2008-05-27 00:15 kedd

Ma reggel találkoztam azzal a fiúval, aki a középiskolás éveimet keserédesítette.  A sevelesenélküle emberrel. Igazán nem is találkozás volt. Tankoltunk, rajtam a bukó, ő meg jött ki az épületből. Hm. Megrendítő volt. Egyáltalán nem tetszett amit láttam. Nem amiatt, hogy kívülről nem volt éppen tetszetős darab.  Inkább az taszított, ami belülről áradt belőle, míg néztem. Egyetlen pillanat alatt annyi minden végigfutott az agyamon. A vége az volt, hogy örömet éreztem, hogy tovább tudtam lépni akkor.

2008-05-28 16:43 szerda

Hála és köszönet a profi őrangyalomnak!

Én most tényleg, de tényleg semmit nem csináltam. Nem rohantam, de még csak nem is siettem. Sőt! Még a lábam elé is néztem, mert a macskakő nem túl tűsarokbarát felület.  Szóval végre túl vagyok a rázós részen, és újra kissé magamba merülve, de mégis figyelmesen lépek. És jön a lépcső. Otthon történt a főtéren (hol, máshol). Szerencsére a turistacsoportok éppen másfelé jártak, de a kávéház szépszámú közönsége így is megcsodálhatta az előadást. Tehát 2 lépcsőfok, kb 60-70cm magas. Leléptem, és aztán egyszercsak már zuhantam is. Nem tudom, mi és hogy történt, csak arra eszméltem, hogy térdre estem a felső lépcsőfokról. Annyira megdöbbentem rajta, hogy semmi bajom nem lett, hogy nem is találok rá szavakat. Szépen egyenes vonalban estem. És közben csodálkoztam. Aztán felálltam, persze akkor már muszáj volt mosolyognom éppenúgy mint más ilyen alkalmakkor. Aki mögöttem jött megkérdezte segítsen-e de csak annyit tudtam mondani, hogy semmi baj, csak nagyon váratlanul ért.  Még most is azon ámulok, hogy nem törtem össze magam. A térdem alatt és a lábszáramon van néhány zúzódás, de ezek csak karcolások. Holnapra nyoma sem lesz. Ha jól láttam még egy kék folt sincs. Hihetetlen! Pedig nekem olyan magasnak tűnt, ahonnan leestem és olyan lendület volt benne... 

Tényleg profi az őrangyalom!

2008-05-30 09:39 péntek

Ma reggel már épp utam végefelé jártam, az épület mellett siettem. Nem tapadtam a falra, de túl sok hely nem maradt köztünk. Erre egy kis nőci elhúz mellettem a fal felőli oldalról. Klasszul fellökött, hátra se nézett. Én hülye meg mondtam neki, hogy bocsánat. Meg se hallotta. Hogy lehetek ilyen? Még én gondoltam arra, hogy jajj biztosan eléléptem...

Egyébként ma gyönyörű reggelt láttam. Minden olyan élettel teli!  Egy részen csodásan keveredett a sokféle zöld, a piros és a kék. Kis csoportban fák, (ez lehet a csalitos?) Alattuk valami gabona (talán éppen búza) táblái hullámoztak még éretlen szürkészölden, s a köztes területeken rengeteg pipacs virágzott. Néhol annyi, hogy úgy tűnt, mintha direkt azt vetett volna valaki.  Az ég meg fényes világoskéken borította be az egészet. Sütött a nap, a szél mozgatott mindent, mégis olyan békés reggeli hangulat áradt ebből a képből.

Ha már itt tartunk... az út mentén, mielőtt a városba beérünk, van egy virágnevelde.  Ezt én minden reggel jó alaposan megnézem. Kellemes a szemnek. Sok-sok színes virág, főként rózsa, de tavasszal volt tulipán, ilyenkor szekfű, gerbera, meg persze amiket nem ismerek. Pompás színek.  Muszáj odanézni rá.

Egész évben figyelni szoktam, ha arra járok. Izgalmas, mikor a téli pihenő után látja az ember, hogy valami elkezdődik. Először csak annyi, hogy szép rendbe van rakva a föld. Még a komposztáló is látszik.  Aztán ahogy jön a jóidő, előbújnak a növények. Ha végre kiszinesedik, akkor meg tiszta öröm!

Azért vidámság is volt a mai reggelben. A mélygarázsban öltöztem át. Najó, csak a bőrnacit húztam le ott.  A barna nyáriruhámban jöttem és szerencsére nem feledkeztem meg a cipőről sem, bár egész különleges látványt nyujtottam volna fodros nyáriruciban meg bumfordi túrabakkancsban. És akkor a combig érő zoknimat még meg sem említettem.

