Szóval az úgy volt, hogy elegem lett a lábszárborotválásból. Úgy döntöttem kell valami tartósabb. Gyantát utoljára '96 tájékán láttam. Gondoltam, miért ne? Olyan borzasztó csak nem lehet, mint amilyenre emlékszem. (Pedig de.) Mindjárt kétfélét is vettem, hogy legyen választék. az egyikben kis 3x6 centis darabkák, a másik meg görgőfejes mikróbanmelegítős. A kicsit kipróbáltam a karomon. Eléggé fájt, de kolleganőm bíztatott, hogy lábon nem annyira vészes. Tegnap aztán bele is fogtam. Miután bátor vagyok, azonnal a görgőfejes módszerrel estem neki.  Szépen hosszan fölkentem egy gyönyörű széles csíkot.... hát... végül lejött, de nekem már minden bajom volt. Nagy hévvel rántottam egyet, de az csak a feléig szedte le. A másik fele még ott volt a lábamon. Folyt rólam a víz, ott álltam a zidegbe, hogy ez már így marad és  azt mondtam, hogy: hát eeezt, ezt nem. Persze leszedtem, de fogalmam sincs, hogy a többi nő, hogy bírja ezt ki? Nekem speciel borzasztóan fájt. Ami azt illeti, a női magazinok tesztjei alapján eddig is az derült ki, hogy nem is vagyok nő; s eme tényt most újra igazolva látom. :)

Mára kissé ülepedett a dolog, és arra jutottam, hogy muszáj befejezni. Most jól felmelegítettem, ez is segített, meg rájöttem, hogy nekem úgy sokkal könnyebb, ha csak kis négyzeteket csinálok meg egyszerre. Nagyon fájt így is, de kevésbé mint az előző napi módszerrel. A végén már nem is visítoztam, és csak két helyen van bevérzésem. Az remélem holnapra elmúlik...

Utólag eszembe jutott, hogy láttam valami holdnaptárat amiben minden vicik-vacakról benne van, hogy mikor érdemes csinálni. Nanáhogy megnéztem. Isssteni szerencse, a szőrtelenítés is ott van tegnap is meg ma is. :)

Mr. Rubinstein! Maga! Maga soha, de soha ne viseljen barna cipőt kék inghez!

Valamint! Akinek kedves az élete, soha ne próbálkozzon az első otthoni gyantázással palacsintasütés közben!

Csak azt tudnám mit tegyek? Itt vagyok a fél lábam legyantázott  negyedrészével, és úgy áll a dolog, hogy eszem szerint soha többet! :)

Eh, küzdeni fogok, de aztán itthon tényleg soha többet!

Anyukámmal voltam. Vásároltunk. Ruhát.

Kinézett magának egy halászgatyát. Ránézésre én mindjárt mondtam, hogy szerintem kicsi... nembaaaj, fel kell próbálni. Irány a fülke, én őrködök odakinn. Egyszercsak kiszól, hogy segítsek már. Bekukkantok, látom, hogy kb 5 cm hiányzik, hogy fel tudja húzni a cipzárt. Mondja az én cukor anyukám, hogy majd én jól tartsam össze, ő meg majd jól felhúzza. :) Helyből őrültségnek tartottam, mert látszott, hogy nem jön össze. De mindegy, ha kérte, segítek. Fogom össze vasmarokkal, ő meg pengére préselt szájjal koncentrál a zipzárra. Húzza, csak húzza erősen. Egyetlen feszült pillanat.... aztán hirtelen elsötétült a világ és csak csillagokat láttam. Az én édes anyukámnak ugyanis kicsúszott az ujjai közül a zipp, és azzal a lendülettel vágott engem állon. Mit mondjak. Az első másodperc gyilkos volt. A nyelvemet elharaptam könnyem kicsordult és az a meglepetés... hogy most akkor mivan? Én nem csináltam semmit? Miért kaptam ezt?  Aztán a második másodperben már dőltünk a röhögéstől, mert egyébként elég vicces helyzet volt. Percekig nevettünk, közben meg mondtam anyukámnak, hogy ezt most azonnal vegye le egyedül mert én nem segítek tovább, és eszébe ne jusson megvenni! :) 

köd először:

