A megbocsátásról akartam írni. Arról, hogy mennyire fontos. Mert szerintem az. De nem arról van itt szó, mikor azt mondom, oké nem haragszom. Nem. Arra az őszinte igazira gondolok, ami a szívből jön. Aki nem tud megbocsátani, az magának okoz leginkább gondokat. Elveszi magától a boldog nyugodt élet esélyét. Ez elég nyálasan meg álkomolyan hangzik, de éppenséggel pont így gondolom. Jó, hát most lehet mesélni szörnyűségeket megkérdezve, hogy megbocsátanék-e. Fölösleges, mert nem tudom. Amit tudok, bármilyen jó is az életem, bármilyen kevés rossz történt velem (és kinek mi a rossz?) az én kis világom összedőlt minden esetben ha komolyan bántottak, de nem haragszom már senkire. Végül megbocsátok. Így jobb nekem. Persze nem megy azonnal de végül mindig sikerül.Tudom, hogy ez így jó.

Jómultkor én is elküldtem az asztalomat a mutasdazasztalod-ra. Az enyémre nem írtak semmit (tudom ez mit jelent). De legalább azt sem, hogy tipikus csaj-desktop.