Ezt nézem, ahelyett, hogy bármi értelmessel foglalkoznék. De akitől kaptam, az se százas... a pálmát pedig a videó főszereplője viszi.

Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon hiányzik már a

motorozás!

Egyfolytában történik valami, el is mondanám, de... inkább olyan piszlicsáré ügyekkel kell foglalkoznom, mint a lakás rendbevágása, gyerekzsúr, süti- és pizzakészítés, bepakolás a szekrénybe, tele az összes szennyestartó és még itt a második adag mosogatnivaló is. Ezért csak gyorsan a Valentin napról. Mi nem tartjuk. Nem is tartottuk soha. Ez évről-évre nehezebben megy persze, de mostanra már odajutottunk, hogy dafke nem tartjuk. Különben is! Első emlékem szerint -ahogy azt egyik kedvenc könyvemből kiolvastam valamikor a nyolcvanöt tájékán- ez a nap nem a szerelemé volt. Vagy legalábbis a szokás nem csak a szerelmesekre vonatkozik. A barátokra, családtagokra is. Szóval a általában a szeretés ünnepe. Nem lenne olyan nagy baj egy ilyen nap, de szerintem itt már ipari méreteket öltött.

Biztonság kedvéért az imént megnéztem azért itt is. Na tessék. Alapjában véve már ki is öregedtünk belőle. Meg kellett érnem, hogy koromnak megfelelően viselkedek. Sosem hittem volna, hogy idáig süllyedek!    

Annyi minden van már, amit szeretnék leírni...

Úgy kezdődött, hogy Mohai és A38, van az, hogy a metró, aztán álmodtam is kétszer, csináltam gyönyörű véraláfutást magamnak, csak úgy feszülnek az izmaim az irattár átpakolásától, még most állok neki sütit csinálni, találtam maradék karácsonyos díszeket itt-ott, talán ideje volna elsuvasztani, mert most nem esik jól a Mikulásra néznem, aludnom is kéne már, holnap az jó nap, és végülde nemutolsósorban lehet szekrényt összeszerelni ilyenkor? Sünjelmezt kell varrnom. És voltak filmek is menetközben.

Időt kérek!

Fordította: Cat


Merüljön feledésbe

Merüljön feledésbe, mint ottfeledett virág,
Mint parázs, mely lángként aranylott egyszer,
Merüljön feledésbe, míg világ a világ,
Időnk, szívélyes barát, minket vénné teszel.

Ha bárki kérdi, mondd, már elfeledted
Mikor? Már meg sem mondható,
Mint a virág, mint a tűz vagy lépések zaja,
Mit elnyelt a tavalyi hó.

/Sara Teasdale/

THE LOOK

Strephon kissed me in the spring,
Robin in the fall,
But Colin only looked at me
And never kissed at all.

Strephon's kiss was lost in jest,
Robin's lost in play,
But the kiss in Colin's eyes
Haunts me night and day.

 

/Sara Teasdale/

Csak úgy.

Mostmár egészen biztos, hogy én vagyok Vacskamati. Sajnálom azokat a szegény virágokat, akiket a karmaim közé sodor a végzet. Titokban azért reménykedek benne, hogy elviselik, netán túlélik rapszodikus természetem.

A virág meg! Uramfia! Szegény, szegény Vacskamati virágja! Azt hiszitek, törődött vele? Nem törődött. Azt hiszitek, öntözte? Nem öntözte. Azt hiszitek, kapálgatta? Nem kapálgatta. Azt hiszitek, rá is nézett? Nem nézett rá.

A virágnak odalett zöldje, sárgája, lilája, kékje, kornyadozott, fonnyadozott.

Egészen addig, amíg egyszer csak nagy mérgesen azt nem mondta Dömdödöm, hogy „dömdödöm”.

– Hallottátok? – mondta Ló Szerafin. – Dömdödöm azt mondta, hogy dömdödöm.

Hogyne hallották volna!

– Bizony nem gondozza a virágját.

– Bizony nem öntözi.

– Bizony rá se néz.

– Bizony hervadozik szegény virág.

– Bizony kornyadozik.

Így beszélt Ló Szerafin, Nagy Zoárd, Aromo, Bruckner Szigfrid, Dömdödöm és Szörnyeteg Lajos.

– Jaj, elfelejtettem – sápítozott Vacskamati. – Pedig az én virágom, Vacskamati virágja. Mindig tudtam. Ne haragudjatok.

– Hát akkor gondozd!

– Hát akkor öntözd!

– Hát akkor törődj vele!

A virág hervadt volt, fonnyadt volt, de biztosan nagyon dörömbölt akkor a szíve. Dörömbölt boldogan. Vacskamati meg nekiesett, öntözte reggeltől estig, estétől reggelig, kapálta naphosszat, csak úgy sercegett szegény virág gyökere.

És két nap múlva azt mondta:

– Öntöztelek, kapáltalak, két napja csak veled foglalkozom, mégis kornyadsz, mégis hervadsz! Mi lesz már! Tessék sárgállani, tessék zöldelleni, tessék lilállani, tessék kékelleni!

Na, erre megint összesereglett Ló Szerafin, Nagy Zoárd, Aromo, Bruckner Szigfrid, Szörnyeteg Lajos és Dömdödöm.

– Mit képzelsz – mondta Ló Szerafin –, hónapokig nem törődtél vele, és most azt hiszed, két nap alatt virulni fog?!

– Zöldelleni!

– Sárgállani!

– Lilállani!

– ékelleni!

– Dömdödöm!

– Úgy határoztunk – mondta Bruckner Szigfrid –, hogy elvesszük tőled a virágot.

– Jaj ne! – esett kétségbe Vacskamati.

– De igenis elvesszük!

– Dömdödöm – mondta ekkor Dömdödöm.

Csodálkozva néztek rá.

– Azt mondod, hogy kérdezzük meg a virágot is?

– Döm.

Megkérdezték hát a virágot.

– Akarsz Vacskamatinál maradni?

A virágnak szép virághangja volt.

– Igen – mondta.

– De hiszen nem öntözött!

– Tudom – mondta a virág.

– De hiszen nem kapálgatott!

– Tudom – mondta a virág.

– De hiszen rád se nézett!

– Tudom – mondta a virág.

– Aztán meg agyonöntözött.

– Tudom – mondta a virág.

– Agyonkapált.

– Tudom – mondta a virág.

– Sápadt lettél.

– Tudom – mondta a virág.

– Csenevész lettél.

– Tudom – mondta a virág.

– Akkor még miért maradnál nála!? – mordult rá Bruckner Szigfrid.

– Azért, mert szeretem – mondta a virág.

– Miért szereted? – háborgott Aromo.

– Csak – mondta a virág.

Vacskamati táncra perdült, ugrált a virágja körül, alig látott az örömtől.

– Meglátod, rendesen öntözlek, kapállak, törődöm veled ezután – mondta a virágnak.

A virág meg azt mondta:

– Hiszi a piszi.

És olyan boldog volt, amilyen még soha.

Na és ha még hozzáteszem, hogy ma megríkattam egy kisbabát is.... pfff... iszonyatos a mai nap!