Szombaton éjjel, mikor jöttünk hazafelé, kanyargós kis utakon éjféltájt, valami boszorka - vagy tündér - otthagyta a nyomait a levegőben. Mindenfelé apró fehér ködpamacsok gomolyogtak. Ahogy a fényszóró megvilágította, olyan volt, mintha valami "B" kategóriás misztikus thrillerben lennénk. Egy darabig gurult előttünk egy másik autó, aztán az egyik kanyarban nyoma veszett, és többet nem értük utol. Onnantól egyes-egyedül haladtunk az éjszakában szétkergetve a kis fehér füstfelhőket. Az jutott eszembe, hogy ha mondjuk meg akarna állítani valaki, 100%, hogy inkább még az ajtókat is bezárnám, és húznék onnan, ahogy tudok. :) 

köd másodszor:

Ma reggel friss tiszta időre ébredtünk. Verőfényes napsütés, 13fok. Éppen ezért volt annyira meglepő, az a tó melletti sűrű köd. Nézelődtem a motor hátsó ülésén, és először csak azt figyeltem, hogy a tó egyik fele gyönyörű tiszta, a másik viszont nem látszik. Mintha csak valami fal választaná el a két részt. Aztán beleszaladtunk. Egyik pillanatról a másikra világosszürke és sokkal hűvösebb lett a levegő. A nap fehér koronggá változott, az út melletti benzikút és a jegenyesor csak sejtette magát. A levegő nehéz volt a hideg párától. Mintha valami hegycsúcson járnánk. Egy jókora felhő lepihent ide hajnalban, hogy aztán a nap eltüntesse délelőttre.

gömbkutya:

A gömbkutyát még vasárnap láttam. Valaha yorkshire terrier lehetett. Erre ma már kizárólag szőre és füle formája emlékeztett. Pirinyó kis yorki volt, hoszúra növesztett, vékonyka bundácskával. Ez a bundácska normál esetben a földet seperte volna. Viszont aprócska tulajdonosa csak néhány centivel volt rövidebb a közepén, mint az orrától a fenekéig. Úgy nézett ki, mint egy jó hasas kis hordócska. :) Sajnáltam szegényt, ahogy a pici lábait rakosgatta, a kis hordót egyensúlyozva.  

Megvolt az évzáró. A kicsinél csak a szokásos, hiszen jövő tanévtől folytatódik minden ugyanúgy. De az én édes fiacskám! Már mikor a tantónéni köszöngetett el, és sírt mint a záporeső, már akkor dörgölte a szemét. Aztán vég nélküli bohóckodásba kezdett. Mikor odaértünk, hogy személyesen is elköszöntünk és mindent megköszöntünk, na akkor már semmi nem állíthatta meg a könnyeit. Csak ölelgetett, bújt hozzám és rítt a lelkem. Igyekezett jól megtörölni a szemeit, hogy hazafelé a többi fiú ne lássa. De már az úton mondta, hogy ő otthon még sírni fog. Hazaértünk, bebújt az ölembe és jól kisírta magát. Imádom! :)

Kellenek ezek a helyzetek, muszáj megtanulnia sajátmagát.

Másnap már nem volt gond. Igaz mentek apikával biciklit venni.

Szombat este felkerekedtünk irány Nim, vele kiegészülve pedig Siófok. Zuhogott már akkor is, mikor a gyerekeket leraktuk. Eredeti tervek szerint ők is jöttek volna, de az eső miatt elment a kedvük. Aztán úgy volt, hogy Nim egy volt barátnője jön, de ő is lemondta, mert gátlása volt. :) Ezt Nim mondta. Na mindegy.