2008-05-30 10:38 péntek

Hát lezajlott az összes anyáknapja.  Furcsa ez az év. Először is az a csodálatos meglepi... május első vasárnapján, ahogy felébredtem, a gyerekek mindjárt a reggeli puszik után elrohantak nagy izgatottan és jöttek vissza valami elképesztően sok ajándékkal.  Egy rakat rajzolt, fonott és díszített szív, könyvjelző és rajzok.  És a nagynagy ajándék egy édes dobozka. De nem akármilyen! Már több mint egy hete ügyködtek meg ment a susmus az én cukros anyukám meg a kölykök között. Sejtettem, hogy valamiben sántikálnak, de erre nem gondoltam.  Az én tündérkisfiam apukámmal csinált egy kis dobozkát, amit zöld velúranyaggal borított be, közben a kicsilány keresztszemessel készített két szép rózsaszín rózsát.  ezt borítja az én dobozkám tetejét.  Olyan szép! Úgy örültem neki! Még sosem kaptam tőlük ilyen nagy meglepit!  És az az öröm, ahogy anyikának odadták, az megint egy ajándék volt. Tündérek!

Aztán jött a kicsi anyáknapi műsora az iskolában. Egyszerűen profik. A tantónénik is meg a gyerekek is. Kacatka a Lóci óriás lesz-t mondta. Na előtte és utána azért nem nézhettem rá, mert zavarba jött, amikor előadta, akkor meg én nem tudtam ránézni, mert a gombóc nyomta a torkomat. Egész véletlenül sűrű pislogás jött rám szóval tényleg igyekeztem de így is tele lett a szemem könnyel.  Tényleg csodás igazi műsort adtak.

És tegnapelőtt következett az én nagyfiam.  A műsor első felét irtóra élveztem. Janikovszky Éva és svéd gyerekversek keveredtek viccesen. Közben velük montam én is és emlékeztem az érzésekre, az akkori problémáimra és örömeimre. Nagyon furcsa és jó volt. Ültek velem szemben ezek a 10-11 éves gyerekek, és ki voltam akadva. Basszus, ezek tényleg kamaszodnak! Volt már köztük, aki egész nagyfiú, nagylány volt. Nemcsak magasságra értve. Azt már meg sem említem, hogy én a tornasorukban úgy középtájon állnék.  Több fiú már mutált, a lányok komoly felnőttes ünneplőben. És közben egyfolytában vihogtak, nyeglén viselkedtek és komolytalankodtak. Édesek voltak, de nincs mese, valóban kezdnek nagyok lenni. Hozzájuk képest az én kisfiam még olyan gyerek. Ennek persze én örülök. Én is sokáig gyerek voltam.  Ha visszagondolok, a mi osztályunkban ezek a dolgok legalább 1 évvel később kezdődtek.  

2008-05-30 13:25 péntek

Érezted már? Amikor egy forró nap estéjén gyalogolsz a városban. Szürkületkor. Ujjatlanban vagy, s még így is meleged van. Fülledt a levegő, de van valami furcsa benne. Kinyújtod a meztelen karodat, és végighúzod a tamariska sövény felett. Az apró pici ujjacskák cirógatnak. A szél feltámad, néha-néha szinte viharos. Lúdbőrzik az egész tested, mégis annyira kellemes a hűvös érintés, és arra gondolsz, hogy csak egy valaki létezik, akinek az ujjai finomabban játszanának a hajaddal.

2008-06-02 10:46 hétfő

Ami még nagyon jó... a tegnapi hatalmas eső és jég után be kellett mennem a városba. Délután volt. A zuhany mindent, de mindent tisztára mosott. A forróság csillapodott, de nem nagyon. Kellemes frissesség áradt a levegőben. A ligetből dőlt az illat.  Az a fínom bokor-fa-erdő illat. Felnyúltam az egyik nyírfához és kissé megcsippentettem egy levelét. Aztán éreztem a rengeteg apró, hideg vízcseppet a hajamon, ruhámon, bőrömön. 

Ma reggel majdnem elhagytam a szürke kockás szoknyámat.  A táskámon szoktam vinni a váltóruhát. Észre sem vettem, hogy leesett. Szembejött velem 2 nő egymástól függetlenül, és szinte egyszerre szóltak, hogy elhagytam a ruhámat.  Ez olyan jól esett!

Ami még a mai reggelhez tartozik: imádom ezt a motort! Imádom, hogy a sebességet meg sem érzem. Imádom, hogy lehet vele nagyon felgyorsulni és lelassulni. Imádom mikor állva hagyjuk a kocsikat.  Imádok előredőlni és a tankra támaszkodni miközben tudom és érzem, hogy húz.  És imádok közben nézelődni!

2008-06-02 21:53 hétfő

Kipakoltam a gyerek zsebéből mosás előtt:

ragasztóstift, grafitceruza, ezeréves sárgabarackmag, néhány kisebb kő, 1db jókora kő, faágacska, gyűrött pzs, túrórudipapír, kis darabka írólap, kupak, cukorka és egy fekete műanyag gorilla.

Tiszta anyja!  Holnap azért majd megkapja a beosztását... micsoda dolog, hogy madzagot nem hord magával?

-------------------------------------------------------

Ennyit az elmúlt 2 évből.