Mégis van egy fontos dolog, amit kifelejtettem a tegnapi bejegyzésből. Ezennel bejelentem, hogy fogyókúrába kezdtem. Nemnem, ez nem az mint a legutóbb, akkor csak úgy döntöttem, hogy fogyókúráznom kellene, most meg keményen nekiálltam. Naaaggyon keményen. Fogyókúra ezerrel, tehát az édesség az én ellenségem, az ördögtől való kísértés. Harcolok is ellene derekasan. Pusztítom, ahol csak találok belőle. Hétfőn kezdtem. Tehát hétfőn jól megettem az összes maradék mócártkúgelt amit É.P. hozott nekem. Ha az ember zsírirtásba fog, vigyázni kell még a kajákkal is, így aztán tegnap gyros volt vacsorára, sültkrumplival és salátával, ma meg pizzát sütök. Énféle paradicsomos-mogyorós-húsos és szalámis változatban. Este megyek zsúrozni. (Muszáj elmennem. Annyira régen láttam már a llányokat! Olyan jó lesz!) Házizsúr lesz, tehát ott is kiváló alkalom nyílik majd a különféle rágcsák és sütikék közötti tizedelésre. Fő, hogy a fogyókúra menjen!

Eh, kicsit el vagyok kenődve, aljas zsír, undok háj! Utálom gyűjteni.

Hogyisvolt... Jött a karácsony. Közben évvégi mizéria, péntekenként tánc. Szünet a suliban, ajándékcsomagolás eccerűen. Aztán ideért, és életemben először történt otthon. Mint a filmeken. A többiek elfoglalódtak a karácsonyfával, én meg közben főztem. Este meg az összes szülők nálunk. Nem volt száradó ruha, se mosatlan edény. És volt nagy rakás süti és volt 10 liter halászlé (nemazér, de mind elfogyott, addig ették, amíg csak volt belőle) és dupla adag somlói. Rokonlátogatás de épp csak kellemes mértékben, gyönyörködés kedvenc családtagok látványában. Döglés, pihenés, filmnézés, sorozatőrület rogyásig. Társasjáték gyerekekkel, társasjáték É.P.-vel. Társasjáték barátokkal. Két ünnep között volt alapos megfázás, aztán munka, koncert, munka, orvosi ügyelet szilveszter délután. Nem volt viszont buli, berugás, hajnalig dáridó és hangom. És bekövetkezett 2009. Visszaállás a kerékvágásba, lassú gyógyulgatás, ideg az évzárás miatt, ezer kötelező boldogújévet a kollegáknak. És már el is értünk oda, hogy fölestem a lépcsőn. Egyébként ez a fáradtság miatt történhetett. Legalábbis fogjuk rá. 3 éjszaka egyedül=(3 éjszaka-alvás)  Akkor most megtörölgetem a homlokom, mert végre elértem a múlt hétvégéig. Tehát hullafáradtan örültem, hogy végre szombaton hajnalban megérkezett É.P.! Aludni akartam de a gyerök 9-re ment korizni. Ebből következik, hogy engem 7 óra után ébresztett. Világérse akart elkésni. Irtó morcos voltam valamiért. Ez délutánra átváltott ideges, hullafáradt, gondoktól gyötört családanya módba. Gyerök ugyanis hazajött, csillogó szemekkel, pirosra csípett arcocskával, nagy örömmel. Egy óra alatt ő meg hányós-hasmenéses bulitól legyengült, csontosvállú, anyaszeretlek kupaccá alakult. Na ezzel el is ment a hétvége. De végre újra minden jó, minden szép, mehetek dolgozni, imádom a hivatalt!

Na most látom, hogy nem is mondtam semmi újat...

Most jövök A naagy magyar közösségi szájtról. Éppen visszajelöltem ismerősnek egy volt általános iskolai társamat. Kicsi iskola volt a miénk, egy-egy osztállyal minden évfolyamból, tényleg ismertem őt akkor kicsit. Csak kicsit. Mert mégiscsak fiatalabb néhány évvel, és a kóruspróbán meg a néptáncon kívül nem beszéltünk. Ott se sokat. Az olyan apróságokról fogalmam sincs hogy pl. hol tanult tovább, ki lett ő mire felnőtt, mi a munkája. Szóval ezek után, biztos vagyok benne, hogy neki életbevágóan fontos, hogy felvegyen engem az ismerősei sorába kilencszázixediknek.

Ha jól belegondolok, igazság szerint éppen itt volt az ideje, hogy újra felessek a lépcsőn. Időnként előfordul ugyanis, hogy megfeledkezem a korlátaimról és repülni próbálok. Nem is igaz. Csak annyi igaz, hogy jókorákat esek időnként lépcsőkön. Általában a metróból felfele jövet, bár volt már lefelé is. Valami átkozottul jó őrangyal lett mellém kirendelve, vagy jó az egyensúly érzékem, eddig megúsztam komolyabb gondok nélkül. A legviccesebbb és egyben a legfájdalmasabb mégis az volt, mikor a villamos lépcsőjén estem le.

Ebben a köhögőkórban több életveszélyes dolog is van. Például, alapállapotban is haláli idegesítő, hogy állandóan köhögök. Mikor esténként nem lehet hallani tőlem egymás szavát, vagy a filmet, még én is elkívánom Yllát a szélrózsa minden irányába. Ha végül sikerül megúsznom az ágyamban való megfojtást és  mégsem köhögök, az azt jelenti, hogy éjjel van és alszom. Legalábbis néhány órát. Hajnalban sajnos saját elviselhetetlen aurasértő köhögésemre ébredek és jól teszem ha azonnal valami eldugott zugba menekülök, különben komoly az esélye az álmosan is gyilkos tekintetek kereszttüzének. Persze van azért jó oldala is ennek a szutyok köhögésnek. Van egy kis nyugiidőm. Ha már ilyen korán felébredtem, megihatom a kedvenc bögrémből a tejeskávét a konyhaablak előtt ülve és a tájat bámulva. Éa írhatok néhány sort ide a naplómba.

Január elseje igen fontos nap. Mert tényleg úgy van, hogy amilyen ez a nap, olyan lesz az év. Nem úgy kell ezt elképzelni, hogy hajszálpontosan azt teszem egész évben amit ezen a napon. Inkább a hangulat számít. 2006-ban majdnem az egész napot egyedül töltöttem. Nem volt egy vidám év. Tavalyelőtt nem bírtam ellenállni a sütiknek, és aztán zabáltam egész évben. Igaz, minden évben vannak alapprogramok, amik nem maradhatnak ki. (Idén például nagyon nagyon fontos, hogy este átmegyünk anyukámékhoz és ott lesznek tesómék is, mert karácsonykor sikerült elfelejteni az almát.) A kefélni-aludni-röhögni szentháromság (ezt a kifejezést innen) a legfontosabb. Aztán kell még egy kis családozás, a többi, ahogy alakul. Lencse van minden évben ebédre és vacsorára. Hát mi kell még? Lényeg a hangulat. (A hülye bronchitis és a muszájsuttogás meg nem számít. Te jó ég, lehet, hogy egész évben nem fognak figyelni rám?)

Reggelre vékony hóréteg borított mindent. Jó volt kinézni az ablakon!