Üdvözöljük Afganisztánban! T ügyfélszolgálat:+36..., Hangposta:+36... Kellemes időtöltést kívánunk!

A gyerök december táján erőteljes nagyosodásnak indult. Zenéket kért az apjától. Így mostanában folyamatosan Panta Rhei-t hallgatunk. Előtte meg Kft őrület volt. Persze ezt egyáltalán nem panaszként mondom. Panaszkodni majd később fogok. Mikor már ő keresi magának a zenéket. És esetleg lesz egy olyan időszaka mint a tesómnak, aki annak idején kerek egy évig nem hallgatott mást, csakis CPg-t. Azt viszont állandóan. Ahogy emlékszem a szüleink nem panaszkodtak. Vagy legalábbis nem nekem. :)

...rossz tulajdonságimról. Tényleg csak néhány, mert fényezni jobban szeretem magam.

Van az, hogy pl. most kb. százezer tennivalóm van még, tudom, hogy azt muszáj megcsinálni, mert esetleg nincs már tiszta tányér és csak egy gombnyomás lenne az egész. Mégis, inkább ideülök és írok egy kis bejegyzést. Aztán majd ha végeztem, rohamtempóban megcsinálok mindent amit tudok, utána meg lóg a nyelvem a fáradtságtól. Ha szépen rendesen nekiálltam volna, vagy beosztom az időmet, minden kényelmesen meglenne. De nem. Én nem. És ha esetleg erre valaki felhívja a figyelmemet, akkor meg pláne nem! Csakazérse!

Aztán van az, hogy úgy kell lennie a dolgoknak, hogy az nekem megfeleljen. Vagyis időnként nem veszem észre, hogy van körülöttem más is. De nem ám csak olyan egyszerűeni, hogy ha nem tetszik valami, akkor ezt kinyilvánítom és nem tűrök ellentmondást. Neeem. Ez néha úgy van, hogy meghallgatom a másikat és amiben lehet egy kicsikét engedek. A lényeg pedig marad, ahogy én azt eképzeltem. Pl. úgy gondoltam, muszáj étkészletet vennünk. Ez valóban igaz, mert már csak 3 mélytányérunk maradt év elejére. (Én nem tudom micsoda törékeny cuccokat gyártanak manapság, a téliszünetben vagy féltucat pohárral meg 2 tányérral lettünk szegényebbek. :) ) É.P. inkább lebeszélt volna róla. Mert igazából van még miből ennünk. Erre megemlítettem, hogy hiába van még 4 tányér a valaha 6 db-os készletből a szekrényben, azokból ugyanis nem hajlandó enni. Mert nem mindegy neki, hogy miben tálalom a kaját. Tehát olyan tányérokat vettünk, ami neki megfelel. De vettünk. :)  Aztán olyan is van még, hogy meghallgatom a másikat, és csinálok mindent úgy, ahogy nekem jólesik. Ezt rendszeresen gyakorlom anyósom esetében. És nem tehetek róla, de tényleg az a legjobb megoldás, amit én gondolok. :) Tehát úgy áll ez a dolog, hogy nem elég, hogy az legyen amit én akarok, csak úgy jó, ha mindenki tud hozzá elégedett arcot vágni.

Időnként magamba szállok és elhatározásra jutok. Igyekszem kicsit változtatni. Néha ugyan jó, hogy önfejű vagyok, néha viszont rossz. Táncolás közben szoktam ezt nagyon érezni. Amikor a partnerem nem biztos a lépésekben, a figurában, akkor őt is segíti, hogy én tudom. Viszont időnként egyáltalán nem figyelek és nem azt táncolom amit a parner vezetne. :) Ilyenkor egész csöppet elszégyellem magam. Ugyanakkor tény, hogy szvsz, aki engem nem tud vezetni, az vessen magára, mert ő az oka az egésznek. :)

Összefoglalva: utálnám, ha mindig az lenne amit én akarok, de erősen küzdök érte. (Igen, tudom, hp. De soha nem mondtam, hogy könnyű eset vagyok. :) )

Vannak az életben titkos dolgok, melyek csak a beavatottak számára érthetőek. Olyan természetfeletti rejtélyek, amiket én még nem tudok felfogni. Lehet, hogy egész életemben nem leszek elég érett ahhoz, hogy ezeket a titkokat megismerjem. Igyekszem felnőni a feladathoz, de bizony ez erővel, ésszel nem megy. Itt tanulási folyamatról, tapasztalatszerzésről, bölcsességről van szó. Ha méltó leszek, talán egyszer megtudhatom én is…

Hogy hova is tűnhet az ember szemöldökcsipesze egy bezárt táska zippzáras zsebéből? Nade másodszor is?

Hogy a fenébe eshet le 1 kivételével az összes kabátgombom ugyanazon a napon?

