Tehát. Pénteken pocsékul remek napom volt. Annyira szépen váltogatták egymást rossz és jó dolgok, mintha csak tervezve lett volna. Délutánra odáig jutottam, hogy alig vártam a táncot. Azt hittem, az majd kikapcsol, de nem bírtam koncentrálni. Elveszítettem a ritmust, összekevertem a lépést, időnként egyáltalán nem voltam ott. Utána kedvenc barátnémmal találkoztam, ő aztán elárasztott mondanivalójával, én pedig hálás voltam ezért. Egész jó hangulatban értem haza, hogy aztán egyedül üldögéljek míg É.P. is meg nem érkezett Nm-től. Semmihez nem volt kedvem, péntek végül egy nemvidám nap lett.

Szombaton délelőtt még mindig kedvetlen voltam, hát azt tettem, amihez igazán értek, és ami feldob: rossz háziasszonykodtam. Ilyenkor szabotálom az összes házimunkát, de még csak főzni se vagyok hajlandó. Igaz, feltettem egy húslevest úgy egy óra tájékán, de a zöldségek már nem kerültek bele. Az É.P. dzsekibélésére felragasztott fűtőszálon kívül nem tudok más hasznos tevékenységről beszámolni, viszont imádnivalóan haszontalan voltam.  Ó szeretik a többiek is ezeket a napokat, ilyenkor lelkiismeret furdalás nélkül lehet lustálkodni, hiszen én vagyok az oka mindennek. (Mindig én vagyok az oka mindennek.) Így aztán családi dögledezés keretében néztük a tévét, később É.P.-vel zenét hallgattunk és közben beszélgettünk, rosszalkodtam és nevetgéltem a gyerekekkel míg a pizzára vártunk, fincsi kávét főztem, s mire este lett és indultunk a Neoton koncerte(!) tényleg jól éreztem magam. Erre az én drága fodrászom invitált bennünket, a tavalyi jó hangulatú buli miatt. Idén kicsit másképpen zajlott. Miután É.P. túltette magát a keverés okozta sokkon (zacskón szól a dob, hol a basszus, a Pisti sírna, ha ezt hallaná, stb...) igyekeztünk belesimulni a ritmusba. Kivéve az olyan tévedéseknél, mint a zsebkendős számuk és hasonlók. Eleinte nem ment igazán. Fent álltunk, távol a tömegtől, kicsit kívülről szemlélődve. Elkalandoztak a gondolataim, és egyszerre ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy hazaszaladjak és átcseréljem a nyakláncomat, gyűrűimet ezüstre. Ez nem olyan égbekiáltó hülyeség, mint amilyennek hangzik. Egyszerűen csak változás kell, itt a tavasz meg minden.

Nyilván nem szaladtam haza, sőt, koncert után még bowlingozni is elmentünk. Az érzés viszont nem múlt el. Ma jó vagyok, csupa fontos teendő van mögöttem. Főztem, mostam, teregettem. Már bejelentkeztem a dokibácsimhoz, a fogorvosomhoz és kiderítettem, hogy csak a körzeti orvoshoz mehetek alkalmasságira. Vasalni már igazán nem fogok, rendrakás, verstanulás, vacsora, fürdés így is egy szó nélkül zajlott -nem is hiszem, hogy tizenévesednek ezek a kölkök- vagyis minden szép és jó...  csak ne kellene a héten buszoznom!

http://techno.org/electronic-music-guide/

A következő szöveget innen loptam. Mégpedig azért merészeltem ilyet tenni, mert ennél jobban nem tudnám összefoglalni mi az a bootleg. Még annyit hozzá, hogy én igazán csípem a jó bootlegeket, meg az jut eszembe róla, mikor a Lecsóban Remy (ugye ez volt a neve a főszereplő patkánynak?) magyarázza bátyjának, hogy micsoda csodás ízek jöhetnek létre, két különböző étel összekeverésével. És akkor jön a tüzijáték. Na az.

