Mostanában csomó okos emberrel van körülöttem. Csak éppen, ha körül vagyok is véve ragyogóan okos emberekkel, attól én még nem leszek okosabb. Nagyon csípem, ha valakinek van esze. De egyben elindulnak a gondolataim is. Hogy mégis, hogy jövök én ahhoz, hogy beszélgessek vele? És milyen felszínes és semmitmondó az én tudásom. Tudom, hogy közepes vagyok. Mindenből megbízhatóan közepes. Tudom én, hogy nem rossz az (ha nem lenne átlag, nem lenne miből kiemelkedni) és örülhetnék, hogy ennyicske eszem is van. De azért faramuci dolog ez! Vágyom rá, hogy valamiben igazán tehetséges legyek, mégsem tanulok semmit. Hogy fogom így megtalálni, hogy miben vagyok jó? Ráadásul még csak ötletem sincs, hogy mit kellene tanulni? Szégyellhetném magam. De nem teszem. Méghozzá azért, mert lusta vagyok. Még ehhez is.

Tehát továbbra is olvasom, hallgatom és csodálom akik körülöttem vannak, adom azt a keveset ami nekem van, és remélem, hogy legalább szórakoztató társaságot nyújtok.

Tegnap este elszúrtam a jobb hüvelykujjamat. Rosszul nyomtam meg a lift gombját. Hogy lehet rosszul megnyomni egy gombot?! Ekkora hülyeséget! Majdnem kiugrott az ujjam a helyéről. Még ma is fáj

A mai reggelt mosolygóssá tette a túrósrétes friss meggyel!

Bár vegyült a mai reggelbe egy egész kicsike szomorúság is. Minden reggel látok egy cseresznyefát. Jókora fa. Igazán szép. Minden reggel meg is nézem. Láttam amikor a kis zöld bogyók megjelentek rajta, aztán, ahogy elkezdtek hízni és pirulni. Láttam gyönyörű sötétbordó ropogós cseresznyékkel tele. És láttam, hogy senki nem szedi le. Láttam, mikor egyik napról a másikra a termést barna foltok lepték el, elkezdett rohadni és végül apró feketére összetöpörödtek a cseresznyék. És ez szerintem egy kicsit szomorú.

Kérdés, hogy kell-e nekem az ebédemről írnom ide? Ennyi erővel akár mindennap írhatnék egyet az ebédemről. De az a meggy... az igen finom! :) Teljesen feldobott!

Pont mint a reggeli motorozás. Nagy öröm, ha végre elindulunk, mert a bőrnaci nagyon tud tapadni, ha vizes. Ilyenkor nyáron a nagy melegben kikerül a kabátból a bélés. Elég alá egy top. A levegő még akkor is langyos, ha gyorsan megyünk. Persze igazán gyorsan ritkán van alkalma menni az embernek, mert sokan igyekeznek az autópályán ebben az időpontban dolgozni. De ezeken a szép reggeleken rendszerint mosolygok egész úton. :)

Ma bosszankodtam egy sort a saját hülyeségemen. Már kb. 2 hete akarom hozni a fotomasinát, hogy útközben csináljak néhány képet. Olyan szép a táj! Már igazi nyári képét mutatja. Nagy okker búzamezők és élénkzöld, fényesen kunkorodó kukorica váltakozik az erdővel. Tegnap vettem észre, hogy a nap átsüt a búza szárai között. (Ilyenkor mindig eszembe jut egy ismerősöm. Megálltak egyszer a barátnőjével útközben, begyalogoltak és a búzatábla közepén szerelmeskedtek. :) Picit irigylem. Még akkor is, ha szúrós lehetett.) Ha belegondolok, ahhoz képest, hogy autópálya nem is olyan unalmas. És akkor még a 2 tó említésre sem került.

Arra gondoltam reggel, hogy csodálom akik a földeket művelik. Egyáltalán mindenkit, akinek zsebkendőnyi földje is van, és arra gondot visel. Ott aztán mindegy, hogy van kedved vagy nincs, csinálni kell! Én mondjuk elég tehetségtelen vagyok hozzá. Még azokat a szerencsétlen növényeket sem tudom rendesen gondozni, amik otthon vannak. Múlt héten éppen egy szegény fuksziát halasztottam ki félig. Vasárnap elfelejtettem locsolni. Aztán csütörtökön mikor véletlenül benyitottam a csajszi szobájába, akkor vettem észre. Na akkor jó alaposan megöntöztem. Mint Vacskamati. Azért a fele megmaradt. De így jártam a kálával is. Először még úgy nézett ki, jól érzi magát. Aztán egyik napról a másikra szanaszét hullottak a levelei. Két icipici levélke árválkodott a nagy cserépben. Úgy örültem neki, mikor a hétvégén észrevettem, hogy hozott egy új hajtást! A banánkezdemény viszont teljesen kipusztult. Ezzel együtt elmondhatom, hogy már sokat fejlődtem. Amik egész kicsi koruk ellenére túlélik a megpróbáltatásokat, azok szépen virulnak. És már egész nagy virágaim is vannak! :)

Most már jobb!