Mindent összevetve tetszett a koncert. Csak az eső volt kicsit zavaró. Vagyis nem. Nem az eső zavart, hanem az esernyők. É.P. is hozta a kocsiból és ki is nyitotta. Annyira zavart, hogy nem is igazán tudtam elengedni magam. Mikor kicsit jobban belendültem volna, észrevettem és ez le is állított. Aztán meg előttünk is állt 2 leányzó ernyő alatt. Na tőlük meg kimondottan megijedtem, mert elkezdtek a ritmusra rugózni, ami természetes egy koncerten, csakhogy az ernyő is fel-alá járt velük együtt. Termetükből adódóan pedig - azon kívül, hogy kövér vízcseppekkel terítettek be maguk közül mindent - még a fejemet féltettem kicsit. Hátrébb is húzódtam.

Kivételesen kegyes volt hozzám a jósorsom, és mindig találtam egy kis rést, ahol láthattam a színpadot. (BonJovin pl. végig egy kétméteres fiatalember kék hátát csodálhattam. Még a kivetítőt se nagyon láttam tőle.) Bár 3x is előfordult, hogy elém állt valaki, a 180+ kategóriából, de olyankor mindig kicsit arrébb léptem és már láttam is!

Nem is tudom miért görcsöltem ezeken, mert különben igazán tetszett. Az ének magával ragadó,  és tiszta. És erős. A dobos pedig szintén külön szám szerintem. Örülök, hogy hallhattam koncerten őket! 

Két hete voltam Bon Jovi koncerten. Nem, most nem a szörnyű szervezésről akarok panaszkodni. És nem is a zenekart kívánom magasztalni.

Középtájon álltunk. Balra tőlünk fiatal társaság. Max. 18-20 évesek lehettek. Nagyon élvezték az utolsó előzenekar fellépését is. Fiúk, lányok vegyesen álltak, kicsit hátrébb mint mi. Énekeltek, táncoltak, az egyik lány felült a párja nyakába. Jól érezték magukat. Már a BJ játszott, arra figyeltem. Aztán mikor egyszer hátrapillantottam éppen egy vággyal teli pillanatot kaptam el. Egy fiú, szerelmes tekintetét láttam, aztán ahogy incselkedve félig nyitott szájjal mintha csókot akarna. Aki pedig mindezt viszonozta, az a mellette álló másik fiú volt. Komolyan mondom, úgy éreztem magam, mintha illetlenül kiváncsiskodtam volna. Meglepett amit éreztem. Csak azt láttam, hogy két ember vágyik egymásra, és az ugrott be, hogy mekkora élmény egy koncert ha azzal vagy, akit szeretsz. Nagyon furcsa volt. Többet nem néztem rájuk. Nem akartam zavarni őket.

Elindultam csak úgy sétálni egyet. Csak, hogy kiszellőzzön a fejemből minden ami rossz. Nagyon szép éjszaka volt. Szélcsend, a virágok ontották az illatot. Egy körtét ettem útközben. A liget előtt jártam, épp az ujjaimról cuppogtam le hangosan a körtelevet. Azt hittem egyedül vagyok, erre az egyik kocsi mögül kikukkantott egy férfi. Ettől persze máris tudtam mosolyogni. Eredetileg a belvároson akartam volna végigsétálni. De megtetszett a liget. Este kilenc, sötétedett. Ismerem a helyet, minden zugot. Mégis. Éjszaka minden más. Kicsit félelmetes volt a sötét bokrok közé merészkedni, de jött egy autó az úton, és hirtelen megvilágította a köves sétányt. Beljebb aztán hozzászokott a szemem az éjszakához. Sétáltam kicsit, élveztem a finom levegőt. Édes és hűvös. Csak ennyi járt a fejemben, és ez könnyűvé tett. Lefeküdtem az egyik padra és Schillert hallgattam és bámultam az eget. Galambszürke égbolton pislákoltak ezüstösen a csillagok, fölöttem feketén összehajoltak az akác- és gesztenyefa ágak. Arra gondoltam, milyen jó itt. Milyen békés.  Sokáig feküdtem ott, mindenféle hülyeség megfordult közben a fejemben. Kezdve onnan, hogy nem érhet semmi baj itt a sötétben, egészen addig, hogy a hajléktalanság bizonyos értelemben szabadság is. Tiszta hülyeség. Közben élveztem a zenét, a virág- és faillatot. Giccsbe hajló éjszaka vett körül. Végül még a hold is feljött. Mikor egyszer egyenesen felnéztem, a fekete faágak között maradt kerek résben sárgállott. És a csillagok mind kivirultak. Gondolkoztam rajta, vajon kit tudnék előrángatni hirtelen, aki el is tudná terelni a figyelmemet. Szerencsére eszembe jutott kedves barátunk és koncertjáró-társunk Nim.  Az  órára néztem,  10:06.  Hívtam is azonnal.  Épp hazafelé tartott  meló után. Csak annyit kérdezett, hogy hol vagyok? Tizenöt perc múlva találkoztunk. Az ilyen barátokért kell hálát adni. :) Elmentünk  vizet inni, aztán a csónakázótóhoz. Szél még mindig sehol, a tó felszíne akár a tükör. Nim próbálta fotózni a mobiljával, de annyira azért nem volt világos. Láttunk egy kacsacsaládot, hallottunk békát és tücsköt, közben beszélgettünk mindenféléről, de főleg az  éjszakáról. Még bementünk a városba is. A végén ettünk egyet a mekiben, aztán hazaspuriztam. Megint hajnali egy után  feküdtem, de jól éreztem magam, és csak ez számított!