20040510

Rövid bootleg-fenomenológia

A bootleg kifejezés nagyjából a hangrögzítés kezdete óta használatos a zenében, jelentés tartománya ugyanakkor folyamatosan bővült. A legújabb trend szerint bootlegnek nevezzük két zeneszám illegálisan készített egyvelegét.

A "bootleg" szó a szesztilalom idején született Amerikában és a csempészárut nevezték így. A zenei zsargonba eredetileg mint az illegálisan rögzített, kiadott, illetve másolt felvételek megjelölése került át. A világ első bootleggereként Lionel Mapleson könyvtárost tartja számom a szakirodalom, aki 1901-ben hangfelvételt készített Nellie Melbe énekesnőről a beleegyezése nélkül.

A bootleg történetének következő állomása 1928, amikor a The Happiness Boys "Twisting The Dials" című felvételében a rádión akkoriban játszott populáris dalok hangfoszlányait használta fel. 1956-ben Dickie Goodman és Bill Buchanan még tovább mentek, amikor a Platters énekegyüttes egyik felvételébe más fekete előadóktól szúrtak be hangfoszlányokat.

Ez előrevetítette a sampling, azaz a hangmintavétel kultúrájának kialakulását, amelynek előmozdítói a lemezjátszók zsonglőrei, a dj-k voltak. Francis Grasso New York-i lemezlovas volt az, aki 1968-ban rájött, hogyan lehet úgy egymás után lejátszani lemezeket, hogy az átmenet észrevétlennek tűnjön. A hetvenes évek közepén Amerikát levette a lábáról a diszkó-láz, feltűntek az első szupersztárként kezelt dj-k. Larry Levan, Ron Hardy és társaik már nem csak lejátszották, hanem egymásba folyatták, összemixelték a lemezeket. Közben megszületett a hiphop, az első lemezjátszóval előállított zene, és ezzel együtt kialakult a zenék összevagdosásának és a darabok új sorrendbe rakásának, egyes zenei motívumok át- és beemelésének – "cut-up"-nak nevezett - gyakorlata. Ennek első kompozícióba sűrített nyomata 1981-ben Grandmaster Flash "Adventures On The Wheels Of Steel" című kollázsa, amely többek között a Blondie, a Chic és a Queen egy-egy dalának részletéből áll össze.

Ebben az időben már közkeletűnek számítottak az olyan koncertfelvételek, amelyeket egyenesen a keverőpultról, vagy a közönség soraiból, vagy még kalandosabb módon rögzítettek - ezeket az illegális, vagy kalózlemezeket bootlegeknek nevezték. Ekkortájt lett divat az egyvelegek gyártása is: 1983 egyik legnagyobb őrülete volt a "Stars On 45", amelyben névtelen énekesek ugyanarra a monoton diszkóritmusra adnak elő egy csokrot a korszak legnagyobb slágereiből.


A nyolcvanas évektől persze a dj-ket és zenészeket már nem csak a saját találékonyságukból fakadó különféle praktikák és technikát, hanem a technológia is segítette: a dobgépek és hangmintavevők, vagy samplerek teljesen átformálták a modern zenét és új műfajok létrejöttéhez járultak hozzá. 1986-ban Frankie Knuckles chicagói dj a stúdióban diszkólemezeit dobgép ritmusokkal tunningolta fel, és ezzel tulajdonképpen lerakta a house alapjait. 1987-ben Angliában Bill Drummond és Jimmy Cauty végrehajtotta első médiaterrorista akcióját a "1987: What the Fuck Is Going On?" című album megjelentetésével, amelyen teljesen nyilvánvaló módón és engedély nélkül garázdálkodtak az ABBA, a Beatles, a Led Zeppelin, a Monkees és James Brown dalaival - nem sokkal ezután már KLF-ként a "szerzői jogi felszabadítási fronton" folytatták gerilla-háborújukat.

