Az automatánál egy arany körömcipőt viselő lány állt mögöttem. Valami drapp kabát és vastagszálú harisnya mellé vette fel, irtó furán hatott. Aztán alig léptem le a mozgólépcsőről, valaki hirtelen átkarolt. A szivem majd megállt, úgy megijedtem. Gyorsan kibújtam és visszafordulva megláttam egyik férfikollegámat. Állítólag nem akart megijeszteni. :) (Ugye milyen izgalmas? És még csak most érek a postához) Naésakkor a postán egész tömeg várakozott. Emberek csekkekkel a kezükben, vagy szatyrokkal a kezükben. Ülve, állva, fe... Nem, feküdni senkit nem láttam. Alighogy elhelyezkedtem az egyik széken, felkészülve a hosszú várakozásra, máris az én számom következett. Egy percet sem kellett várnom. Gyorsan beadtam a leveleket, meg az én sajátomat is, aztán menekültem kifelé, mielőtt a feldühödött tömeg ízekre szed. A szívem csak úgy kalapált, szinte még ki sem keveredett az előző sokkból és máris jött a következő. Mondhatom, kalandos kis út volt.
A nagy ijedtségre való tekintettel felkerestem a közeli kínai éttermet és onnan hoztam magamnak ebédet. Már kezdek kicsit magamhoz térni, remélem nem okoz rémálmokat a mai nap! :))
Legújabb specialitásom a gumimuffin. Akarom mondani gumipasztilla. Sajnos nem érdemli a muffin elnevést, mert ez még a szenes változatnál is rosszabb. Arról egy pillantással meg lehetett állapítani, hogy ehetetlen. Ennél viszont csak akkor kezded sejteni mikor az állkapcsod kissé már zsibbad de állaga még az 528. rágás után is ugyanolyan. Ha hagynám megszáradni, akár dobócsillagként is használhatnám. De nem hagyom. Inkább csinálok belőle egy másik sütit (egy kétszersült muffint), még mielőtt kalapáccsal kellene széttörni.