Mindjárt indulunk a rokonságot körbejárni. Húsvét van elvégre. Először kedvenc nagynénémet és családját boldogítjuk, vasárnap reggel megyünk korán a Dédihez Bátyára, ott lesz az igazi húsvéti reggeli. Egész sonkát főznek katlanban, meg kolbászt is, aztán ebben a lében főzik a tojásokat, de valami rengeteget. :) Van, hogy harmincat. :) Lesz házilag készült kalács, ami gyönyörű sárga és foszlós és frissen a legjobb, és az egészet koronázza a cékla. Mindet otthon csinálják és minden nagyon fincsi. :)

Az a helyzet, hogy csokis és kávés krémlikőrt remekül tudok kavarni! Sőt, most amolyan sportos lett, mert rumot raktam bele. Szerintem hétfőre már nem lesz belőle...

Megérkezett a jogosítványom. Kisleányom megkérdezte fogok-e vezetni, én meg még nem tudtam. Az én nagyon kedves nagyfiam meglátta hogy az asztalon hever. Rámnézett és azt mondta: anya, akkor ezt most berakom a vitrinbe. :)

Ma müzlit ettem ebédre. Fagyival. Így egyszerre levan a gond a desszertről is, sőt! Tettem bele kávét is. Fincsi!  Mostanában igazán jókat ettem, tegnap este pl. kaptam egy kis illatos csirkét. É.P. hozta nekem haza, borítékban. :) Nagyon nevettem a szakszerű csomagoláson (egalább ez javított valamit a tegnapi pocsék napomon) hiába, a tavasz mindenkit megbolondít valahogy. Pl. a férfiakat így: az utóbbi két hétben két alkalommal mosolygott rám egy-egy fiatalember roppant kedvesen, miután szintén roppant kedvesen éés alaposan megnéztek; egy pedig meg is szólított. Bár erre inkább az lehet a magyarázat, hogy a metró-vilinger-hév vonal levegőjében van valami, mert ilyesmi történt már máskor is. Mindenesetre az ominózus hév megállóban odalépett hozzám a férfi és megkérdezte lenne-e kedvem meginni vele egy teát valahol. Mondtam, hogy nem lehet. Érdeklődött, hogy miért, mondom nincs rá idő. Akkor azt kérdezte, hogy hova sietek annyira. A férjemhez, válaszoltam jólnevelten. Erre nézett egyet és kicsúszott a száján egy naerreegyáltalánnemszámítottam. Hozzátette még, hogy de tényleg nem haragszik rám, mert olyan kedvesen mosolygok és biztosan nagyon kedves is vagyok, mert ezt lehet érezni messziről (vagy valami hasonlót) én meg arra gondoltam, hogy vajon ha kevésbé lennék kedves, vajon mit tenne? Még egyszer megkérdezte a biztonság kedvéért, hogy debiztosan nemlehete, még egyszer sajnálkozva morzsolt el felém fordulva egy pedigpediget, állt még mellettem egy pillanatig, aztán sarkon fordult és ment dolgára. Igazán helyes volt. :) Szóval a tavasz meg zsongás meg bolondság mindenkit elér, pl. a nőket így: most van az a vidám időszak, mikor az utcán mindenfélét lehet látni. Mindenféle ruházatot a nőkön. Egyik véglet aki még átmeneti kabátban és téli csizmában nyomja, másik, aki flipflop pacskert visel miniszoknyával. Természetesen mezítláb. E két pont között pedig variációk százát láthatjuk. Hosszúnadrág/kiskabát/köröm- és/vagy balerina cipő mezítlábon. Legging szoknyával, térdnacival, rövidgatyával. Dzseki, télikabát, ballonkabát, pulcsi, rövidujjú ing. Spagettipántos top+farmer. Szandál és térdnadrág, miniszoknya/sort és vékony csizma, halászgatya és sportcipő, rövidnadrág hegyesorrú tűsarkúval (így a suliba)...  a tavasz tényleg bezsongat! :) Én meg csak nézelődök, időnként nevetek egy-egy göncön és előfordul, hogy valakitől kiráz a hideg. Természetesen rám, nincs ilyen hatással, hogy virágoznak a fák. Nincs nincs. Én minden reggel belebújok a klasszikus vonalú bőrnacimba és a protektoros kabátkámba. Ez mindig menő. :) Legfeljebb azt kell eldöntenem, hogy vastag, vagy vékony harisnyát húzok a nadrág alá. Ennek ellenére vagy pont ezért, egyszerűen csak úgy árad belőlem a kisugárzás. De még hogy! Ma főleg a sötétkék egeres zoknimból. :)  (Remélem más nem árad belőle)

Ja, rendkívüli örömömre szolgál, hogy immár a megmutatom+hogyan+pisilek keresőszavakra is én jövök elő. Ezek szerint lassan mindenhonnan én folyok. :)

Kénytelen kelletlen, de átpakoltam a fekete táskámba. Kénytelen voltam, mert az a szép piros, amit egy éve szereztem, szerteszéjjel szakadt. Kelletlen pedig azért voltam, mert alig férek el ebben a másikban, ráadásul mostanában nem annyira vagyok oda a feketéért. Nincs mese, kell egy piros táska! Az az aprócska probléma ezzel, hogy szeretném, ha nem lenne túl nagy, de túl kicsi sem, sok rekeszest szeretnék, ha lehet mindet zippzárral, nem korallpiros vagy tűzpiros, hanem sokkal inkább meggypiros árnyalatban, semmiképpen nem lakkosat, és ezen felül természetesen legyen max. középáras. Hát... talán nem lehetetlen.