Nagyon örülök a barátaimnak, akik jönnek mikor szükségem van rájuk! 
Erről jut eszembe, hogy valaki rávilágított a királylányos történet gyenge pontjára. A bölcs semmit nem adott arra az esetre, ha szerelmes az ember.

A héten szerdán tartottuk a banyazsúrt. Nemcsak az időpont, a tartalom is eltért a szokásostól. Bár mi ketten Kedvenc Barátnémmal már korábban összefutottunk és gurítottunk is egyet. (Megjegyzem ezt érzem is a bal combomban, mert már legalább 2 hónapja nem csináltunk ilyet.) Egész jól kezdtem, ami elég meglepő volt, de aztán megnyugodtak a kedélyek, visszatért a régi szokott formám, és a két játszma alatt összesen 165 pontot vert rám. :) Nem is tudom miért szeretek bowlingozni? Mindegy hányan vagyunk, én zárom a listát.

A második felvonásban aztán jött a lánybúcsúztató szervezés megbeszélése. Ebből mondjuk én szívesen kihúztam volna magam. Mármint a megbeszélésből. Ültem középen, körülöttem a "lááányok!" akiket még sosem láttam, hiszen a banyazsúr társaságból mindenkinek megvan a saját külön baráti köre is. Szervezték a bulit. Dehát már mindent megbeszéltek egy héttel ezelőtt, igazából csak a pénzt kellett bedobni. Újra megtárgyaltaktunk mindent elejétől végéig, én újra megjegyeztem, hogy mit kell beszereznem. A társaságon a jujjdeizgi hangulat uralkodott, én meg inkább a kivetítőn lestem a Svájc-Törökország küzdést. (Úgy negyedóra eltelt mire odapillantottam, de onnantól kezdve leginkább a meccs érdekelt. Siettem haza, ahogy tudtam, hogy láthassam a végét, erre kiderül, hogy É.P. egyáltalán nem is nézte és nem is akarja nézni. pfff...) A lényeg lezajlott kb. 10 perc alatt, a többi jópofizás volt. Én meg azt nem szívesen, ha nem muszáj. Majd a bulin összebarátkozunk egymással. Mert az jó lesz. Bár... azért örülök neki, hogy nekem akkoriban nem voltak ilyen "kedves" barátnőim. :) Lesz ott kocsmatúra, konzervdobozokkal ékesített roller, fátyol, gumicukor legeltetés, éneklés, gyűjtögetés a nászútra, tejszínhab, kérdőív, fotózás, album a buliról, meg egyéb huncutságok. Ha a Szöszke mindennek aláveti magát, lehet, csak a fényképekről tudja majd, hogy mi történt.