Hogy lehet minden télen elveszíteni egy sapkát? (Igazából ez nem olyan kérdés, mert én ezt pontosan tudom. Vagyis pont ezaz, hogy nem tudom, de csinálom. Öt (5) sapkám veszett oda eddig.)

Van-e olyan, aki tud nekem ezekre a kérdésekre választ adni?

Mégis van egy fontos dolog, amit kifelejtettem a tegnapi bejegyzésből. Ezennel bejelentem, hogy fogyókúrába kezdtem. Nemnem, ez nem az mint a legutóbb, akkor csak úgy döntöttem, hogy fogyókúráznom kellene, most meg keményen nekiálltam. Naaaggyon keményen. Fogyókúra ezerrel, tehát az édesség az én ellenségem, az ördögtől való kísértés. Harcolok is ellene derekasan. Pusztítom, ahol csak találok belőle. Hétfőn kezdtem. Tehát hétfőn jól megettem az összes maradék mócártkúgelt amit É.P. hozott nekem. Ha az ember zsírirtásba fog, vigyázni kell még a kajákkal is, így aztán tegnap gyros volt vacsorára, sültkrumplival és salátával, ma meg pizzát sütök. Énféle paradicsomos-mogyorós-húsos és szalámis változatban. Este megyek zsúrozni. (Muszáj elmennem. Annyira régen láttam már a llányokat! Olyan jó lesz!) Házizsúr lesz, tehát ott is kiváló alkalom nyílik majd a különféle rágcsák és sütikék közötti tizedelésre. Fő, hogy a fogyókúra menjen!

Eh, kicsit el vagyok kenődve, aljas zsír, undok háj! Utálom gyűjteni.

Hogyisvolt... Jött a karácsony. Közben évvégi mizéria, péntekenként tánc. Szünet a suliban, ajándékcsomagolás eccerűen. Aztán ideért, és életemben először történt otthon. Mint a filmeken. A többiek elfoglalódtak a karácsonyfával, én meg közben főztem. Este meg az összes szülők nálunk. Nem volt száradó ruha, se mosatlan edény. És volt nagy rakás süti és volt 10 liter halászlé (nemazér, de mind elfogyott, addig ették, amíg csak volt belőle) és dupla adag somlói. Rokonlátogatás de épp csak kellemes mértékben, gyönyörködés kedvenc családtagok látványában. Döglés, pihenés, filmnézés, sorozatőrület rogyásig. Társasjáték gyerekekkel, társasjáték É.P.-vel. Társasjáték barátokkal. Két ünnep között volt alapos megfázás, aztán munka, koncert, munka, orvosi ügyelet szilveszter délután. Nem volt viszont buli, berugás, hajnalig dáridó és hangom. És bekövetkezett 2009. Visszaállás a kerékvágásba, lassú gyógyulgatás, ideg az évzárás miatt, ezer kötelező boldogújévet a kollegáknak. És már el is értünk oda, hogy fölestem a lépcsőn. Egyébként ez a fáradtság miatt történhetett. Legalábbis fogjuk rá. 3 éjszaka egyedül=(3 éjszaka-alvás)  Akkor most megtörölgetem a homlokom, mert végre elértem a múlt hétvégéig. Tehát hullafáradtan örültem, hogy végre szombaton hajnalban megérkezett É.P.! Aludni akartam de a gyerök 9-re ment korizni. Ebből következik, hogy engem 7 óra után ébresztett. Világérse akart elkésni. Irtó morcos voltam valamiért. Ez délutánra átváltott ideges, hullafáradt, gondoktól gyötört családanya módba. Gyerök ugyanis hazajött, csillogó szemekkel, pirosra csípett arcocskával, nagy örömmel. Egy óra alatt ő meg hányós-hasmenéses bulitól legyengült, csontosvállú, anyaszeretlek kupaccá alakult. Na ezzel el is ment a hétvége. De végre újra minden jó, minden szép, mehetek dolgozni, imádom a hivatalt!

Na most látom, hogy nem is mondtam semmi újat...

Most jövök A naagy magyar közösségi szájtról. Éppen visszajelöltem ismerősnek egy volt általános iskolai társamat. Kicsi iskola volt a miénk, egy-egy osztállyal minden évfolyamból, tényleg ismertem őt akkor kicsit. Csak kicsit. Mert mégiscsak fiatalabb néhány évvel, és a kóruspróbán meg a néptáncon kívül nem beszéltünk. Ott se sokat. Az olyan apróságokról fogalmam sincs hogy pl. hol tanult tovább, ki lett ő mire felnőtt, mi a munkája. Szóval ezek után, biztos vagyok benne, hogy neki életbevágóan fontos, hogy felvegyen engem az ismerősei sorába kilencszázixediknek.