Kaptam egy kis "igazi" kávét a kapucsinómba. Jó keserű. Aztán meg bevágtam egy kiflit a maradék fél camembert-rel. És a desszert: meggy! :) Már a színe is gyöngyörű. Egyik kedvencem a meggypiros. És azt szeretem benne, hogy nem simán meggypiros, hanem.. vagyis nem is, mert nem áttetsző, de mégis! Ahogy nézem, látom a húsban az ereket és átsötétlik a magja. Az igazi már egész rubinvörös. Hm... édes is meg savanyú is meg frissítő is. Főleg ha a hűtőben volt.

Teljesen lekókaszt ez a hőség... egyszercsak arra ébredek, hogy koppan a fejem. Akkor aztán villámgyorsan felkapom, körülnézek, és ezt látom a monitoron: s trhhréo ,pzptpuűdsárdzlk mgfolllllllllllllllllll

Reggel még olyan lelkes voltam. Akartam írni mindenféléket. Arra emlékszem, hogy akartam írni, de egyszerűen nincs hozzá gondolatom.

Egyébként délelőtt cseteltem a gyerökkel! :) Ez volt az első alkalom. Imádom! Köszöntöttem és leírtam, hogy tud válaszolni. Visszaköszönt, aztán mondta, hogy nem tud belépni a hangyanevelőbe. Aztán, hogy: Szeretlek anya! :) Imádom! :) Tegnap volt egy aranyköpése. Vacsora közben folyt a sóderparti. É.P. szavait félreértve valami hülyeséget mondtam. Erre a gyerök: nem baj! mi így is szeretünk téged anya! Ugye apa?

Lehet, hogy azért vagyok olyan vidám, mert tegnap megérkeztek a gyerkőcök! :)

Volt odabújás, be nem állt a szájuk, egyfolytában beszélt egyszerre mindkettő. Idén kivételesen egyik sem hajtott be kerékpárral a medencébe, viszont megint voltak barátok, fagyizás, fürdés enyhe napszúrás és unatkozás is. Kiszőkültek és lebarnultak (amiért egyébként egy kicsit mérges vagyok). Egész este ölelgettük egymást. (Istenem mekkora nagyok már! Esküszöm nőttek az elmúlt 2-3 hétben. Vagy 3 centit. Najó, csak kettőt. Amikor nemrég odaméredzkedtek hozzám, még éppen az állam aljáig értek. Most meg majdnem a szám vonaláig. :) ) Aztán fürdés után bevonultak a szobájukba és végre legózás! :) Úgy belefeledkeztek, hogy rájuk kellett szólni, hogy ideje már aludni. Nagyon nagyon fáradtak voltak. Ezt onnan tudom, hogy nem követeltek mesét. Ha mese nélkül elalszanak, az nagyon komoly. Valahol tudom, hogy addig jó, míg szeretik az esti mesét... csak már kicsit fárasztó időnként. Magam sem tudom miért? A másik, hogy míg utána a gyerök rendesen könyvet olvas, a leányka csak a magazinjait. És a könyveket amiket veszek, csak külön felszólításra. A legutóbb is: szólok, hogy akkor lehet még olvasgatni, erre ő közli, hogy azt akarja, hogy legközelebb az ő új könyvét meséljük. Hát nem! Tessék saját szemmel elolvasni! :)

És igen, most, hogy belegondolok... pontosan a tegnappal alapoztam meg a mai jókedvemet. Sikerült végre rendet rakni az összes szekrényben. Még a sajátomban is! Jó sokat voltam egyedül a hétvégén... volt időm kigondolkodni magamat. :)

Nem tudom mi van, de ez van ma: :))))

Vagyis kicsit tudom. Az ég fű, a zöld kék, madáricsergés, mélygarázsban átöltözés, nyáriruha meg minden. Alaphangulatom is ilyen, már reggel óta. Szóval trallala... 

