán átcsapott dobálózásba. Vagyis inkább É.P. dobált bennünket. Egyszercsak, ahogy felnéztem a part fölé, szivárványt pillantottam meg a felhők között. Az ív több mint fele látszott és az összes szín megvolt benne. Szép széles sávokban díszítette az eget a felhők között. Igazi lubickolást csináltunk a szivárvány alatt. Itt már úgy éreztem, hogy nem jöhet több, tökéletes a vasárnap! :) Törölköztünk a parton, amikor a felhők közül előbukkant a lemenő nap. Egyetlen pillanat alatt aranyszínre változtatta a víz hullámait és rózsaszínre a felhőket. Ezt már nem lehetett kibírni! :) Hazafelé mégegyszer megcsodáltam az út melletti napraforgótáblákat, örültem az este színeinek. Az egyik kukoricás mellett pedig egy őzet láttunk álldogálni. A bónusz az volt, hogy még csak negyed óra ment le a meccsből és - az őrült forgalom dacára - máris hazaértünk. Ahogy voltunk bevettük magunkat a képernyő elé és élveztük a spanyolok játékát. Annyira feltöltődtem, hogy még utána kiteregettem és rendet raktam a konyhában is, sőt (el se hiszem!) néhány zoknit is megstoppoltam. :)

No, hát ez is megvolt. És igazán jól sikerült!

Péntek délutánom  elég kapkodós lett. Várt rám a szokásos pénteki palacsintasütés, aztán bevásárlás, nyomtatás, a bulira szükséges dolgok összeszedése, és kellett volna még készülődni nekem is. Közben még 4-5 telefon is becsúszott, hol anyukámnak, hol valamelyik nőcinek köszönhetően. Villámgyors voltam, így 7 óra előtt kicsivel meg is érkeztem az étterembe (6:30 helyett). Felmentem a különterembe és azonmód sokkot kaptam. A terem szoba kb. 10-12 nm lehetett összesen. Az egészet fel lehetett volna díszíteni azzal a két guriga szerpentinnel, amit csak úgy a biztonság kedvéért bedobtam még otthon. És emiatt volt az egész felhajtás. Bolhából elefánt! Ezt én annyira nem értem! (Az ilyesmiről mindjárt beugrik ez: "- Itt a szörny!  - Mi?! A nyúlon túl?  - Neeem, a nyúl az.  - ... Vén hülye buzeráns!!! Most hiába izgattál fel.  - De ez nem közönséges nyúl! Akkorát tud harapni... és.... nézd a lábát mekkora!")

Voltak ők, meg mi. A két főkolompos közül a miénk viselkedett jobban. :) Az övék mártír arccal álldogált, néha rámosolygott a többiekre, mintha azt mondaná, hogy: látjátok? Jól érzem magam. Aztán ugyanolyan faarcot vágott. A miénk meg tüntetően üldögélt. Á nem, nem táncolok. De aztán nem bírta tovább, és bedobta magát. A másik tábor levonult az étterem elé és ott beszélgettek. Mi meg buliztunk. :) Aztán az ő főkolomposuk nem akarta odaadni az ajándékot, de végül mégis. Nagyon nem bírom az ilyen feszültségkeltést.

Engem egyébként ez az egész leánybúcsúcucc a szivaravatásra emlékeztetett. Szegény Szöszke! De mindent megcsinált! Mikor megérkeztek az étterembe, már túl volt egy petrezselyemáruláson, pénz kéregetésen (nászútra),  rollerezésen,  autogramm osztogatáson. Ugyanakkor előtte állt még egy tánc egy idegennel (mellettünk egy jó nagy érettségi bankett folyt), aztán ahányszor berakta valaki a Kacsatáncot, neki fel kellett pattannia és eltáncolni, volt jókora méretes faroktorta, meg egy kisebb marcipánból, amiről tejszínhabot kellett nyalogatnia. Mindezt egy "Egy hét múlva férjhez megyek, de ma még szabad vagyok" pólóban. Aztán válaszolnia kellett egy kérdőívre a leendő férjével kapcsolatban és ahányszor elszúrta, fel kellett vennie valami ruhát. (É.P. azt mondta, ha fiúk szervezték volna, akkor levenni kellett volna neki). Volt még bekötött szemmel gombfelvarrás és tárgyfelismerés. Olyan volt, mintha ez lett volna a kötelező program, hogy aztán végül bulizhassunk. Az a néhány pohár sör amit megittam, kellemesen nemtörődömmé tett, így végül tényleg jól mulattam.

