Mr. Rubinstein! Maga! Maga soha, de soha ne viseljen barna cipőt kék inghez!

Valamint! Akinek kedves az élete, soha ne próbálkozzon az első otthoni gyantázással palacsintasütés közben!

Csak azt tudnám mit tegyek? Itt vagyok a fél lábam legyantázott  negyedrészével, és úgy áll a dolog, hogy eszem szerint soha többet! :)

Eh, küzdeni fogok, de aztán itthon tényleg soha többet!

Anyukámmal voltam. Vásároltunk. Ruhát.

Kinézett magának egy halászgatyát. Ránézésre én mindjárt mondtam, hogy szerintem kicsi... nembaaaj, fel kell próbálni. Irány a fülke, én őrködök odakinn. Egyszercsak kiszól, hogy segítsek már. Bekukkantok, látom, hogy kb 5 cm hiányzik, hogy fel tudja húzni a cipzárt. Mondja az én cukor anyukám, hogy majd én jól tartsam össze, ő meg majd jól felhúzza. :) Helyből őrültségnek tartottam, mert látszott, hogy nem jön össze. De mindegy, ha kérte, segítek. Fogom össze vasmarokkal, ő meg pengére préselt szájjal koncentrál a zipzárra. Húzza, csak húzza erősen. Egyetlen feszült pillanat.... aztán hirtelen elsötétült a világ és csak csillagokat láttam. Az én édes anyukámnak ugyanis kicsúszott az ujjai közül a zipp, és azzal a lendülettel vágott engem állon. Mit mondjak. Az első másodperc gyilkos volt. A nyelvemet elharaptam könnyem kicsordult és az a meglepetés... hogy most akkor mivan? Én nem csináltam semmit? Miért kaptam ezt?  Aztán a második másodperben már dőltünk a röhögéstől, mert egyébként elég vicces helyzet volt. Percekig nevettünk, közben meg mondtam anyukámnak, hogy ezt most azonnal vegye le egyedül mert én nem segítek tovább, és eszébe ne jusson megvenni! :)