Egyébként minden tiszteletem a többműszakban dolgozó egyedülálló, meg a külföldön viszonylag elszigetelten élő anyáké.

Meg a többié is, aki mindig rendet tud tartani, aki mindent kivasal és naponta főz, emellett van ideje a gyerekekre, hobbijára, férjére, barátaira.

De tényleg. Teljesen komolyan.

  ...csak a hétvége igazán klassz volt. Kipurcantam kicsit (szokás szerint), de nem komoly. Elanyátlanodtam, megsajnáltam magam, leértem az aljára, ott rájöttem és ezzel fel is oldottam. Oldódtam. :)

Nem estem át a ló túloldalára, tudom, fogom még a fejem a gyerekitthagyás+szülők+barátok hiánya miatt. A pénzünk se lesz több, a költözés se fáklyásmenet. De innentől rendben lesz. 

Na igen, jó ideje már csak szösszenetekből áll a blog. Vagy nem is, inkább haldoklik. Nincs kedvem írni (még a kedvenc blogomat se nézem meg minden nap), pedig csuda helyen voltunk most is. És ma ettem rózsaborsos, kardamomos, szerecsendiós, mentás és fahéjas csokikat, és 3 pár új cipőm is van (nem beszélve a tavaly nyári fekete szépségről) Csak valahogy annyira letaglózfoglal az iskolaválasztás meg az áprilisi költözködés...   Főleg a költözködés. Másik város, másik lakás (ami egyelőre még nem otthon), másik élet. Talán.

az informatikus felesége 

gép, e-book olvasó, nincseszter, pendrive, mp3 lejátszó, fényképezőgép, telefon

a kulcs, bérlet, szemfesték és pzs mellett

(Tudomtudom, nemis gúla. De az olyan nem jól veszi ki magát, hogy: én vagyok az elmosott edények halomba rakásának mestere. A halommester.)

Kolleganőmtől kaptunk egy szép darab szalonnát. Ha kinyitom a hűtő ajtaját, azonnal éhes leszek...