Azon gondolkoztam tegnap délután hazafelémenet, hogy vajon meddig lesz mit leírnom? Nagy a lendület, de ki tudja? A fű minden évben ugyanolyan zöld. Hányszor lehet ezt másképpen elmondani?

Már másodszor láttam azt a fiút a villamoson. Nem is tudom miért fiúzom? Legalább... mmm... nem is tudom mennyi idős lehet. De minimum 30. Szóval néz. Mintha úgy láttam volna, hogy tegnap egészen a villamosmegálló elején állt volna. Aztán mikor felszálltunk, akkor egyszercsak ott volt velem szemben. Én pedig az utolsó ajtónál szállok fel. Rendszerint. A szemembe nézett. Elsőre elfordítottam az arcom, másodszorra - amikor már biztos voltam benne, hogy nem véletlen - viszonoztam. Pár másodpercig. Tegnap is nézett. És ma is. Bár ma én pillantottam meg előbb. Egy könyvbe mélyedt figyelmesen. De aztán amint elfordultam, még a szemem sarkából láttam, hogy észrevett. A szembe-hévvel utazik tovább. Tegnap is meg ma is előbb ment el a vonata, és ott állt az ajtóban. Én meg mosolyogtam rá, amíg látszott. Remélem nem fog odajönni. Ez olyan jó játék. Kár lenne elrontani. Ha veszi a lapot, később még talán integetünk is egymásnak.

Álltam a héven és izzadtam. Komolyan mondom éreztem ahogy a vízcseppek összegyűlnek a bőröm alatt, majd kinyomakodnak, kiszivárognak a homlokomon, hátamon, melleim között. Fényessé teszik az amúgy sem szép bőrömet. És a hajam tapad a hátamhoz, és alig kapok levegőt, a fülledt kocsiban. Szinte vártam, hogy a motoron ülhessek simogató szélben.

Mikor már valóban a motoron ültem, az egyik piroslámpánál hirtelen megéreztem valami szagot. Elég fucsa volt, mert valahogy nem illett a környezetbe. Behúnytam a szemem és már tudtam is, hogy mi az. Padlásszag egy forró nyári napon. Ott a forgalom kellős közepén éreztem. Olyan, mint amit gyerekkoromban éreztem, ha egyszer-egyszer - nagy boldogságomra - felengedtek a padlásra játszani nagymamámnál. Meg amit É.P. nagymamájánál is érezni szoktam, mikor felmentünk kutakodni. Imádom a padlásokat. Ma már annyiszor megyek fel, ahányszor akarok. És a padláson minden nyáron ilyen szag van. Meg egy csomó kincs. Már kiskoromban is nagyon szerettem. Az ember mindig talál valamit egy jó padláson. Van ott régi törött játék, hiányos sakk-készlet, ócska bőröndök, nagy zsákokban divatjamúlt ruhák, szentképek, 100 éves üveg, régi fotók, tankönyvek és levelek, a jelvénygyűjteményem, babáim, molyette birkabőr, lószerszám, (Emlékszem mikor egyszer találtunk egy halom horgolt csipketerítőt. Egész nyáron abban voltam királykisasszony.) száradó paprika, esetleg paprikacsuma, és ami minden padlás elengedhetetlen kelléke, az egy kupac száraz hagyma. Ma is imádok felmenni a padlásra. Valami utánozhatatlan hangulata van, ahogy feltolok néhány cserepet és árad be rajta a napfény, sávjában a felkavart porszemek táncolnak csillogva. És a hátsó részben egyszál magában villanykörte lóg zsinóron és vastagon poros pókhálómaradványok borítják a sarkokat. Száraz meleg mindenütt, és igazi padlásszag. :)