Úgy 2 hete megjelent a környéken egy hajléktan. Koszlott szövetkabátban. Nadrágjáról nem lehett tudni, vajon szövet-, vászon- vagy farmernadrág lehetett-e valaha? Szandált viselt, de ezt csak akkor vette észre az ember, ha jobban megnézte, mert a belebújtatott láb, ugyanabban a szürkés-fekete árnyalatban pompázott. Haja félhosszú, de az embernek az volt az érzése, hogy csak azért mert a többit megette a mocsok. Csimbókokban állt a fején, a por megült rajta, minha lisztes lenne, s úgy általában biztos, hogy hónapok óta nem látott vizet. Ahogy láthatóan egyetlen más külső porcikája sem. Pedig fiatal ember. Úgy 25-40 között. Mindig ugyanúgy, a legnagyobb melegben is. Minden nap láttuk. Állt. Szinte mindig csak állt. Ha néha láttuk mozogni, akkor csak csoszogott. A gyerekek kérdezték is, hogy ki ez a bácsi, vajon miért nincs neki hova mennie? Legutóbb mikor láttam, két idősebb nővel beszélgetett a szomszéd lépcsőház előtt. Ennek 4 napja. Azóta semmi. És most fogalmam sincs, vajon mi lehet vele?

Sétálni. Sétálni éjjel... jó.

Tegnap este Kedvenc Barátnémmal kávéztam egyet. Egy rövidet. Csak épp kiöntötte a lelkét kicsit. Hazafelé benéztem az utca túloldalán álló házak ablakán. Régi házak, jó magas beltérrel. Az egyik ablak mögött fehérre meszelt szoba lapult. Sötétarna keretes tükör a falon, nagy szögletes ósdi komód alatta. A következő mögött egy fiatalos szoba, galériával, jópofa kacatokkal, modern de otthonos. A harmadik egy konyha volt, ahol épp ettek-ittak. Mindet csak egy pillanatra láttam, ahogy elhaladtam előttük. Mindegyikből más hangulat áradt. Kicsit bele lehetett képzelni a lakók életét. Nem tudom mit érezne az, aki hozzánk néz be... innen melegség árad azt hiszem, csak a rendetlenség zavar. Az nemjó. Tudom, hogy nagyon rendet kéne rakni. Nekem lenne jobb utána. Igazából elkezdtem már, É.P. szekrénye kész is van, csak éppen sokkal fontosabb lenne, hogy a sajátomat rendezgessem. Ma megcsinálom. Úgyis megint egyedül leszek. Ezt az éjszakát is így töltöm. É.P. 9-kor bement a dolgozóba. Tengtem-lengtem, kicsit rendet csináltam a konyhában és vártam, hogy T. a fodrászok gyöngye felhívjon. (Milyen jó barátnőm is lett mostanában.... Kicsit szégyelltem magam délután. Napok óta azon töröm a fejem, hogy el kellene menni ma éjjel valamelyik programra. Végiggondolom, hogy kivel mennék szívesen. Akivel szeretnék, az úgysem. Aztán T.-re gondolok, hogy ígértem neki egy bulit. És, hogy őt valszeg nem érdekelnék a múzeumok úgysem. Aztán ma délután felhív, és megkérdezi lenne-e kedvem esetleg elmenni vele? Hát ezért szégyellem magam.) Nem csengett, sokáig. Hát lezuhanyoztam, hajat mostam és 11 után elmentem sétálni kicsit. Gyönyörű az éjszaka. Meleg és illatos. A hársfák édessé teszik a levegőt. Talán még a leveleik, ágaik, sőt a törzsük is illatozik! Elsétáltam a parkba, ahova szoktam. Mondjuk tudtam, hogy nem lehetek egyedül, hiszen mindenféle zenés rendezvény volt ott már tegnap is. Mire odaértem hazafelé szállingóztam a fiatalok. Továbbindultam a tóhoz. Ott is van egy kis park. Közben Schillert szólt a fülemben. Megnéztem az alvó kacsákat a vízen, meghallgattam kicsit az ezer béka hangját, bekukkantottam egy lagziba, de nem láttam a menyasszonyt. Viszont egy vadászó macskát, azt igen. És előtte együtt mentem át az úton valami nyestfélével. Ittam a kútnál, aztán leültem egy padra, élveztem a zenét és lestem a csillagos eget. 

Nem sikerült végighallgatnom az albumot, mert T. telefonált, hogy van-e még kedvem valamihez? Így aztán bekeveredtünk a belvárosba. Legnagyobb meglepetésemre több hely is nyitva volt. Közben befutott még T. két ismerőse, hát négyen iszogattuk a jegescsokit és cseverésztünk. Azaz ők hárman cseverésztek, én meg mosolyogva hallgattam, mert halványlila dunsztom nem volt róla, hogy kik azok az emberek, akikről szó esik.

Újra és újra elkövetem ugyanazt a hibát. És újra és újra kapok lehetőséget, hogy jól döntsek. De mi lesz akkor, ha egyszer már nem hibázok? Minek kell akkor lennie? Öröm jön és boldogság? Vagy egy újabb, egy más lehetőség újabb, más hibákra?