szössz
fémérc - fémrés
Mikulás - Mukulás
Szólj hozzá!
a bejegyzés tartalma: méltatlankodás
Múlt kedden jártam a belvárosban itthon. Az a helyzet, hogy csalódtam. Már akkor föl voltak szerelve a karácsonyi világítós csillagok, végig a főutcán. De ezt talán elviseltem volna, ha nem világít mind. Micsoda hülyeség, hogy az első adventi vasárnap lekapcsolják a díszvilágítást, ami már majd egy hónapja ment, hogy aztán ünnepélyesen felkapcsolhassák. Ez engem nagyon bosszant. Úgy szeretem, ha addig csak nézegetni lehet, meg gondolni rá, hogy milyen klassz lesz mikor majd világít a sok kis sárga izzó. Ez így nekem nem tetszik. Amúgyis annyira utálom, hogy két hónappal karácsony előtt már tukmálják, nyomják, paszírozzák bele a fejembe az ünnepet. Ha nem vigyázok, mire elérkezik, addigra elegem van belőle (meg az emberekből is), vagy rég unom. A héten a mellettünk lévő pláza is felcicomásodott, és reggel fél9-kor világított az összes apró izzó. És bőven van belőlük. Nem szeretem ezt.
Azt meg nem is említem, hogy ha válság van, akkor minek ez a hosszú felhajtás? Tényleg annyival többen és korábban és többet vásárolnak, ha meghosszabbítják?
karácsony nemszeretem
elveszítős szössz
Jó tulajdonságaim közé tartozik, hogy remekül tudom elveszíteni bizonyos dolgaimat. Néha a fejem is. Legutóbb a hét elején maradt el majdnem a reggelim emiatt. Szerencsémre egy srác észrevette, hogy otthagytam. Mondjuk nem lett volna olyan hatalmas veszteség, mert csak egy péksüti meg egy túrórudi volt, ráadásul egész úton ezeken ültem, ezért is nem vettem észre, hogy az ülésen maradtak. Belegondoltam, hogy mennyi sok cuccot hagytam el az évek során, vonaton és buszon. Volt 4 sapka, 2 sál, 5 pár kesztyű, 1 kardigán (szerettem pedig) és néhány kisméretű szatyor, rendszerint keresztrejtvénnyel és tollal töltve. Legjobban azt sajnálom, hogy kb. 5 évvel ezelőtt a vonaton felejtettem a kedvenc kisvakondos vászontáskámat, benne egy kiló müzlivel és a kedvenc csikos zoknimmal. Esernyőt csak azért nem hagyok el, mert egyáltalán nem hordok magammal. Kulcsot még sosem, erre rendkívül büszke vagyok. Ehelyett az egész táskám szokott ottmaradni. Na, annyira nem is vészes szerintem. Aztán egyszer csak megtanulok figyelni a holmimra...
szössz apró titkok
nem véletlen...
... hogy akkorákat hallgatok. Még ülepedik. De majd elmesélem. Egyszer.
Meg most amúgy is 10 perc múlva indulok zsúrozni. Lesz egy új tag is. Illetve nem is olyan új, a mi városunk kisváros. Mindenki ismer mindenkit. Szóval nem lesz ismeretlen a nőtárs, csak idegen. Egyelőre. Remélem jól fogunk szórakozni. Legalábbis jobban, mint legutóbb. Ezt fogom viselni (köszönhetően Kedvenc Barátnémnak, aki fűzte és nekem adta):