A KLF-fel egy időben, 1989-ben indult világhódító útjára Nagy-Britanniából Jive Bunny, bizonyítva, hogy az örökzöldekből készített egyvelegekre mindig van igény. Valami teljesen újat alkotott az óceán másik oldalán egy ismeretlen, aki Michael Jackson "Billie Jean"-jének basszus alapját Eric B & Rakim egyik rapjével társította. Az ilyen és ehhez hasonló, többnyire ismeretlen elkövetőjű ötvözeteket nevezi a szakma bootleg mix-nek.. (Ezeket általában nem hivatalosan jelentetik meg, mivel a felhasznált számok kiadói nem járulnak hozzá. Azért ellenpéldák is akadnak: 2000-ben a Fragma "Toca's Miracle" című bootleg mixét a Positiva adta ki, és Angliában vezette a slágerlistát.) Ugyancsak 1989-ben jelentette meg első CD-jét a kanadai John Oswald, a "plunderphonics" módszer kitalálója. A módszer, ahogyan a neve is mutatja - hangfosztogatás - nem másra épül, mint meglévő felvételek hangmintáit új felvétellé összedolgozni. Oswald elképesztően ügyes és ravasz módon használja ki a sampling, a hangmanipuláció és a vágás adta lehetőségeket, ugyanakkor a szerzői jogokat semmibe veszi. Ez utóbbi miatt Oswald nem egyszer kerül bajba; például rögtön az első CD-jét bezúzatták.

Két évvel később az 1979 óta a zene határait feszegető, korunk visszásságaira vitriolos, szubverzív humorral rávilágító Negativland került bajba egyik számuk miatt, amiben egy U2 slágerre montírozták rá az egy amerikai tévéshow házigazdájának zenekar elleni kirohanását. Az eredmény az lett, hogy mindkét érintett fél, sőt saját kiadója is beperelte a Negativlandet.

1992-ben az Evolution Control Committe a trombitás Herb Alpert egyik dzsessz-pop felvételére rápasszította a Public Enemy "Rebel Without A Pause"-ának a capelláját, amivel tulajdonképpen lerakta a mai bootleg alapjait.


Ezek voltak tehát a mai bootleg ősei, ha úgy tetszik szellemi előfutárai: a dj-kultúra, a hiphop, az egyvelegek, a sampler technológia, és a cut-up technikával - nem ritkán művészi vagy politikai provokációnak is beillő - kollázsok (amelyek készítői közül mindenképpen említést érdemel a Coldcut). Ha akarjuk, a bootlegeket tekinthetjük a fent említettek összességéből kialakult jelenségnek. Ha akarjuk, tekinthetjük őket szórakoztató tréfának. De leginkább tekintsük a bootlegeket tökéletes bulikellékeknek.

Zenei értelemben pillanatnyilag a bootleg olyan barkács módszer, ami dj-k vagy amatőr szobazenészek által kreált "öszvért" jelöl. A módszer igen egyszerű: A szám a capelláját B szám instrumentális verziójával házasítani, az összeadás eredménye pedig C szám. Az internetes fájlcserélő hálózatokon keresztül gyakorlatilag az összes létező a capella és instrumentális szám beszerezhető mp3-ban, és két szám egymásra másolása már a legegyszerűbb ingyenes hangszerkesztő szoftverrel is elvégezhető (ily módon a bootleg mai formájának kialakulásáért gyakorlatilag az internet a felelős), mindössze némi fantázia és ritmusérzék kell hozzá.

Na meg a zene feltétlen szeretete, hiszen a bootlegek mögöttes ideológiája - ha van ilyen - a műfaji korlátok és stílushatárok semmibe vétele, amit nyugodtan tekinthetünk, ha nem is forradalminak, de felszabadító erejűnek mindenképpen. A bootleg egy nagy közös popzene ismereti játék, ahol a kombinációk száma gyakorlatilag végtelen; ezért nem az a kunszt, hogyan rakják össze a zeneszámokat (bár nem árt, ha hangnemben és ritmusban passzolnak), hanem hogy melyiket melyikkel - a jó bootleg titka a jó választás.