Kész vagyok, elegem van. Hosszú hetek kemény munkájával sikerült a beérkezett leveleim számának 90-re való csökkentése. Végre úgy látszott, utolérem magam, elfogynak a továbbküldésre váró hülyeségek. De nem. Sőt azt hiszem a hülyeség osztódással szaporodik. Múlt hét elején még 90 volt, most újra 151. Egyet elküldök és kettő jön helyette. Borzasztó! Ez olyan, mint a mesebeli bűvös 99-es szám, csak fordítva. :) Azt hiszem, csak az lesz a megoldás, hogy egy az egyben törlöm. Úgy ahogy van, az egészet. Akkor majd nem idegesít. Hiába téééényleg gyönyörű képek, hiába naggyon vicces kisfilmek. Mondjuk a halálom a továbbküldős. Abból is főleg az a fajta, aminek a készítője és továbbküldője csak és kizárólag gonosz. Vagy totál hülye. Mert van olyan is. A napokban kaptam pl. egyet. Az küldte, aki mellettem ül a szobában. :) Ez persze nem probléma, én is szoktam mélezni a konyhából a szobába. De. Van orcája rámnézni és azt mondani, hogy bocs, küldök egy továbbküldőst, bár tudom, hogy rühelled, de olyan szépek a képek. Erre egyetlen hülye kép, nem vált, ráadásul nem is valami különlegesen szép vagy megkapó, a szöveg pedig merő rosszindulat. Az amelyik csak példálózik, hogy mi történt azzal aki nem küldte tovább és mi azzal, aki továbbküldte, aztán a végén aszongya (szószerint) ha nem küldöd tovább, a balszerencse feléd fordítja ocsmány fejét. Jó, hát valami ilyesmi. Már bocsánat, de hogy gondolhatja bárki is, hogy én ezzel fogom zaklatni a barátaimat, családomat vagy akárki mást. Hogy lehet valaki annyira... eh, hát nem is tudom milyen az, aki ilyesmit továbbküld. Az zavar az egészben, hogy nem elég ráfújni, hogy eltűnjön. Két egész gombnyomásomba kerül. Nem bírom az ilyesmit. Volt már, akinek szóltam, hogy küldhet bármi érdekeset, de legyen szíves a lánclevelekből kihagyni. Erre azóta nem levelezünk. Szerintem nem veszítettem sokat. :)

Régen volt ilyen hangulatú éjszakám. Mindenki alszik és én kicsit egyedül vagyok. De ez nem a magányos egyedüllét, ez az a fajta, ami néha kell.

Annyi levél van a postaládámban, hogy csak na! Egyszer majd fogom és kitörlöm az egészet. Már rég követhetetlen, hogy mi a fontos belőle és mi nem az. Ott van az egész ömlesztve. De azért jó is volt beleolvasni... jó is meg rossz is. Olyan, mint a könyv. Némelyik beleivódik az emberbe körítéssel együtt. És már egész életemben -ha beleolvasok- érezni fogom a történettel együtt azt is, milyen volt a világ körülöttem és milyen érzéseim voltak, mikor először olvastam.

A mai nap tehát jó nap. Délután motoroztunk. Még mindig imádom! Mikor elérkezik a tél utáni első motoros kirándulás, az fantasztikus érzés. Irtóra szeretnék már két keréken gurulni, de kicsit tartok is tőle. Elfelejtem feltenni a kendőt, sálat; és vajon hol van a kesztyűm? Ilyenkor még sok a ruha, szinte páncélként tart. A dzseki zippzárját úgy kell felrángatni, és ha végre sikerül, nem kapok levegőt. Aztán előreszólok, hogy jövök... felülök... és attól a pillanattól vigyorgok. Egyfolytában vigyorgok. És egészen addig vigyorgok, míg a lábam újra talajt nem ér. (És ez a következő hetekben is így marad.) Közben gurulunk, érzem az illatokat, figyelem, hogy változik a táj. Füst és virágillat úgy váltakoznak, ahogy a falvak és szántók. Aztán erdő következik, valami teljesen más. A fák még csak ébredeznek, de a bokrok, cserjék némelyike már egész tele van az zöld levélkezdeményekkel. Pillanatra becsukom a szemem, beleélem magam milyen lesz ha már zöldell az egész. Amint újra kinyitom, meglátom a tavat. És a tó olyan kék, mint utoljára tavaly ősszel. A kanyargós kis utakat autópálya váltja. Végre megindulunk igazán. Húz a motor, érzem milyen erős, mennyire könnyedén száll, és imádom! Na igen, itt a tavasz! :)

A lányom ma kérdésekkel árasztott el. Teljesen önállóan. Ő volt kíváncsi és engem kérdezett. :) Éljen! Emlékszem, én nem kérdeztem. Kölcsönkaptam a gólyahozzát. Anyukám látta nálam. Kérdezte, hogy olvastam-e és értettem-e belőle mindent. Természetesen rávágtam, hogy értettem, pedig még azt sem értettem, hogy mennyi mindent nem értek belőle. Most nagyon boldog vagyok, hogy a lányom csak úgy kérdez és főleg, hogy engem kérdez. :)