Ez ritka unalmasan hangzik így leírva... pedig tényleg nem volt rossz:)

-Anyaa, hány perc alatt sül meg a pizza?

-20 perc kisfiam

-Ó ne! Azalatt a Hindenburg 40x leégne!

Rá kellett jönnöm, hogy nem bírom a gyümölcssalátát. Munkatársnőim kínáltak meg egy jókora adaggal. Alma, banán, ananász, meggy, málna. Ez biztos volt benne. De sokkal jobban szeretem ezeket a gyümölcs ízeket külön-külön érezni.

Nem az igazi ez a nap, pedig ma kezdődik a NYÁR! A pörgés. Leánybúcsú, aztán majd esküvő, BalatonSound, Schiller koncert (remélhetőleg ezzel nem járunk úgy mint a varsóival), a  Grossglockner, aztán nyaralás a gyerkőcökkel. És addigra már augusztus közepe lesz. A maradék épp elég az iskolai előkészületekre. Persze nem mintha baj lenne. Inkább örülök annak, ami előttem áll. :)

A délutáni affért követően jöttek mentek a telefonok. Én már csak a jelenlegi végkifejletről értesültem. Ez pedig szerintem a lehető legrosszabb. Álbéke. Állítólag senki nem azt mondta amit, és különben is. Mindenki rendesen fog viselkedni, de a másik felet ne engedjék a közelébe, mert nem áll jót magáért. És majd az egyik tábor korábban hazamegy.

Nagyszerű estének nézünk elébe! :)

Nincs is túl sok kedvem ezek után már nekem se... főleg, hogy az éjjel is alig aludtam valamit. Megint hatalmas vihar volt. Éjfél után feküdtem le, és még nem volt kettő óra, mikor felébredtem az éktelen csattogásra. Szép nagy táskák vannak a szemem alatt. Na nem baj, azért csak lesz majd valahogy! Csak sikerül meginni valamit! :)

Ó atyám.... nők! 

Ez annyira... eh, nem is tudok mit mondani. Íme: szervezünk bulit. Több nő. Egy nőnek. Az egyik aki az ajándékot intézi többet költött. Aki az egészet összefogja, azt mondta, nem olyan nagy gond, majd a dekorációból lecsípünk. (Meg lehet azt oldani, elég ha mindeki körülnéz otthon.) Ezt közli a dekorfelelőssel is. A dekorfelelős azt mondja a fotósnak, hogy ne is menjen díszíteni, mert nem lesz díszítés mert az ajándék ennyi-annyiba került. Ajándékos értesül erről a fotóstól, és majdnem sírva hívja azt, aki az egészet összefogja, hogy akkor őt nem érdekli, gondoskodjon ajándékról mert az általa intézettet majd odaadja ő egyedül.

Ááááááá! Ez annyira gáz. És akkor egy ilyen hülyeség miatt elszúrják annak az estéjét, aki miatt az egészet csinálják és akit szeretnek. Olyan bosszantó!

 Epilog: és most én igyekszem meggyőzni Kedvenc Barátnémat, aki az egészet összefogja, hogy igyekezzen ne a lelkére venni, mert ő itt aztán semmiről nem tehet. És a dekorost is, hogy jöjjön el... és megoldódik és minden oké lesz, csak meg kell beszélni mindent. (hálistennek a többieket nem ismerem :) )

Gyerekek kikönyörögtek vacsorára egy-egy csokis kakaóscsigát. Benyomták. Jön ki a gyerök hozzám a konyhába nyakig csokisan. (Megjegyzem illik hozzá a kosz. Csibészforma. Már a szeme se áll jól! :) ) Elküldtem egy alapos mosdásra. Jön vissza, pólóján végigcsorgott a víz, csurom víz a keze, az arca. Megáll, gyászosan kétségbeesett arcot vág és elkezd kiabálni: anya, anya.. folyik a (vér) víz! Úristen minden csupa víz! Mindenütt csak víz! Ez vízfürdőő! :) Én meg: tejóég! Mit csináljak? Hívja valaki a valakit. Természetesen hasonló kétségbeesett figurával. 

Leánykám szintén a kikellenetalálnihanemvolna kategória. Vacsorázunk, közben ráadásul beszélgetünk. Mindezeket ő is csinálja. Aztán teljesen váratlanul egyszercsak kibukik belőle: unatkozok!  Mivaaan??? 

