reggel az úton

Reggel az úton együtt futottunk egy Porsche-val. Fene se nézte milyen... ezüst volt na. :) Előreszaladt. Mi tudtuk,  É.P tudta, hogy felesleges nyomni a gázt. A nagy forgalom miatt úgyis utolérjük. Nekem meg jó lesz odafigyelnem magamra. Amint megláttam, hogy elhúz mellettünk, az első pillanatban mentem volna utána. Persze a másodikban már én is tudtam, hogy megelőzzük még! És lőn. 10 perccel később ő biztosított nekünk helyet, még jelzett is, hogy húzzunk. :) Kedves!

Ha majd egyszer nyerünk a lottón (ez nagy eséllyel akkor következhet be, amikor veszünk legalább 1 szelvényt) akkor kapok magamnak egy Mazda mx5-öst. És majd azzal sétafikálok, és mind elengedem a motorosokat. Valami ilyesmire gondolok:

 

 Ha így lesz, tutira megtanulok újra vezetni. Egyre jobban érzem, hogy szükség lenne rá. Még az is előfordulhat, hogy nekiállok gyakorolni. Célszerű lenne, pláne, ha motorozni szeretnék. Márpedig azt is szeretnék. :)

 

A villamoson egy egészen apró muslinca mászkált a karomon. Borzasztó volt! Csiklandozott és nem tudtam lefújni a bőrömről.