Amit a bootlegek kínálnak az a felismerésből eredő összekacsintás pillanatnyi öröme, az összetevők eredeti környezetéből kiragadása és új környezetbe helyezése okozta meghökkentés izgalma. Az újdonság varázsa persze gyorsan el is múlik - a bootlegek többsége eldobható, akár csak a popzene 90%-a.

A trendet 2001-ben Richard X, Kurtis Rush és The Freelance Hellraiser bootlegei indították el Nagy-Britanniában. Tavaly már a mainstream radarján is megjelentek a bootlegek: tőlük volt hangos a brit, majd az amerikai média, a Sugababes "Freak Like Me" című dala, ami tulajdonképpen Richard X egy bootlegjének hivatalos jogtiszta verziója, vezette a brit slágerlistát, Klyie a Brit Awards díjkiosztón a "Can't Get You Out of My Head" című világslágerét a New Order "Blue Monday"-ának motívumaival megbolondított verzióban adta elő.


Ma már Richard X előszobájában a legnagyobb világsztárok állnak sorba Madonnától Puff Daddyig, hogy vele dolgozhassanak: vannak, akik hurráznak, mások szerint ez a bootleg végét jelzi, mert a lemezkiadók hamarosan ráteszik a kezüket. Hogy ez így lesz-e, vagy nem, ki tudja, az viszont biztos, hogy még rengeteg kiaknázatlan lehetőség rejlik a bootlegben, a szólánc típusú kollázsokon át (ilyen a "Pop Chomp-Elation") a különféle stílusgyakorlatokon át (amilyenek pl. Chocolateboy vagy a Bitter Sound Foundation ska-bootlegei) az eredeti számok brutális eltorzításával és széttrancsírozásával létrehozott cut-upokig.

A bootleg őrület elsősorban az angolszász országokban hódít (Nagy-Britanniában az említettek mellett a legismertebb a Cartel Comminique, az Eclectic Method, Frenchbloke, a Go Home Productions, McSleazy, Osymyso és Soundhog, az USA-ban Lance Lockarm, Ausztráliában Dsico), de begyűrűzött Belgiumba (az első bootleg mix CD-t jegyző Soulwax) Franciaországba (The Asteroids) Németországba (Bootlab), és Hollandiába (Magic Cornfalke, SpecialK).

// posted by aMilk @ 13:59

Először csak igyekszem alkalmazkodni, még akkor is, ha nem fűlik hozzá a fogam. Aztán megpróbálom a magam javára fordítani a dolgot, és így mindjárt újra jó lesz. Persze tudom, hogy jön még kutyára kamion, meg lesz ez még így se, de az számít, hogy most mi van. Nem akarom előre tudni a jövőt. Váratlan helyzetekben könnyebb a jó részre koncentrálni.

Most kicsit szomorú vagyok.

Nem szoktam politizálni, nem értek hozzá és megoldásokat se tudok mondani. Csak azt látom, hogy most a meggyőződéses hülye szerepe megy. Csak azt nem tudom, tényleg nincs ott senki, aki megmondja? Pedig Kirk Lazarus óta már nem titok: sose nyomd fullba' a kretént!

Új szerelem van az életemben! Íme, ő az:

Kicsit homály a kép, de legalább visszaadja az érzést. Mert mindig elérzékenyülök, ha ránézek. Tavaly került hozzám a drága -egyik nagyáruház leértékelése folytán- és volt olyan kedves, hogy életben maradt. Igazából részemről szerelem volt első látásra, de bő egy hete már tudom, hogy ő is érez irántam valamit. Akkor vettem észre az aprócska bimbót. Nagyon várom már, hogy kipattanjon. Minden nap megnézem, és ő napról napra szebb, nagyobb. :) Remélem sokáig megmarad!