Megvan a hajléktalan!

Reggel az egyik ház előtt üldögélt a padon egy óriási-hatalmas pizza társaságában. Evett... de, hogy?! Csak üldögélt ott ugyanabban a cuccban, azaz a nadrágja szárai féllábszárig fel voltak gyűrve - gondolom a melegre való tekintettel - és ugyanúgy rajta a kabát. Előredőlt, de nem a térdére támaszkodva, inkább olyan görcsös vigyázó módon, hogy bármikor felálhasson. És rágott. De semmi öröm nem volt benne. Mármint neki, abban, hogy evett. Pedig enni akkor is jó, ha van mit. Vagy én vagyok a hülye? Sajnálom, hogy már ez sem okoz neki örömet.

Azon gondolkoztam tegnap délután hazafelémenet, hogy vajon meddig lesz mit leírnom? Nagy a lendület, de ki tudja? A fű minden évben ugyanolyan zöld. Hányszor lehet ezt másképpen elmondani?

Már másodszor láttam azt a fiút a villamoson. Nem is tudom miért fiúzom? Legalább... mmm... nem is tudom mennyi idős lehet. De minimum 30. Szóval néz. Mintha úgy láttam volna, hogy tegnap egészen a villamosmegálló elején állt volna. Aztán mikor felszálltunk, akkor egyszercsak ott volt velem szemben. Én pedig az utolsó ajtónál szállok fel. Rendszerint. A szemembe nézett. Elsőre elfordítottam az arcom, másodszorra - amikor már biztos voltam benne, hogy nem véletlen - viszonoztam. Pár másodpercig. Tegnap is nézett. És ma is. Bár ma én pillantottam meg előbb. Egy könyvbe mélyedt figyelmesen. De aztán amint elfordultam, még a szemem sarkából láttam, hogy észrevett. A szembe-hévvel utazik tovább. Tegnap is meg ma is előbb ment el a vonata, és ott állt az ajtóban. Én meg mosolyogtam rá, amíg látszott. Remélem nem fog odajönni. Ez olyan jó játék. Kár lenne elrontani. Ha veszi a lapot, később még talán integetünk is egymásnak.

Álltam a héven és izzadtam. Komolyan mondom éreztem ahogy a vízcseppek összegyűlnek a bőröm alatt, majd kinyomakodnak, kiszivárognak a homlokomon, hátamon, melleim között. Fényessé teszik az amúgy sem szép bőrömet. És a hajam tapad a hátamhoz, és alig kapok levegőt, a fülledt kocsiban. Szinte vártam, hogy a motoron ülhessek simogató szélben.

Mikor már valóban a motoron ültem, az egyik piroslámpánál hirtelen megéreztem valami szagot. Elég fucsa volt, mert valahogy nem illett a környezetbe. Behúnytam a szemem és már tudtam is, hogy mi az. Padlásszag egy forró nyári napon. Ott a forgalom kellős közepén éreztem. Olyan, mint amit gyerekkoromban éreztem, ha egyszer-egyszer - nagy boldogságomra - felengedtek a padlásra játszani nagymamámnál. Meg amit É.P. nagymamájánál is érezni szoktam, mikor felmentünk kutakodni. Imádom a padlásokat. Ma már annyiszor megyek fel, ahányszor akarok. És a padláson minden nyáron ilyen szag van. Meg egy csomó kincs. Már kiskoromban is nagyon szerettem. Az ember mindig talál valamit egy jó padláson. Van ott régi törött játék, hiányos sakk-készlet, ócska bőröndök, nagy zsákokban divatjamúlt ruhák, szentképek, 100 éves üveg, régi fotók, tankönyvek és levelek, a jelvénygyűjteményem, babáim, molyette birkabőr, lószerszám, (Emlékszem mikor egyszer találtunk egy halom horgolt csipketerítőt. Egész nyáron abban voltam királykisasszony.) száradó paprika, esetleg paprikacsuma, és ami minden padlás elengedhetetlen kelléke, az egy kupac száraz hagyma. Ma is imádok felmenni a padlásra. Valami utánozhatatlan hangulata van, ahogy feltolok néhány cserepet és árad be rajta a napfény, sávjában a felkavart porszemek táncolnak csillogva. És a hátsó részben egyszál magában villanykörte lóg zsinóron és vastagon poros pókhálómaradványok borítják a sarkokat. Száraz meleg mindenütt, és igazi padlásszag. :)