No, hát ez is megvolt. És igazán jól sikerült!

Péntek délutánom  elég kapkodós lett. Várt rám a szokásos pénteki palacsintasütés, aztán bevásárlás, nyomtatás, a bulira szükséges dolgok összeszedése, és kellett volna még készülődni nekem is. Közben még 4-5 telefon is becsúszott, hol anyukámnak, hol valamelyik nőcinek köszönhetően. Villámgyors voltam, így 7 óra előtt kicsivel meg is érkeztem az étterembe (6:30 helyett). Felmentem a különterembe és azonmód sokkot kaptam. A terem szoba kb. 10-12 nm lehetett összesen. Az egészet fel lehetett volna díszíteni azzal a két guriga szerpentinnel, amit csak úgy a biztonság kedvéért bedobtam még otthon. És emiatt volt az egész felhajtás. Bolhából elefánt! Ezt én annyira nem értem! (Az ilyesmiről mindjárt beugrik ez: "- Itt a szörny!  - Mi?! A nyúlon túl?  - Neeem, a nyúl az.  - ... Vén hülye buzeráns!!! Most hiába izgattál fel.  - De ez nem közönséges nyúl! Akkorát tud harapni... és.... nézd a lábát mekkora!")

Voltak ők, meg mi. A két főkolompos közül a miénk viselkedett jobban. :) Az övék mártír arccal álldogált, néha rámosolygott a többiekre, mintha azt mondaná, hogy: látjátok? Jól érzem magam. Aztán ugyanolyan faarcot vágott. A miénk meg tüntetően üldögélt. Á nem, nem táncolok. De aztán nem bírta tovább, és bedobta magát. A másik tábor levonult az étterem elé és ott beszélgettek. Mi meg buliztunk. :) Aztán az ő főkolomposuk nem akarta odaadni az ajándékot, de végül mégis. Nagyon nem bírom az ilyen feszültségkeltést.

Engem egyébként ez az egész leánybúcsúcucc a szivaravatásra emlékeztetett. Szegény Szöszke! De mindent megcsinált! Mikor megérkeztek az étterembe, már túl volt egy petrezselyemáruláson, pénz kéregetésen (nászútra),  rollerezésen,  autogramm osztogatáson. Ugyanakkor előtte állt még egy tánc egy idegennel (mellettünk egy jó nagy érettségi bankett folyt), aztán ahányszor berakta valaki a Kacsatáncot, neki fel kellett pattannia és eltáncolni, volt jókora méretes faroktorta, meg egy kisebb marcipánból, amiről tejszínhabot kellett nyalogatnia. Mindezt egy "Egy hét múlva férjhez megyek, de ma még szabad vagyok" pólóban. Aztán válaszolnia kellett egy kérdőívre a leendő férjével kapcsolatban és ahányszor elszúrta, fel kellett vennie valami ruhát. (É.P. azt mondta, ha fiúk szervezték volna, akkor levenni kellett volna neki). Volt még bekötött szemmel gombfelvarrás és tárgyfelismerés. Olyan volt, mintha ez lett volna a kötelező program, hogy aztán végül bulizhassunk. Az a néhány pohár sör amit megittam, kellemesen nemtörődömmé tett, így végül tényleg jól mulattam.

Ez ritka unalmasan hangzik így leírva... pedig tényleg nem volt rossz:)