Tehát. Pénteken pocsékul remek napom volt. Annyira szépen váltogatták egymást rossz és jó dolgok, mintha csak tervezve lett volna. Délutánra odáig jutottam, hogy alig vártam a táncot. Azt hittem, az majd kikapcsol, de nem bírtam koncentrálni. Elveszítettem a ritmust, összekevertem a lépést, időnként egyáltalán nem voltam ott. Utána kedvenc barátnémmal találkoztam, ő aztán elárasztott mondanivalójával, én pedig hálás voltam ezért. Egész jó hangulatban értem haza, hogy aztán egyedül üldögéljek míg É.P. is meg nem érkezett Nm-től. Semmihez nem volt kedvem, péntek végül egy nemvidám nap lett.

Szombaton délelőtt még mindig kedvetlen voltam, hát azt tettem, amihez igazán értek, és ami feldob: rossz háziasszonykodtam. Ilyenkor szabotálom az összes házimunkát, de még csak főzni se vagyok hajlandó. Igaz, feltettem egy húslevest úgy egy óra tájékán, de a zöldségek már nem kerültek bele. Az É.P. dzsekibélésére felragasztott fűtőszálon kívül nem tudok más hasznos tevékenységről beszámolni, viszont imádnivalóan haszontalan voltam.  Ó szeretik a többiek is ezeket a napokat, ilyenkor lelkiismeret furdalás nélkül lehet lustálkodni, hiszen én vagyok az oka mindennek. (Mindig én vagyok az oka mindennek.) Így aztán családi dögledezés keretében néztük a tévét, később É.P.-vel zenét hallgattunk és közben beszélgettünk, rosszalkodtam és nevetgéltem a gyerekekkel míg a pizzára vártunk, fincsi kávét főztem, s mire este lett és indultunk a Neoton koncerte(!) tényleg jól éreztem magam. Erre az én drága fodrászom invitált bennünket, a tavalyi jó hangulatú buli miatt. Idén kicsit másképpen zajlott. Miután É.P. túltette magát a keverés okozta sokkon (zacskón szól a dob, hol a basszus, a Pisti sírna, ha ezt hallaná, stb...) igyekeztünk belesimulni a ritmusba. Kivéve az olyan tévedéseknél, mint a zsebkendős számuk és hasonlók. Eleinte nem ment igazán. Fent álltunk, távol a tömegtől, kicsit kívülről szemlélődve. Elkalandoztak a gondolataim, és egyszerre ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy hazaszaladjak és átcseréljem a nyakláncomat, gyűrűimet ezüstre. Ez nem olyan égbekiáltó hülyeség, mint amilyennek hangzik. Egyszerűen csak változás kell, itt a tavasz meg minden.

Nyilván nem szaladtam haza, sőt, koncert után még bowlingozni is elmentünk. Az érzés viszont nem múlt el. Ma jó vagyok, csupa fontos teendő van mögöttem. Főztem, mostam, teregettem. Már bejelentkeztem a dokibácsimhoz, a fogorvosomhoz és kiderítettem, hogy csak a körzeti orvoshoz mehetek alkalmasságira. Vasalni már igazán nem fogok, rendrakás, verstanulás, vacsora, fürdés így is egy szó nélkül zajlott -nem is hiszem, hogy tizenévesednek ezek a kölkök- vagyis minden szép és jó...  csak ne kellene a héten buszoznom!